„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, s amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.” (gróf Esterházy János)

A magyar nemzet veretes történelme során csak úgy ontotta magából azokat a nagyszerű embereket, akik gondolataikkal és tetteikkel méltóak lehetnek arra, hogy életük példaként szolgáljon minden magyar számára, ők maguk pedig valódi példaképekké váljanak.

A második világháborút követően a marxista történelemoktatás és a valódi teljesítményt, a valódi értékeket relativizáló baloldali szemlélet sikeresen feledtette el a magyar nemzettel addigi példaképeit, és tette nehézkessé az új példaképek felfedezését.

A rendszerváltozás után sem lett sokkal jobb a helyzet, sőt a relativizmus a liberális világnak még inkább a sajátja, így nem meglepő, hogy rengeteg kiemelkedő magyar tudós, sportoló, egyházi személy, politikus, művész és hétköznapi hős életútja nem hallatszik ki a XXI. századot jellemző információs zajból, gondolataik és tetteik ismeretlenek maradnak a többségi társadalom előtt.

Szerencsére 2010 óta számtalan pozitív kultúr- és emlékezetpolitikai döntés született, az előrelépés minden kétséget kizáróan megkérdőjelezhetetlen, de még mindig csak az út elején járunk.

Nem szabad azonban megspórolnunk azt a nem kevés munkát, ami ahhoz szükséges, hogy a XXI. századi magyar nemzet tagjai megismerjék azokat a még élő vagy már elhunyt honfitársainkat, akik valódi példaképek, szilárd bástyák, amolyan világítótornyok lehetnek egy zűrvaros, sötét világban.

Sorozatunk eddigi részeiben gróf Esterházy Jánossal, Brusznyai Árpáddal, vitéz Halassy Olivérrel, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóval, Takács Károllyal, Boldog Meszlényi Zoltánnal, valamint Mansfeld Péterrel foglalkoztunk, ismertettük példás életútjukat.

A 8. rész főszereplője Bódi Mária Magdolna, aki egyszerű munkáslányként tett tanúbizonyságot arról, hogy a tudás, a szegények megsegítése, a mélyen megélt katolikus hit, illetőleg a vértanúhalál nemcsak a gazdagok és a férfiak kiváltsága. Élete kevesebb, mint 24 évig tartott, egy „felszabadító” szovjet katona végzett vele.

Bódi Mária Magdolna, vagy ahogy az ismerősei szólították, Magdi 1921. augusztus 8-án született Szigligeten. Szülei uradalmi cselédek voltak, akik – mivel Magdi édesapjának nem voltak iratai – nem házasodhattak össze.

A szerény körülmények között nevelkedő kislány a falusi iskola hittanóráin ismerkedett meg a katolikus hitigazságokkal. Elsőáldozásától kezdve buzgó lelki életet élt, vallásos tartalmú könyvek olvasásával is mélyítette ismereteit.

Tizenhét éves korában részt vett a balatonfűzfői népmisszión, itt ismerte fel, hogy életét Krisztusnak akarja szentelni. Apáca szeretett volna lenni, ám ennek megvalósulását a korabeli kánonjog nem tette lehetővé (házasságon kívüli gyermeknek számított).

A rászoruló, szegény családok sorsa iránt érzett felelőssége már nagyon korán megmutatkozott: amikor csak tudott, igyekezett segíteni rajtuk annak ellenére, hogy a saját családja is nélkülözésben élt.

Egyszer egy, a szomszédságában élő árva kisgyerek rongyosságát látva elhatározta, hogy végigkoldulja a falut annak érdekében, hogy a befolyó adományokból meleg ruhát vehessen neki. Tervét rövid időn belül megvalósította, és a későbbiekben is számos hasonló akciót szervezett.

Bódi Mária Magdolna 1939-től a fűzfőgyártelepi Nitrokémia Rt. üzemében lett munkásnő. Tanulékonysága miatt hamar az elsők közé került, ha valami más termékre kellett átállítani a gyártást. A három műszakos beosztása ellenére a katolikus vallás gyakorlására is maradt ideje, naponta vette magához az Oltáriszentséget.

Hite miatt sokszor durva, vallásgyalázó gúnyolódásokat kellett elviselnie, a belőle sugárzó szelíd derű, a talpraesett, de sosem sértő válaszai, valamint az emberfeletti szorgalma azonban egyhamar kivívták munkatársai és felettesei tiszteletét.

Később előmunkási beosztásba történő előléptetést ajánlottak fel neki, ami egy csoport vezetését és fizetésemelést is jelentett volna a számára, ezt azonban elhárította magától arra hivatkozva, hogy ő még fiatal, illetve hogy egy családos munkásnőnek nagyobb szüksége lenne a fizetésemelésre.

1941-ben Krisztus Király ünnepén szüzességi fogadalmat tett, 1942-ben a Mária Kongregáció tagjává avatták.

Magdi a Szívgárdában is elkötelezetten foglalkozott a gyerekekkel, mindennapjainak szerves részét képezte a szeretetszolgálat. Tagja lett a Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségének, ahol hamarosan csoportvezetőként mutathatott jó példát a rábízott munkáslányoknak.

Imádságaiban visszatérő motívum volt, hogy azért fohászkodott, hogy fiatalon halhasson meg, és halála közelebb vigye a fiatalokat az Úrhoz.

1944-ben a front egyre közeledett családja akkori lakóhelyéhez, a Veszprém megyei Litérhez, és mind aggasztóbb híreket lehetett hallani a szovjet katonák nőkkel szembeni atrocitásairól. Magdi ezekről értesülvén elhatározta, hogy ha kell, az élete árán is hű marad a Jézusnak tett fogadalmához.

1945. március 23-án két fegyveres szovjet katona támadt rá az óvóhely bejáratánál tartózkodó nőkre, köztük az akkor még csak 23 éves Bódi Mária Magdolnára, aki nem hagyta magát: ellenállást tanúsított.

A fiatal lány emberi nagyságát mutatja, hogy még ebben a helyzetben is a barátai és az édesanyja voltak számára a legfontosabbak, saját sorsát tudomásul véve így szólt:

"Édesanyám menjenek innen, én most már meghalok!”

Sajnos a szavai hamar beigazolódtak, az egyik szovjet katona többször is rálőtt, Magdi pedig a két karját az ég felé tárva e szavakkal fejezte be földi életét: 

"Uram, Királyom! Végy magadhoz!”

Zsebében az ujjai a rózsafüzért szorították, az utolsó, végzetesnek bizonyuló golyó a szívét találta el.

Életáldozatának ereje szinte azonnal megmutatkozott: halála után két héttel szülei egyházi házasságot kötöttek.

Tiszta életének és halála körülményeinek ismeretében Mindszenty József akkori veszprémi püspök egyházmegyei vizsgálatot indított. A dokumentumok végül nem jutottak el Rómába, és a kommunisták magyarországi rémuralma folytán évtizedekig beszélni sem lehetett a vértanú munkáslányról. A boldoggá avatási eljárás, amely még jelen pillanatban is folyamatban van, csak a rendszerváltás után, 1990-ben indult újra.

A példamutató életet élő, a saját személyét egy magasabb hatalomnak és a rászorulóknak alárendelő Bódi Mária Magdolna emlékét vértanúságának helyszínén, az egykori litéri kastély parkjában (ma általános iskola) szobor őrzi, továbbá a faluban az egyik utca is róla van elnevezve.

Sírja ugyancsak Litéren van, ahol mártíromságának évfordulóján minden évben ünnepséggel emlékeznek meg róla.