Kétharmad
Németh Szilárd: az EU meg akarja szervezni a migrációt
Több ügy mutatja, hogy az Európai Unió meg akarja szervezni a migrációt, és ehhez minden szinten minden eszközt felhasználnak - mondta a Fidesz-KDNP bevándorlásellenes kabinetének csütörtöki ülése után a testület elnöke.
Kásler: a tudásra és a kultúrára támaszkodó nemzetek tudnak csak fennmaradni
Azoknak a nemzeteknek van fennmaradási és elõrelépési esélyük, amelyek a tudásra, a tradícióra, az ismeretekre és a kultúrára támaszkodnak - mondta az emberi erõforrások minisztere Budapesten, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésén.
Gyurcsány Ferenc üzlettársának feleségét is körözi az Interpol
Elfogatóparancsot adott ki az Interpol Gyurcsány Ferenc üzlettársának felesége ellen.
Hárommilliárd forinttal emelték meg az Otthon Melege Program keretösszegét
Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program szerdán zárult háztartási gépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg pedig elérte az 5 milliárd forintot.
Maradnak a nyugdíj-elõtakarékossági adókedvezmények
Varga Mihály a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) éves konferenciáján többek között a kormány által bevezetni kívánt nyugdíj-elõtakarékossági kötvényrõl, a versenyképességi csomag bevezetésérõl, a gazdaság és a biztosítási szektor kölcsönhatásairól, a magyar gazdasági növekedésrõl beszélt, valamint szóba kerültek a babakötvények is.
Plusz öt nap szabadságot kapnak a közigazgatásban dolgozók, ha házasok
Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért felelõs államtitkár beszélt arról, hogy plusz öt nap szabadság fog járni a közigazgatásban dolgozóknak akkor, ha házasok.
Orbán Viktor is részt vett a MOL Vidi stadionjának avatásán
Orbán Viktort a stadionnál Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere fogadta. A miniszterelnök lányával, Flórával érkezett a stadionavatóra.
Gyõrkös István ügyében már csak jövõre fog ítélet születni
Csak jövõre hirdethet elsõfokú ítéletet a Szombathelyi Törvényszék a rendõrgyilkossággal vádolt id. Gyõrkös István perében - írta csütörtöki számában a Magyar Idõk.
"Mi köze a Soros-egyetemnek a tanszabadsághoz?"
Mi köze a tanszabadsághoz a CEU-nak - kérdezte olvasói levélben Kovács Zoltán magyar kormányszóvivõ a Globe and Mail címû kanadai napilapban, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorával, Michael Ignatieff történésszel készült, hétfõn megjelent interjúra reagálva.
Már az interneten is kitölthetõ a nemzeti konzultáció
Szerda reggeltõl az interneten is ki lehet tölteni a családok védelmérõl szóló nemzeti konzultációs kérdõívet - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookra feltöltött videójában.
Demeter Márta továbbra is titkolózik
A bevándorláspárti LMP elnökét arról kérdezték, hogy kiket alkalmaz országgyûlési képviselõi keretébõl.
Szijjártó: erõs és sikeres Európa a cél
A külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényén fejtette ki gondolatait.
Egy kamion rakterében akartak Magyarországra jutni a migránsok
Egy Mercedes márkájú kamion pótkocsijába bújtak be a migránsok, azonban a magyar határõrök résen voltak, nem hagyták, hogy illegálisan jussanak be az országba.
Szijjártó: a volt macedón miniszterelnök teljesen szabályosan lépte át a határt
Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfõnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
"Magyarországra megbízható szövetségesként tekintenek Washingtonban"
Magyarországra megbízható és partneri viszonyt kínáló szövetségesként tekintenek Washingtonban - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az amerikai fõvárosban.
Töretlen a Babakötvény népszerûsége
A megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 milliárd forintot.
Újabb tagokkal bõvült Botka László börtönválogatottja
A mai napon utolérte a szegedi szocialistákat és Botka László udvari beszállítóját az igazság: a szegedi járásbíróság minõsített csõdbûntett miatt 5 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélte Ujhelyi István szocialista képviselõ sameszait és Botka László udvari beszállítóit, Pistrui Lászlót, Baranyi Sándort, és Oltványi Józsefet.
"Európa külsõ határainak védelme elsõbbséget kell, hogy élvezzen"
Szijjártó Péter kedden találkozott szlovén kollégájával, Miro Cerarral, akivel egyetért abban, hogy Európa külsõ határainak védelme elsõbbséget kell, hogy élvezzen, Európának meg kell tudnia védeni külsõ határait.
Gyõzött az igazság Szeviép-ügyben
A bíróság azzal, hogy bûnösnek mondta ki az építõipari cég egykori vezetõit, igazságot szolgáltatott a Szeviép-ügy károsultjainak - jelentette ki Szabó Bálint kedden Szegeden.
Sajtóértesülés: menedékjogot kap Nikola Gruevszki
A volt macedóniai kormányfõ november 10-én nyújtott be menedékkérelmet Albániában, Tiranában, az ottani magyar nagykövetségen. A menedékjogi kérelem megadását egyelõre nem erõsítette meg az illetékes hatóság.























































































