A rendszerváltozás utáni legígéretesebb időszak kétségkívül az első polgári kormány fémjelezte 1998–2002-es ciklus volt. Jelentős béremelkedések (nem hitelből!), otthonteremtési program, családtámogatási rendszer, 5 százalékpontos államadósság-csökkenés, mérséklődő infláció, növekvő foglalkoztatottság. Négy év kemény munkáját nem csupán lerombolta a balliberális kormányzat, de Magyarország egyenes a csőd szélére került 2008-ra. Elmondhatja a „demokratikus oldal” értelmisége akár ezerszer is, hogy „de válság volt”; valójában már meggyengülve vártuk a 2008–2009-es pénzügyi világválságot. Fedezet nélküli Medgyessy-program, kapkodó, átgondolatlan, a lakosságot állandóan reformokkal hitegető Gyurcsány-kabinet. Nem csupán a magyar háztartások komoly százaléka, hanem az állam is eladósodott – jórészt devizában. Régiós versenytársaink lehagytak minket, az unió bólogatójánosai lettünk, a keletkező társadalmi feszültségeket egyre kevésbé tudta az állam kordában tartani.

Talán még a gazdasági ámokfutásánál is nagyobb felelősség terheli a szocialista kormányokat a nemzetpolitikájáért. 2004. december 5-ét évtizedekig nem mossa le magáról a baloldal. Persze a DK elnöke ma is kitart akkori álláspontja mellett, az elmúlt hetekben a külhoni magyarok szavazati jogának elvételével kampányol. A Gréczy-Vadai-Molnár Csaba-Vágó-Gyurcsány ötös nem árul tehát zsákbamacskát, nyíltan vállalja nézeteit. 23 millió román, Nastase-Medgyessy pezsgőzés az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés 84. évfordulóján – ne tévedjünk, ez nem csupán a baloldal múltja, a jelene és a jövője hasonló (remek példa Szanyi október 23-i posztja az általa idézőjelesnek vélt ünnepről). Számonkérik az Orbán-kormányon a „gyűlölködést és uszítást”, miközben ők saját honfitársaikat lázították és lázítják egymás ellen. Taktikai okokból a baloldal bizonyos részei elvben elhatárolódnak a gyurcsányi iránytól, ám senkinek ne legyen kétsége, mit gondolnak az MSZP székházában (jelenleg van ilyen egyáltalán?) a nemzetpolitikáról, az erdélyi vagy éppen felvidéki magyarok jogairól. Egy tollvonással megszüntetnék a határon túli területeken élő magyar közösségek kiemelt támogatását – és azonnal elvennék a szavazati jogukat, talán még magyar állampolgárságukat is (ha az nem ütközne uniós elvekkel).

A gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt szétzilált Magyarország a 24. órában volt 2010 tavaszán, amikor a választók elsöprő többséggel szavaztak bizalmat az Orbán Viktor vezette nemzeti-polgári kormánynak. Az eredmények részben megegyeznek az 1998–2002-essel – különbség viszont, hogy rendkívül rossz bőrben volt az ország akkor, amikor Orbán másodszor vette át a kormányrudat. A remek makrogazdasági adatokat – a rendre három százalék alatti hiányt, a nyugat-európait meghaladó bővülést, a csökkenő államadósságot – ma már természetesnek véljük, de a választások közeledtével nem árt tudatosítani mindenkiben: a Matolcsy majd Varga vezette NGM eredményesen működik, az unortodoxián gúnyolódó hangok is csendesebbek a sikerek láttán.

Az ellenzék és médiája mindent megtesz azért, hogy eltakarítsák az általuk hazugnak és korruptnak vélt „rezsimet”. A közvélemény-kutatások azonban azt mutatják: a Fidesz-KDNP rég nem állt ilyen jól, mint 2017 késő őszén. Ennek többek közt az az oka, hogy – hiába nézi le a Nagykörúton belüli álértelmiség az egyszerű magyar embereket – a valóságról a jelenlegi politikai elitből egyedül Orbán és pártja beszél. A farizeus, álszent nyugati mainstream média – és csatolt magyar részei – hiába tudósítanak „antiszemita Soros-kampányról” és „maffiaállamról”, a magyar választók jelentős része nem rezonál e sirámokra. Talán jobban érzi a kisvárosi hentes a Centrál Kávéházban dörgedelmes publicisztikát író értelmiséginél, merre megy a nyugati világ. Keresztényi önfeladás, veszélyes és nagy hatalmú NGO-k, elefántcsonttornyaikban üldögélő brüsszeli bürokraták. Megkövesedett rendszerek, melyek igyekeznek a status quót fenntartani, a bíráló hangokat elhallgattatni. Nem a véletlen műve egyetlen Lengyelországot és Magyarországot bíráló kommüniké, nyilatkozat sem.

Hét év alatt megerősödött az ország, az immunrendszerünk rendben van, a jövőnk biztató. Mégsem dőlhetünk hátra, hiszen 2018 tavaszán országgyűlési választások lesznek. Könnyedén előfordulhat, hogy egyéniben az elveit teljesen feladó Vona vezette Jobbik összeáll az általa XX. századi pártoknak bélyegzettekkel (MSZP, DK). Résen kell lenni a polgári oldalon, ugyanis – ahogy már jeleztem – a jelenlegi ellenzék hatalomba kerülése súlyos következményekkel járhat. Amelyek után az ország még egyszer nem állna talpra.