Kárpátalján hiába van egy órás időeltolódás, itt mindenki a magyarországi óra szerint működik. Pesti idő szerint jár a busz, a telekocsi és a reggeli újság is. Egy egyszeri belpesti számára teljesen elképzelhetetlen lehet, de egy másik országban, egy másik kultúrkörben Budapesthez igazodva élik mindennapjaikat az emberek. Kárpátalján sokan Nyíregyházáról, Miskolcról, Jászberényről úgy beszélnek, mint a pestiek Berlinről vagy New Yorkról. Hiszen gyerekeik a nyíregyházi általános iskolákba járnak, sokan kelet-Magyarországon dolgoznak, mert Ukrajnában az átlagfizetés 40 ezer forintnak megfelelő hrivnya.

Elcsépelt, de igaz és meglehetősen érzékletesen írjuk le a régió identitását, akkor ha azt mondjuk, hogy egy átlagos kárpátaljai az Osztrák-Magyar Monarchiából származott, Csehszlovákiában tanult, a Szovjetunióban katonáskodott, hogy aztán Ukrajnában dolgozzon, de a rendszerváltás után egyre inkább visszatalált Magyarországhoz és a közelmúltban már magyar állampolgárként él egy háborús övezet perifériáján.

Az ország keleti frontján dúló hibrid háború a beregszászi kávéházi beszélgetések alkalmával szinte mindig előkerült, alig, vagy inkább egyáltalán nem akad olyan beszélgetőpartner, aki jószívvel támogatni tudná az egységes, oszthatatlan, nemzetállami babérokra törő Ukrajnát.

Az ukrajnai konfliktus hivatalos verzióját senki sem hiszi el. Annyira hihetetlen mesének tűnik az ukrán nép demokrácia iránti vágyába oltott amerikai propaganda, hogy mindenki alternatív valóságokban hisz. Nem vállalkoznék arra, hogy kiderítsem az igazságot.  

Mivel a kárpátaljai magyarok Ukrajnától csak inflációt, szegénységet, elképzelhetetlenül nagy korrupciót és folyamatos megaláztatást kaptak, ezért a szovjet nosztalgia mindenki emlékezetében igen eleven.

A kárpátaljai zsidó napokra – amely az én utazásom oka is volt – Izraelből érkező vendégek büszkén mesélik, hogy gyermekkorukban Beregszász jelentette számukra a világot, egészen addig, amíg a nehéz és igazságtalan – ahogyan ők hívták a holokausztot –  idők áldozataivá nem váltak a szeretteik, ismerőseik. Az egyik Izraelbe települt beregszászi úrnak azzal volt szerencséje, bármilyen bizarr módon is hangozzon a „szerencse” szó ebben az esetben, hogy édesanyát egy hathetes kisgyerekkel vitték el a lágerbe, aki a vonaton megfulladt, így nem zárták gázkamrába, ezért túlélte a holokausztot. Amúgy a beregszásziakat még az 50-es években is érték vegzálások, délutánonként, amikor jöttek haza az óvodából, iskolából ütötték verték őket, a szüleik gyávák voltak - meséli - nem mertek kiállni mellettünk.

Az első adandó alkalommal Izraelbe települtek át, ma már nyugdíjasként, keserű nosztalgiával tekintenek vissza az akkori időszakra, de emlékeikkel a szívükben vágyódnak vissza Kárpátaljára, de tudják, hogy számukra ott már nincs jövő. Csak a fájdalmasan, de mégiscsak gyermeki naivitással megélt múlt felidézése maradt.

Ha a Kárpátalját  szeretnénk megérteni, akkor azt mindenképp Beregszász helyzetén át érdemes érzékeltetni. A Vérke patak partján fekvő, egy 25 ezres magyar többségű város 2-3 év alatt egy 15 ezres enyhén magyar többségű várossá vált, amelynek a szélén egy 5000-7000 ezer fős cigánygettó található, akik teljesen elszeparálva élik életüket, nem véve tudomást a körülöttük élőkről.

Beregszász, a történelem folyamán mindig is magyar volt, ám hangsúlyosan jelen volt a zsidó, az örmény és a ruszin közösség is.

Jázsján Viktor barátom, egy beregszászi örmény család sarja, felesége orosz, gyermekei magyarul és oroszul tanulnak ő maga pedig, valamiféle személyes meggyőződésből oroszul beszél az ukránokkal. Gondoltam, hogy ezt dacból teszi, de csakhamar felvilágosított, hogy Lemberg környékét és Kijevet leszámítva mindenhol az orosz nyelv élvez elsőséget. Ez alól Kárpátalja kivétel, hiszen itt a magyar nyelv még az oroszt is megelőzi.

Ukrajnában valamiért az emberek igénylik a forradalmat, a változást, de a sorra hatalomra kerülő politikusok megfosztják őket az illúziójuktól, úgy élik meg, hogy elveszik tőlük a reményt. Sokak előtt csupán két illúzió lebeg: ha magyar vagy, akkor megszerzed az állampolgárságot és áttelepülsz, ha ukrán vagy, akkor kimész Lengyelországba vagy Németországba. Maradni nagyon senki nem akar, ez a városképen is meglátszik.

Tinédzserek dolgoznak a szállodákban, a vendéglőkben és a kávézókban, mivel még nem töltötték be a 18. életévüket, ezért nekik egyelőre kényszerpálya Ukrajna, ezért maradtak.

Viktor ismer olyat, aki elindult a frontra, felesége rokonai is a szeparatisták által felügyelt területeken laknak, mint mondja, ott tényleg kemény a helyzet, az ottani rokonok örülnek, ha télen venni tudnak egy vödör szenet, amivel télen egyetlen egy szobát tudnak fűteni.

Ha 20 évvel ezelőtt bárki azt mondta volna neki, hogy Magyarországon lesz a jövő, kiröhögte volna, de húsz évvel ezelőtt 50 millió ember lakta Ukrajnát, élt még mindenkiben a remény, Kárpátalján senkiben sem tevődött fel, hogy itt ki ukrán, ki orosz vagy ki a zsidó, itt csak kárpátaljaiak voltak és kész, ma már ez szinte elképzelhetetlen – mondja.

Többször megkérdeztem, mit gondol, lesz-e valaha Kárpátalja ismét Magyarország része, erre meglehetősen okos, de mégiscsak kitérő választ kaptam:

A Nyugat, Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit jól érzékelteti az alábbi anekdotának is beillő, igaz történet:

Ukrán akkumulátorgyárak állítanak elő orosz importra szánt termékeket, vagy, Oroszországból importált szénből működnek Ukrán hőerőművek, amelyek tulajdonosi háttere meglehetősen érdekes. Amerikai, német és orosz érdekek ütköznek minden egyes hrivnya felett, de a nyugati propaganda azt a látszatot kelti, hogy egységfrontba tömörült mindenki a gonosz, elnyomó Putyin ellen. A valóság teljesen más, és ahogy Kárpátalján, úgy egész Ukrajnára is elmondható, hogy semmi sem fekete vagy fehér, ott minden szürke.

Viktor szülei természetesen Moszkvában ismerkedtek meg, először Jerevánban dolgoztak, majd 1982-ben Kárpátaljára költöztek, azóta ott élnek. Van saját családi vállalkozásuk, szemmel követik az örmény, orosz, ukrán és a magyar politikai eseményeket, de úgy érzik, jobb „becsületes munkából megérni”, így nem politizálnak.

Neki már csak egy elvárása van Ukrajnától: ne akarjon tőle semmit. Hagyják őt és a kárpátaljai magyarokat békében élni.