Kétharmad
Kigyulladt Gyurcsányék fõhadiszállása
Szombaton, Budapest VI. kerületében kigyulladt egy négyemeletes irodaépület negyedik emelete. A helyszínre nagy erõkkel érkeztek a tûzoltók. Közben kiderült: a Demokratikus Koalíció (DK) irodái "gyulladtak" ki. A tüzet eloltották.
Most akkor hány nem létezik valójában?
Liberális körökben az egyik legfelkapottabb téma manapság a gender, vagyis a társadalmi nemek elmélete. A genderhívõk nem a biológiai nemekben, vagyis a férfiban és nõben gondolkodnak, hanem tucatnyi társadalmi nemben. A genderszabadságnak az is része lehet, hogy valaki reggel még férfinak érzi magát, de estére már nõként viselkedik. Ezt a "tudományt" a jövõben a magyar kormány nem kívánja államilag finanszírozni a magyar egyetemeken. Mondanom sem kell, a libsi hiszti egybõl beindult.
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor
Pap Géza erdélyi református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok körében végzett munkával és a szórványgyülekezetek támogatásával is azt bizonyította, hogy a mi jövõnk a Kárpát-medencében hitünk és magyarságunk megtartásán alapul - írta Orbán Viktor miniszterelnök az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi vezetõje családjának, részvétét nyilvánítva a püspök halála miatt.
Orbán: Budapest ma óriási fejlõdés kapujában áll
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, a harmadik ciklusára készülõ fõpolgármester szombaton aláírta a fõváros és a kormány együttmûködésérõl szóló, 15 pontból álló megállapodást, amelynek része a Fõvárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása.
Nem kérették be az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
Magyar kezdeményezésre folytatott a magyar nagykövet megbeszélést pénteken az ukrán külügyminisztériumban, nincs szó berendelésrõl - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelõs államtitkára szombaton az MTI-vel.
Javultak a koraszülöttek túlélési esélyei, csökkent a csecsemõhalandóság
Mintegy 30 százalékkal csökkent a csecsemõhalandóság Magyarországon az elmúlt három évben, ami annak köszönhetõ, hogy a koraszülöttek túlélési esélyei jelentõsen javultak - mondta Kocsis István, a budapesti Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika egyetemi docense.
Magyar kormány ennyire még sosem támogatta a külhoni magyarokat
Teljes konszenzussal fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVII. plenáris ülése a zárónyilatkozatot. A magyar belpolitikában szokatlan egyetértés van a reális erõt képviselõ politikai pártok és a határon túli magyar szervezetek között - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba az új, kinevezett magyar nagykövetet
Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes legutóbbi, Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt problémáznak az ukránok.
Fidesz: természetes, hogy egy baloldali kormány által üldözött politikusnak lehetõvé tették a menekültügyi kérelem benyújtását
Teljesen természetes, hogy egy baloldali kormány által fenyegetett és üldözött néppárti politikus számára lehetõvé tették a menekültügyi kérelem benyújtását - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel.
Orbán: összefogásra van szükség a közép-európai országok között
A magyar kormányfõ a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémia megnyitó ünnepségén hangsúlyozta a közép-európai országok együttmûködésének fontosságát.
Migránsvízumot akarnak a bevándorláspárti erõk Brüsszelben
A bevándorláspárti brüsszeli erõk mindenképpen át akarják erõltetni az Európai Parlamentben a migránsvízum bevezetését - jelentette ki Gál Kinga fideszes EP-képviselõ.
Szijjártó: a visegrádi együttmûködés fenntartása közép-európai érdek
A Visegrádi Csoport jelenleg az Európai Unió gazdaságilag leggyorsabban fejlõdõ régiója, az együttmûködés fenntartása Közép-Európa érdekében áll.
Hazatértek a magyar rendõrök Macedóniából és Szerbiából
A magyar rendõrök az európai határok védelmében egy hónapig teljesítettek szolgálatot Macedóniában és Szerbiában. A két kontingenst pénteken Szegeden fogadták - közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság.
Kényes dolgokat tudhat Gyurcsányról a volt macedón kormányfõ
Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöksége idején még feltûnõen udvarolt az akkori macedón kormányfõnek, Nikola Gruevszkinek, aki a napokban kért menedékjogot Magyarországon. A DK elnöke most közönséges bûnözõként beszél a politikusról, aki a hírek szerint számos kényes dolgot tudhat Gyurcsány üzleti birodalmának balkáni nyomulásáról.
A magyar kormány nem segített Nikola Gruevskinek kijutni Macedóniából
Sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevskit Macedóniából való kijutásában.
Felelõtlenség név nélküli bankkártyákat osztogatni a migránsoknak
A kormányszóvivõ szerint felelõtlenség a név nélküli bankkártyákat "osztogatni" az illegális bevándorlóknak, éppen ezért a kormány hivatalosan is kérdésekkel fordul az Európai Unió, illetve az ENSZ intézményeihez.
A soron következõ EP-választásnak minden korábbinál nagyobb hatása lehet
A jövõ évi európai parlamenti (EP-) választások nagyobb hatással lehetnek az Európai Unió jövõjének alakulására, mint bármely másik korábbi EP-választás - jelentette ki Kövér László, az Országgyûlés elnöke Pozsonyban, a V4-ek parlamenti elnökeinek találkozóján.
Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este Milánóban a világhírû magyar zeneszerzõ, Kurtág György elsõ operájának õsbemutatója elõtt nyilatkozott az M5 kulturális csatornának.
A V4-ek közös európai harccsoportot hoznak létre
Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg mûködését - nyilatkozta Benkõ Tibor honvédelmi miniszter a V4-tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követõen.























































































