Előbb letérdeltek, aztán lefeküdtek – talán ez a közösségi médiában terjedő legjobb mondat az angol–magyar (0:4) mérkőzéssel kapcsolatban.

Ugyanakkor mi semmiképpen se zárjuk le ennyivel, de most kicsit vonatkoztassunk el Sallai Roland fantasztikus teljesítményétől, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel csodás góljaitól. Mert történt ezen az estén még néhány dolog, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a nyugati sajtó és az ottani politikusok egy szót sem szólnak majd mellettünk, értünk.

Az egész azzal indult, hogy a magyar szurkolók nem kaptak sört a meccsnek otthont adó Wolverhamptonban. Félreértés ne essék, nem a féktelen berúgás mellett akarok érvelni, de az ember, ha éppen szabadságon van, vagy meccsre készül, netán a kettő együtt, akkor csak meginna egy-két sört. Ha engedik, de Wolverhamptonban ezen a napon a magyarok ezt nem tehették meg, mert az angolok nem engedték. Nem akarok nagyon messzire menni, de emlékezhetünk a harmincas, negyvenes évekből egy német gyökerekből kiinduló rendszerre, amely tiltotta egy csoportnak például a vásárlást a boltokban. Igen, a náci Németországra gondolok, talán ott volt utoljára ilyen jellegű korlátozás.

Aztán a meccs előtti pillanatokban, amikor felcsendült a világ legszebb himnusza, olyan dolgok történtek a lelátón, amelyre már tényleg nehéz szavakat találni. Az angol szurkolók elkezdtek kiabálni és simán rasszistának bélyegezték a magyarokat. Nem a vendégszurkolókat, nem a játékosokat, hanem az egész nemzetet. A fenti történet után ez persze különösen érdekes, de tudjuk, hogy ebben ennyi volt és ebből nem lesz semmiféle ügy.

És aztán eljött a kezdés előtti másodperc, amikor a hazai játékosok egy pillanatra, de tényleg csak annyira, féltérdre ereszkedtek. Ez lenne a jogvédelem csúcsa? Egy elkapkodott mozdulat, amelynek ilyen formán semmi értelme nincs. Amúgy sem, de így rohamtempóban, szinte szégyenkezve aztán meg végképp sehova sem vezet.

Aztán persze – és igazából ez a lényeg – rúgtunk egy négyest Angliának. És tudják mit? Nem is érdekes, hogy mit gondol az angol diszkriminációról, a bunkó hazai szurkolókról Brüsszel, az EU, vagy a komplett fejlett Nyugat. Történelmet írtak a focistáink, akik aztán a győzelem után újra és sokkal hangosabban elénekelték a világ legszebb himnuszát. Mi tisztában vagyunk vele, hogy ez a lényeg. Amikor az angolok Budapesten nyertek 4:0-ra (talán igaz sem volt), akkor őket nem érdekelte a győzelem. Mi azonban ünneplünk, mert csodás csapatunk van. Az angolok pedig lefeküdtek. A mocsárba.

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.