A skizofrénia volt az egyik első olyan pszichiátriai kórkép – vele együtt rengeteg tévhittel –, ami beszivárgott a közbeszédbe. Ahogy az lenni szokott, a szájhagyomány útján terjedő fals információk aztán megalkottak egy teljesen torz képet a skizofrén betegekről: veszélyes őrültek, akik úgy váltogatják a személyiségüket, mint más a ruháját, de legalábbis minimum sorozatgyilkosok, akiknek a hangok a fejükben megmondják éppen kit és miért kell legyilkolniuk. A valóság ennél sokkal visszafogottabb és unalmasabb. A skizofrén betegek egy része valóban szenved a hanghallástól, de nagy részük érzelmi és kommunikációs zavarai miatt elszigetelten vagy – beállított gyógyszerekkel – teljesen átlagos módon köztünk él.

A skizofrénia korai megnevezése Emil Kraepelin nevéhez fűződik, aki dementia praecoxként hivatkozott rá, de aztán Eugen Bleuler javaslatára a könnyebben kimondható skizofrénia elnevezés terjedt el. Kraepelin sokkal inkább a szervi, agyi eredetet hangsúlyozta a skizofrénia megértésében, míg Bleuler egyfajta súlyos tudati szétesésként látta azt. Mindkettőjüknek igaza volt, de utóbbi miatt terjedhetett el az a tévhit, hogy a skizofrénia egyenlő a többszörös személyiséggel, tudathasadással. A skizofréniát ma egy komplex mentális zavarnak tartják, aminek a kialakulásában sokkal inkább neurobiológiai tényezők játszanak szerepet, mintsem korai pszichés traumák. A „Széttörve” és hasonló típusú filmek szereplői, akiket bántalmaztak gyerekkorukban és a traumák hatására tudatuk újabb és újabb személyiséget hasított le magából, tehát nem skizofrének „lettek”, de a valóságban ennyire egyértelmű többszörös személyiségű esetek, mint ezekben a filmekben, nem is léteznek. A skizofrénia kívülről sokkal kevésbé látványos, mint a filmekben. A skizofrén beteg gondolkodása és valóságérzékelése torzult, szétesett, érzelmeinek megélése, kifejezése, ezáltal a szociális élete is a normától eltérő, sivár és károsodott.

Az első tünetek kamaszkorban jelentkeznek, esetleg a húszas évek elején. Fontos, hogy a diagnózis minél előbb megtörténjen, a kezelés és a tünetek kordában tartása annál könnyebb. A skizofrénia tünetei rendkívül összetettek: két csoportra lehet őket bontani, pozitív és negatív tünetekre. A pozitív tünetek úgymond rárakódnak az amúgy is jelenlévő, „normális” viselkedésre, a negatívak pedig valaminek a hiányát mutatják. A pozitív tünetek közé soroljuk a hallucinációkat, hanghallásokat, téveszméket és a szétesett gondolkodást. A negatívak közé pedig az érzelmi elsivárosodást, akaratgyengeséget, kiüresedett, már-már a depresszióra hasonlító apátiát és ehhez kapcsolódó elmagányosodást. A skizofrénia tehát nemcsak a fura, ijesztő és néha még nevetségesnek is tűnő téveszméket jelenti, hanem az érzelmi világ súlyos zavarát. Egy skizofrén személynek nehezére esik a másik érzelmeit értelmezni, cselekvéseit megjósolni, nagyon nehezen fejezik ki saját érzéseiket, gondolataikat is, de ez nem jelenti azt, hogy nem képesek a szeretetre.

A skizofrének gondolkodásának szétesettsége lehet tartalmi és alaki. A tartalmi zavarok közé a téveszmék tartoznak, ezek között gyakori, hogy a beteg azt gondolja, valakik üldözik, ártani akarnak neki, megfigyelik, de az is előfordul, hogy a környezetében mindent egymáshoz kapcsolódónak lát magával, azt hiszi, a tévéműsorokban neki üzennek. Gyakori téveszme, amikor a beteg túlértékeli saját fontosságát, személyét, egy híres embernek, esetleg Jézus Krisztusnak gondolja magát: Ilyenkor ő tényleg meg van győződve arról, hogy ő az, akinek gondolja magát, akként viselkedik, öltözködik és van jelen az életében. A gondolkodás alaki zavarai közé sajátos nyelvi megfogalmazások tartoznak. Például rímekben beszél a skizofrén beteg, de összefüggéstelenül: „Holnap vár, de milyen kár, áll a bál, meg kitár és bezár.” Esetleg szósalátákat alkot, értelmetlen és összefüggéstelen szavak kombinációit: „Bent fent szürke ég kiált.” Az egyik legismertebb tünet, a hanghallás különösen megterhelő lehet a skizofrén számára: Képzeljük el, hogy a legmélyebb szorongásaink, félelmeink visszhangoznak a fejünkben és nem tehetünk ellene semmit, nem tudjuk kikapcsolni azt.

A skizofrénia tünetei változatos súlyossággal lehetnek jelen és megfelelő segítséggel, gyógyszerek beállításával akár teljes értékű életet is élhet egy beteg. A családi támogatás viszont legalább olyan fontos a gyógyulásban, mint a gyógyszerek és a terápia: ha a család tisztában van a skizofrénia jelentésével és tüneteivel, nemcsak a beteg számára tudnak biztonságos környezetet adni, de saját maguk is megérthetik hozzátartozójuk viselkedését. Gyakori hiba a skizofréneknél, hogy miután beállított gyógyszereik stabilizálta az állapotukat, azt hiszik jól vannak és már nincs szükség a gyógyszerekre. Ez azonban súlyos tévedés: a skizofréniából ugyanis nem lehet meggyógyulni, a gyógyszerek szedésére folyamatos szükség van.

„Tudtad-e, hogy” cikksorozatunkban tudományosan érdekes, érdekesen tudományos témákat járunk körül, közérthetően, véleménnyel, csipetnyi minősítéssel, esetenként szükséges szélsőséggel fűszerezve.