Pontosabban két felvételt. Mindkettőben Tarlós Istvánnak hívják a főszereplőt, az elsőn egy izgága úr, a másodikon meg Tordaiék Bencikéje provokálja a főpolgármestert. Céljuk, hogy a három bohócjelölt – Geri, Krisztián és Robi – közé rántsák le közéletileg, nem igazán sikerült. Persze, a csőcselék soha nem azt látja, amit a normális emberek, szóval óvatos lennék én azzal, hogy ki győzött itt, ki nem.

Nem arról szeretnék azonban írni, ha az én arcomba eregeti a bűzös leheletét, pofán csaptam volna-e Bencikét, vagy elfutok a helyszínről. Nem, a mostani eszmefuttatásom más irányba mutat.

Arról gondolkodtam közben, amíg tűnődve nézegettem az ingyencirkuszt, hogy ezek a kis fityfaszok – és bevallom, itt most hajszálpontosan Bencikére és baráti körére céloztam – tudják-e, mibe tenyereltek bele. Szerintem nekik játék az élet, mivel ma is lázadó kamaszok, s – ez a legrettenetesebb – örökké azok maradnak, összeférhetetlen, korlátolt, gonosz figurák, akik férfiként és felnőttként egy pillanatra sem mérettettek meg.

A történelem tanúsága szerint, és ezt alighanem Tordaiék Bencikéjének illene tudnia, egyszer csak megváltozik minden, ha jobban tetszik, varázsütésre. És akkor Közép-Kelet-Európában az szokott történni, hogy az ember a gyilkosok oldalán találja magát, ebből viszont az következik, hogy a következő körben garantáltan áldozat lesz. Előfordul az is, hogy az ember bevárja a gyilkosait, mint a szépkorú rómaiak a gallokat, mozdulatlanul ülve, meg sem moccanva, és az illető méltóságteljesen elfogadja a halált a saját hazájában, a saját házában. És hallottunk már olyanról is, aki elpucol Bécsbe, Amerikába, mindenfelé.

Tordaiék Bencikéjének és a többi önajnározó selejtembernek, aki a politikát játéknak tekinti, ezt nem szabadna elfelejtenie. Hogy ebben a pillanatban, és a következőben is egyedül az Orbán Viktor vezette magyar kormány képes fenntartani a rendet. A rendet, amelynek örve alatt ők hülye gyerekként odaugrálhatnak a főváros vezetője elé.

(Mert igen, Tarlós István a rend embere. Ti pedig magatok vagytok a rendetlenség. Tarlós épít, ti romboltok. A mai Budapest méltó társává vált bármelyik európai nagyvárosnak, ti pedig alig várjátok, hogy a hajléktalanok, a graffitizők, a lakásfoglalók paradicsomává tegyétek újra. De mindezt csak zárójelbe.)

Tévedtek, ha azt hiszitek, biztosan elkerülitek a 21. század küszöbön álló nehézségeit. Jugoszlávia és Ukrajna közelmúltja hajszálpontosan jelzi, mi történik egy országgal, ha elveszti a szuverenitását, ha a belső problémái polgárháborúvá dagadnak. London, Brüsszel, Párizs mindennapjai pedig annak megértésében segítenek nekünk, hogy ha a muszlim terror már bent van Európában, annak végrehajtói pontosan tudják, hogy kit keressenek. Az úgynevezett globális kihívások itt dörömbölnek az ajtónkon, miközben ti azt hazudjátok magatoknak, hogy örökké biztonságban lesztek. A „menekültek” elit hadserege első körben odamegy, ahol Tordaiék Bencikéje és baráti köre sörözni szokott. Hiszen ezeket a robbantásos fazonokat nem az ózdi panelházak, hanem például a Pozsonyi úti kedélyes piknikek érdeklik.

Hülye gyerek, mindennap kezet kéne csókolnotok Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak, hogy itt rend van, áll az állam, látható a hatalom és biztonságban élhettek. De ehelyett – mert ti ilyenek vagytok – izgágán és céltalanul ugattok egész nap. És felszítjátok az indulatokat magatok ellen itthon és odakint, amíg végül felfigyelnek rátok, magatokra húzzátok a bajt.

Bencike, értsétek meg, hogy ami ma játék, az holnap a véres valóság. A holnap lehet tíz esztendő. Harminc. Akár ötven. Teljesen mindegy. De hogy ti is vadászzsákmányai lesztek a gyilkosoknak, ha tovább szítjátok a feszültséget, az holtbiztos.

Nehogy azt higgyétek, hogy már most nincsenek olyanok ebben a széles hazában, akik a főpolgármester úrtól eltérően másfajta érveket szegeznének nektek. El sem tudjátok képzelni, miféle leveleket kaptam, kiket kellett csillapítanom, amikor a tévészékházánál eljátszottátok a magatok kis komédiáját. Ezek a levélírók, akiket egy hajszál választott el attól, hogy odamenjenek, és úgy három perc alatt rendet tegyenek, ismernek titeket. Csakhogy Magyarország jogállam. És amíg törvényesség, rend van, addig a megduzzadt folyó nem lép ki a maga medréből. Ha viszont lebontjátok a gátakat, akkor jön az árvíz.

Hogy megússzátok? Nem, Bencike. Ebben a térségben minden évszázadban egyszer-kétszer-háromszor valaki megszívja. Azért, mert magyarnak, svábnak, zsidónak vagy éppen kuláknak, polgárnak, arisztokratának született. Az olyan bölcs közép-európaiak, mint Bohumil Hrabal, tudták, hogy a legfontosabb a békesség, talán ezért is söröztek egész nap, hogy csak pillanatokra józanodjanak ki. De még mindig jobb félrészeget játszani Európa közepén, mint színjózanon öngyilkosságot elkövetni.

Miközben egy szem kétségem sincs afelől, hogy bárminemű probléma esetén te és kedves baráti köröd már másnap Bécsben lenne, halkan azért hadd jegyezzem meg, hogy aki hülye, sehol sincs biztonságban. Önmagad ellen ugyanis nincs orvosság, fiam.

Nagyon okosnak képzelitek magatokat, de fogadom, hogy a jövő még egyszer sem jutott eszetekbe. Nem, nem arra gondolok, hogy lesznek-e ritka rákfajták Alsó-Borneón, hanem konkrétan a ti sorsotok. Feléred már ésszel, hogy lépéshátrányban vagy, vagytok? Hogy éppen most zabálod fel a jövőt? Hogy minden pimasz, hazug szóval, amit napi politikai érdekek miatt mások arcába kiáltasz, a saját sírodat ásod?

Tényleg nem érted, mekkora a baj, ember?

Szeretettel figyelmetekbe ajánlom egy általatok teljesen ismeretlen könyv, az úgynevezett Biblia egyik passzusát. A „rettentő szavak tudósa” (Radnóti) Ézsaiás dörgi felénk, egyenesen a 21. századba:

„Jaj, zúg a sok nép! Zúgásuk olyan, mint a tengerek zúgása. Morajlanak a nemzetek! Morajlásuk olyan, mint a hatalmas víz morajlása. Morajlanak a nemzetek, ahogyan morajlik a nagy víz. De ha megdorgálja az Úr, elfut messzire; kergeti, mint a pelyvát a szél a hegyek között, és mint az ördögszekeret a szélvihar. Ha leszáll az est, rémületbe esnek, mire megvirrad, nyomuk sem marad. Ez lesz a jutalma fosztogatóinknak, ez lesz a sorsa prédálóinknak.”

Ezt szeretnétek?

Ha nem, akkor sokkal szerényebben viseljétek magatokat, ha szabad kérni. És olykor gondoljatok saját elmúlásotokra, és az utódaitokra.

Hogy ne legyenek üldözöttek és megszomorítottak.