A félreértett ideológiai váltás
2018.01.26. 13:28
Kiírták a választás időpontját. Ennek rendje és módja szerint minden párt nekikezdett a kampánynak, ahol mindent és mindenkit kritikai össztűz alá vesznek. Így egyre többször került elő a Fidesz és különösképp Orbán Viktor személyével kapcsolatban az az állítás, miszerint a rendszerváltás idején még lelkes liberálisként induló politikai párt mára milyen „ocsmányul” elárulta egykori ideológiáját. Nos, ezzel kapcsolatban úgy érzem, szükséges tisztázni pár kérdést.
Először is: rendszerváltás.
Magyarország 1989–1990-ben, amikor is körvonalazódni kezdett a Szovjetunió összeomlása, egy 45 évig tartó, mesterséges kómából ébredt föl. Mindezt tette egy olyan világban, amit nem ismert és nem is ismerhetett. (Családi anekdotaként él nálunk az, hogy nagyszüleim és nagybátyáim mennyire féltek attól, hogy visszajönnek az oroszok. Ugyanis ’56-ban egyszer már „meglazult” az orosz szorítás, és tudjuk, hogy mi lett a vége).
A nyugati kultúra, értékek, mindennapok elérhetetlen távolságban voltak a szocializmusban élőktől. A demokrácia, liberalizmus – amiknek működő hagyományai léteztek a szerencsésebb országokban – hazánkban ekkor még csak üres fogalmak voltak.
Senki sem tudta, és senki sem tudhatta, hogy mit is jelent a valódi népakarat és jogállamiság, hiszen 45 évig mindenkiért eljött a fekete autó, aki „az imperialista Nyugat” eszméit propagálni merte.
Ugyanis szögezzük le: az, hogy ismerjük egy fogalom jelentését, dogmatikai hátterét, még közel sem jelenti azt, hogy ismerjük a gyakorlati megvalósulását is.
’89 után a magyar közéletbe szinte berobbantak az olyan jelzők, mint demokratikus, liberális. Ez jóformán annyit jelentett, hogy nem kommunista. Ennyit és nem többet.
Ostobaság, sőt egyenesen káros a mai tudásunkkal, mai társadalmi tapasztalatunkkal felvértezve ítéletet mondani a rendszerváltás ideológiai hátteréről. Elmúlt majd 30 év, ezalatt az egész magyar közösség megélhette a demokráciát és liberalizmust a hétköznapokban. Bőrünkön tapasztaltuk meg azokat az anomáliákat, rendszerszintű hibákat, amik a nyugati államműködés modelljét fémjelzik.
De ’89-ben erről még senki sem tudott semmit. A világ teljesen más volt. Nyugaton még nem a genderőrület tombolt, nem a nemek harca uralta közvéleményt, hanem a fizikai biztonságot fenyegető hidegháború és az atomkatasztrófa valós veszélye! Egy ilyen világban a liberalizmus szöges ellentéte volt a kommunizmusnak. És hazánk egy ilyen világba csöppent bele. Azt tudtuk, hogy mit nem akarunk: az elmúlt 45 évet! Akkor mit kell tennünk? Csatlakozunk a liberális világhoz!
Ennyire egyszerű. Éppen ezért volt az, hogy minden rendszerváltó párt magát valamilyen formában, kimondva vagy kimondatlanul is demokratának, liberálisnak titulálta. Mert ez ekkor még a magyar társadalom számára egyenlő volt az antikommunistával!
Az, hogy ma ezt számonkérik az akkori politikusokon, egyszerű idiotizmus.
Igen, a rendszerváltás a hibákat hibára halmozta. Elszalasztott lehetőségek, korrupció és bűn fémjelezte nagyrészt ezt a zavaros korszakot. Ennek kiértékelésével még nagyon is adós a társadalom! Kell közbeszéd és kell közgondolkodás az elkövetett vagy az el nem követett eseményekről.
De az ideológiai hovatartozásról teljesen felesleges és megtévesztő vitatkozni.
Sem a Fidesz alapítói, sem más „liberálisok” nem tudhatták, hogy mit is jelent a valóságban a demokrácia és a liberalizmus. Az, hogy megtanulja, az hogy olvas róla, az hogy látja, Nyugaton hogy működik, még közel sem garancia arra, hogy itthon is úgy fog.
A magyar történelem egyik legnagyobb visszatérő hibája az, hogy a Nyugaton létező és működő módszereket egy az egyben átemeltük, majd csodálkoztunk a hatás elmaradásán.
Ugyanakkor a legfontosabb megállapítás, amit tehetünk a következő: nemcsak Orbán Viktor és nem csak Fidesz volt más a ’90-es években, hanem a liberalizmus is.
A liberális eszmék ideológiai fegyverként szolgáltak a kommunizmus térnyerésével szemben! Két világnézet állt szemben egymással egy olyan háborúban, ahol államhatalmak az élet minden területét harctérnek fogták fel. Egy ilyen világban a liberalizmus még teljesen más szerepet töltött be, mint napjainkban. Az államszervezés módját, a közhatalom és a polgárok közötti kapcsolat rendszerét jelentette a szocialista tömb diktatúrájával szemben. Napjainkra azonban egy vitakultúrát nem ismerő, politikai korrektség mögé bújó elnyomó módszerré züllött le.
Ezért hibás a mai liberalizmust összemosni a ’89-es rendszerváltók ideológiájával. A világ megváltozott, ahogy a liberális szó jelentéstartalma is. Ha valamit, akkor ezt kellene számonkérni.