Kétharmad
Bajban lehet a DK, mert nincsenek is az ÁSZ-nál a párt elégett elszámolásai
Cáfolja az Állami Számvevõszék a Demokratikus Koalíciónak azt az állítását, miszerint a párt elszámolásához szükséges dokumentumok másolatai már az ÁSZ-nál lennének. A pártnak a szombati tûzben elégett könyvelésével kapcsolatban az ÁSZ közleményben figyelmeztette a DK-t arra, hogy pártként köteles biztonságosan megõrizni és bemutatni az elszámolását.
"A Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is"
Errõl Áder János köztársasági elnök beszélt a Szent Koronáról rendezett keddi konferencián az Országházban.
Lebukott a román politikus magyarellenes uszítása
Bebizonyosodott, hogy Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke teljesen hamisan állította a napokban, hogy a magyar kormány megtiltotta volna a magyarországi román iskolák tanárainak, hogy részt vegyenek egy román centenáriumi ünnepségen. A magyarországi román tanintézmények vezetõi egységesen cáfolják a hamis hírt.
Soros "civil" szervezete támadja a magyar családokat, szerintük nem kell több gyermek
A Társaság a Szabadságjogokért is támadásba lendült a kormány családvédelmi nemzeti konzultációja ellen. A liberális jogvédõk azt is megkérdõjelezik, hogy egyáltalán miért kell több gyermek.
Nagyot zuhant a magyar államadósság
Az államháztartás finanszírozási többlettel zárta a harmadik negyedévet.
Szijjártó: teljesültek a kormány Brexit céljai
A helyzet jelenlegi állása szerint reális esély van a magyar célkitûzések teljesülésére az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter a bennmaradó tagállamok szakminisztereinek hétfõi brüsszeli tanácskozását követõen.
Az új brazil elnök meghívta Orbán Viktort a beiktatására
Orbán Viktor miniszterelnök hétfõ délután telefonon megbeszélést folytatott Jair Bolsonaróval, Brazília megválasztott elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezetõ helyettes államtitkár.
Szijjártó kérdésekkel fordult az EU-hoz és az ENSZ-hez a név nélküli bankkártyák ügyében
Kérdésekkel fordult az Európai Bizottság és az ENSZ illetékeséhez Szijjártó Péter a számos migránsnak és menekültnek kiosztott név nélküli bankkártyák ügyében - ezt õ maga jelentette be hétfõn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.
Szétesõben az LMP: újabb vezetõ politikus távozik a pártból
Újabb kulcsfontosságú pozíciót betöltõ párttag hátrál ki az LMP-bõl. Most a párt kommunikációs igazgatója mondott le posztjáról.
Minden megsemmisült a DK irodáiban, még a párt könyvelése is
Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettûzben - jelentette be a párt ügyvezetõ alelnöke.
Kóka egykori üzlettársával terjeszkedik az LMP-s Ungár Péter
Mikor az elsõ hírek megjelentek Ungár Péter médiaterjeszkedésérõl, Szombathely csupán egy lehetséges állomásnak tûnt a szóba jöhetõ vidéki városok sorában. Ungár közelmúltban tett közéleti megnyilvánulásait és parlamenti felszólalásait figyelve azonban egyértelmûen megállapítható, hogy az LMP Etikai Bizottságának kedvence kiemelt figyelemmel, célirányosan vetette bele magát Szombathely politikai terébe. A megyeszékhely meghódítását nem az új partnerként szolgáló Jobbikkal, hanem Kóka János egykori elenderes üzlettárásával, Horváth Lászlóval képzeli el.
Ezért gyulladt ki Gyurcsányék irodája
Az ATV híradója szerint egy szagelszívó miatt gyulladt ki annak a Teréz körúti irodaháznak a teteje, amelyben a Demokratikus Koalíció központja is volt.
Jön a zimankó, ideje elõszedni az igazi téli cuccokat
Sapka, sál, bélelt gumicsizma. A fülvédõ sem ciki. A jövõ hét elején az esõ mellett havas esõ, havazás is lehet, a hét második felében esõ lesz a jellemzõ. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s többfelé a maximumok is plusz 5 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú elõrejelzésébõl.
Az ENSZ-tõl is választ vár a Fidesz-KDNP a migránskártyák ügyében
Errõl Hollik István, a frakciószövetség szóvivõje beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Szervezett politikai akció zajlik a migránskártyákkal
A migránsoknak osztogatott anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû adásában.
Orbán: Boldog születésnapot, Budapest
A kormányfõ Facebookjára töltött fel egy rövid videót a szombati eseményekrõl.
Ömleni fog a pénz Budapestre
1000 milliárd forintot jelent a fõvárosnak a kormánnyal aláírt, 15 pontból álló megállapodás. A kontraktust Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István fõpolgármester írta alá szombaton.
Holland embercsempészt fogtak Röszkénél
Tizenöt iraki migránst próbált Magyarországra juttatni gépjármûve rakterében egy holland férfi szombaton Röszkénél.
A Fidesz megpróbálja kihúzni Junckerbõl, mennyi közpénzt utal az EU a migránskártyákra
Írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottság (EB) "isiászos" elnökéhez.
Megsemmisültek Gyurcsányék irodái
Szombaton tûz ütött ki egy budapesti irodaház legfelsõ szintjén. A Demokratikus Koalíció (DK) ott található irodái teljesen megsemmisültek.























































































