Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagyon fáj a baloldalnak, hogy a magyarok megünneplik az ország születésnapját

Prokaj Dávid

2021.08.06. 17:00

Szerintük augusztus 20-án mindannyiunknak be kellene zárkózni a négy fal közé, bár a járványügyi adatok erre nem adnak okot.

 

Nyilvánvaló, hogy a delta vírusvariáns hívatlan vendégként már nálunk is megjelent, ahogyan Európa több országában. Azonban a baloldal elfelejti, hogy egyes nyugat-európai országok a nyár elején úgy lazítottak a korlátozásokon, hogy azzal állampolgáraik életét kockáztatták.

Ugyanis nagyon nem tartottak ott az átoltottságban, ahol mi, magyarok.

A kormány akkor helyesen döntött úgy, hogy a korlátozásokat – fokozatosan ugyan, de – feloldja. És hiába riogattak a baloldaliak már a teraszok megnyitásakor is, a járvány általuk nagyon várt berobbanása elmaradt.

Ugyanúgy, ahogy indokolatlan volt a félelmük és a riogatásuk az Európa-bajnokság alatt, amikor nem győztek egyszerre hiperventillálni a közösségi oldalon, látva több ezer magyar szurkoló vonulását a Hősök teréről a Puskás Aréna felé.

Ám még azután sem adták fel, hogy megtörtént a pofára esésük, mivel a számok ellentmondtak vágyaiknak. A Népszava ugyanis tegnap közölt egy interjút a méltatlanul elfeledett Falus Ferenccel, aki az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje is volt 2014-ben. Habár minőségi ugrást 2019-ben sem láttunk a jelöltállításukban, amikor Karácsony Gergelyt indították (tegyük hozzá, végül megnyerte a választást), azt még a jelenlegi főpolgi sem mondhatja el magáról, hogy a fejére öntöttek volna egy vödör vizet.

Nos, ez a Falus Ferenc nyilatkozta, hogy „nem korlátozások nélküli tömegrendezvényekre van szükség, hanem óvintézkedésekre”. Ehhez pedig a Népszavának volt mersze egy olyan rendezvényt választani illusztrációul, amelyen a szurkolók együtt szorítanak a magyar válogatott sikeréért.

Azért is felháborító ez, mert Falus Ferenc mindezt akkor mondja, amikor olyan boldog családokat lehet látni a Balatonnál, akik jelenleg élvezik a politikamentes életet, valamint olyanokat, akik nem csupán az augusztus 20-ai programokat várják izgalommal, de Ferenc pápa érkezését is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Egyébiránt a „nincs másik” index.hu az államalapítás ünnepén megtartandó rendezvényeket, ahol a magyarok közösen fognak ünnepelni, nemes egyszerűséggel „gigabulinak” nevezi.

A baloldal ezeket a programokat már-már szokásos módon csak támadni tudja, azzal a politikai hátsó szándékkal, hogy Magyarországon minél több besavanyodott és elkeseredett embert lássanak, hogy aztán ismét Orbán Viktor miniszterelnököt okolhassák mindenért (is).

Falus Ferenc ugyanakkor valamiért megfeledkezett olyan, a baloldal számára fontos tömegrendezvények előtt hergelni az embereket, mint például a Pride-felvonulás.

De ne feledkezzünk meg azokról a baloldali politikusok által szervezett tüntetésekről se, amikor a legmelegebb napokon pár száz embert kivittek forradalmárosdit játszani a Fudan Egyetem- és a Pegasus-ügy miatt. Valamint ne feledkezzünk meg az egészségügyi dolgozók kiállásáról se.

Hozzáteszem, ezeken az eseményeken közel sem voltak annyian, mint a szurkolói meneten, de ez legyen a baloldal problémája.

Ettől még ezeken a rendezvényeken ugyanúgy tömegével voltak egymás nyakában az emberek, így a vírus berobbanásának veszélye is ugyanúgy fennállt.

 

Nagy Attila Tibor azonban az ATV stúdiójában ezeket meg sem említette, helyette kinyilvánította nemtetszését amiatt, hogy a kormány az ünnepnapokra feloldotta a még megmaradt korlátozásokat. Ami elkeserítő, az az, hogy az elemzőben fel sem merül, hogy a magyarok szeretnék jól érezni magukat a nemzeti ünnepeken. Szerinte a kormány részéről a rendelet kiadása pusztán politikai érdekből történt.

Jól emlékszünk azokra a mondataira is, amikor az ellenzéknek olyan tanácsokat adott, hogy használják ki a koronavírus okozta halálozásokat a kormánnyal szembeni támadások során.

Most is határozottan állítja, hogy a kormány ezeket az intézkedéseket kizárólag a választások miatt hozza meg, és úgy véli, hogy a korlátozások éppen emiatt nem is lesznek olyan mértékűek, mint tavasszal voltak.

Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet elemzője finoman csak „cirkusznak” nevezte, hogy a kormány lehetőséget biztosít arra, hogy a magyarok jól érezzék magukat az országukban.

 

A kormánypártisággal nem vádolható Hont András is a baloldali kettős mércére hívta fel a figyelmet közösségi oldalán:

A Pride-felvonuláson ott voltam, és a saját szememmel láttam azt a rengeteg embert (köztük a sok-sok külföldit) Budapest utcáin, akik valamiért nem aggódtak, hogy elkaphatják a koronavírust.

Ámde az említett tüntetéseken is szabadon lehettek együtt a tömegben, és vonulhattak fel az ellenzéki szavazók. Tehették, hiszen egy diktatúrában ez is megengedett.

Hadházy Ákos büszkén mutogatta a közösségi oldalán, hogy szabadon tüntethettek pár százan az utcákon, szintén maszkviselés nélkül, az ellenzék által kreált Pegasus-ügyben.

Itt pedig a Hír TV tudósítása az egészségügyi dolgozók kiállásáról a Hősök terén:

Nem hallottuk, hogy a „falusferencek” egy szerény köszönetet mondtak volna azoknak, akik beoltatták magukat, biztosítva ezzel a nyugodt jelenlétet ezeken a rendezvényeken.
Az, hogy a magyar kormánynak vagy személyesen Orbán Viktornak mondjanak ilyet, már túlságosan elrugaszkodott elvárás lenne a részemről.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére