A legnagyobb kormánypárt 2006 ősze óta minden jelentős országos választást megnyert. Ugyan elveszített néhány kevésbé lényeges vidéki mérkőzést, mégis közel 10 éve, megszakítás nélkül vezeti a közvélemény-kutatásokat. 2014 elején úgy tűnt hasra esik a saját lábában. Aztán mégsem. 2015 is a Fidesz éve lett.

Mi folyik itt?

Megpróbáljuk megfejteni 8 pontban.

Ma már ellenségei sem vitatják, hogy ő a rendszerváltás utáni Magyarország legpotensebb politikusa. Alig múlt 50 éves – és 3 ciklusban választották miniszterelnöknek. Fiatal, mégis életének több, mint felét a politikában töltötte.

Orbán a legkoherensebb jobboldali politikai szövetséget teremtette meg Magyarországon. De Európában is jó helyezést érne el egy összehasonlításban.

Hogy ennek mi a titka? Rajta kívül vélhetően kevesek tudják. Az biztos, hogy Orbán nem hagyományos jobboldali politikus. Ahhoz túl gyors, kezdeményező, nem menekül az új dolgoktól, pragmatikus és nem fél az ökölharctól sem.

Orbán tökéletes érzékkel választja ki azokat az ügyeket, amelyek a közvéleményt is foglalkoztatják és a legtöbb esetben újszerű módon közelíti meg őket.

Nem fél hibázni, nem fél a vereségtől. A választási kudarcokat a politikai fejlődés részének tekinti.

Építkezik, van elképzelése és kitartó. Ha kidobják az ajtón, visszajön az ablakon.

Siker, pénz, nők, csillogás ide vagy oda, a Fidesz Habony Árpádnak köszönheti politikai kommunikációjának megújulását 2003 után, választási kampányainak jelenlegi stílusát és eredményességét.

Sokan kritizálják, figyelik ellenszenvvel a Fideszen belül is. De hát ilyen a foci. Mindig van aki jobban tudja, mit kellene tennie az edzőnek. Ahogy mindig van politikus is, aki azt hiszi, ő lenne igazán „méltó az ország vezetésére”.

Ha azonban a győzelem /vereség arányt nézzük, Habony a valaha volt legsikeresebb magyar politikai tanácsadó. Egy országos választást veszített el (2006), minimum 8-at nyert (parlamenti, önkormányzati, uniós).

Érdemes figyelni az olyan öreg demokráciákra, mint az USA. Demokraták és republikánusok. Családok, akik gyerekeikre is átörökítik a szavazási szokásaikat.

Na ez az, ami nálunk sosem lesz.

Mégis Orbán Viktor és a Fidesz az elmúlt 15 évben produkált valami nagyon hasonlót. Olyan választói identitást, aminek érték alapjai vannak, közösségi jellege (lásd korábban „polgári körök”) és saját nyelve.

Ezek a fideszesek kitartanak a párt mellett, akkor is, ha süt a nap és akkor is, ha tájfun van.

Az elköteleződés természetesen nem „agymosás” eredménye, nem része a politikai „zombi-apokalipszisnek”. Az elköteleződés a társadalom és a politikai akarat szerveződésének egy szociálpszichológiai eleme. Természetes dolog.

Az igazi kérdés az: mások miért nem képesek erre?

Kivéve talán a Jobbikot.

A Fidesz esetében valahogy soha nincs meg a „dühös” kritikus tömeg, aki szembe tudna fordulni velük. Enélkül pedig nincs forradalom a „NER” ellen.

Hiába huhog minden nap a 444, az Index, vagy a Liberálisok.

Vannak tüntetések, dobálózás, ordibálás, székház rongálás, kerítésrángatás, TASZ-os polgári engedetlenség.

Az internet adó sztorija azonban sokkal inkább azt mutatja, hogy a legnagyobb kormánypárt időben észreveszi, ha jégre lépett. Ha nem így lenne, most velük törölgetnék a padlót.

A Fidesz politikája alapjaiban különbözik elődeitől, amit nem észrevenni hiba. Sok a formai újítás (konzultációk, petíciók stb.) és sok a stiláris értelemben új elem.

A közvélemény-kutatásokat láthatóan véresen komolyan veszik, ellentétben a korábban sok tekintetben profin kampányoló, de máskor meg amatőr, „küldetéses”, intuitív, a közvéleményt elhanyagoló kommunikációs logika mentén működő baloldallal.

A Fidesznél viszont érthetően beszélnek. Azt teszik, amit mondanak. Ha azt mondják: lesz kerítés, akkor lesz. Ha azt mondják: lesz adókedvezmény, vagy olcsósított rezsi, a választások után is lesz. Nem törlik el, amint újra hatalomra kerülnek.

Pont fordítva viszonyulnak a konfliktusokhoz, mint a szocik. Nem kockázatot, hanem lehetőséget látnak benne. Ahogy a válsághelyzetekben is.

Ma nem lenne Fidesz, pontosabban nem ilyen Fidesz lenne, ha a 2006 előtt egyeduralkodó MSZP és hatalompolitikai rendszere nem csuklik össze.

Eladósodás, osztogatás, szavazó-vásárlás, megszorítások, majd megint hitelfelvétel -  ciklikus váltakozása jellemezte a magyar baloldal vidám világát, aminek a gazdasági válság vetett végleg véget 2008-ban.

Ez a politikai logika többet nem tér vissza.

Az MSZP liberális politikai szövetségese (SZDSZ) eltűnt, a baloldal szétesett. Mára végleg elveszítette a dicsőséges váltópárti comeback esélyét.

A baloldal „megújulásának” legfőbb akadálya.

Gyurcsánynak, akinek akkora az egója, hogy eltakarja előle a napot, mindig csak arról volt elképzelése, hogyan szerezze meg a hatalmat. Arról fogalma sem volt, mit kezdjen vele. Ez pedig olyan, mint fél lábbal futni.

Ilyen féllábú lesz a magyar baloldal, amikor (nem is olyan soká) újra Gyurcsány Ferenc lesz az első számú vezetője.

Ambíciói fogságban tartják a baloldalt, amíg világ a világ.

A magyar politikai mezőben ma nincsenek sikeresen belépő, új pártok.

Pedig igény volna rá. Különösen a baloldalon.

Liberálisok? PM? Együtt? Zombieland.

Megélhetési, túlélési pártok, akik a bőkezű választási törvény adta lehetőségekből és külföldi „magánszemélyek” támogatásaiból élnek. Egy valaha szebb napokat látott baloldal karikatúrái.

Jobboldali konjunktúra van, a választani tudó biztos szavazók több mint fele jobboldali pártot támogat.

Fidesz vagy Jobbik? Ez maradt 2018-ra.

Kezdünk hasonlítani Lengyelországra.

A Jobbik egy, a kormányzásban „kipróbálatlan”, fiatal erő. Igazi hiányossága, hogy kevesen hiszik el róluk, képesek lennének a szólamokon túl bármi életszerűt cselekedni kormányon. Egyszer talán kiderül.

Vagy nem. Eddig ugyanis a Fidesz sikeresen foglalta el a jobbközép centrumot úgy, hogy bármikor visszahódítja a radikális jobbot is.

Mint történt ez 2015-ben.

Vajon miyen hosszú távra tervez a Jobbik? Meddig bírja ellenzékben töpörödés nélkül?

Bárhogy is alakul, az már ma biztosan látszik: frusztráló dolog lesz 2018-ban liberálisnak és baloldalinak lenni Magyarországon.

Ahogy ma is az.