Amint kiderült, hogy a Fidesz az Alaptörvényben akarja rögzíteni, hogy ne lehessen az utcán élni, az ellenzéki pártok, de főleg azok televíziós, internetes megjelenítői, az ellenzéki médiumok azonnal jajveszékelni kezdtek. Na de pontosan mi is a bajuk?

Nehéz lenne azt állítani, hogy a magyar ellenzéki médiumok jobbak, képzettebbek, okosabbak vagy éppen ravaszabbak lennének, mint nyugat-európai társaik. A hajléktalankérdésben egy országot viszont biztosan lehagytak. A francia balliberális világ újságjait.

Ugyanis a francia balliberális világ úgy érezte, választani kell a migránsok és hajléktalanok között. Először is nézzük meg a legemlékezetesebb esetet.

Van egy francia híradós. Jean-Pierre Pernaut-nak hívják, 68 éves, és gyakorlatilag egész életében a kereskedelmi televízió, a TF1 híradóját vezette. Évtizedek óta hétfőtől csütörtökig a nap közepén, 1 és 2 óra között ő a műsorvezető. És hosszú évek óta ő a legnépszerűbb híradós. Ennek két oka van: egyrészt természetes, hogy a hűséget szeretik a híradók nézői, hosszú évek óta ugyanazt az arcot látni, a hűségre a néző bizalommal és szeretettel felel. Másrészt a stílusa – nem tudom jobban leírni, mint ahogy tette Houellebecq egyik nagyszerű regényében. Így fogalmazott: Pernaut az a híradós, aki gyakorlatilag bocsánatot kér, ha rossz hírt kell elmondani, inkább azt érzékelteti, hogy valójában ő leginkább Franciaország természeti szépségeiről szeretne riportokat bevezetni (konferálni). Egy nagyon okos újságíró, aki hitelesen mutat meg egy civil embert is.

Csak aztán jött a migránsválság. Pernaut felolvasott egy hírt, hogy mennyire rossz a hajléktalanok helyzete Franciaországban. Majd közvetlenül utána egy migránsokról szóló hírt kellett elmondania, amiből az derült ki, hogy migránsszállásokat építenek. És ekkor követett el Pernaut egy iszonyatos, borzalmas, szörnyű bűnt: összekötötte a két hírt. Így fogalmazott: amíg nincs szabad hely a hajléktalanoknak, közben újabb és újabb szállásokat építenek a migránsoknak. Elmondta, majd napokon belül elindult a támadás ellene. Feljelentették a médiahatóságnál, és tényleg csak a népszerűsége mentette meg, a TF1 ellenállt és végül nem küldték el.

A politikai korrektség hazug kórusa irgalmatlan hangerővel jajgatott. Hogy meri a hajléktalanok ügyét a migránsok elé helyezni? Hiszen a politikai üzlet a migránskrízisre épített, a hajléktalanok ügye kit érdekelt 2016-ban? Senkit. De 2017-ben sem. Ugyanis egy magazinműsorban egy évvel később Jean-Pierre Pernaut a show házigazdájának kérdésére megismételte korábbi állítását. Nyilván azt várták volna tőle, hogy vonja vissza, kérjen bocsánatot, dadogjon, hogy ő már végre politikai korrektté vált. De nem. Erre nem volt hajlandó. Így megint elkezdtek vele szórakozni, de – legalábbis egyelőre – megtarthatta az állását. 

A magyar ellenzéki médiumok viszont nem követnek el ilyen hibát. Igaz, 2015 nyár végén migránssegítő egyesületek igen. Õk hibáztak. Amikor a Keleti pályaudvaron migránsok ezrei éltek, a Facebookon több hozzászólást is lehetett arról olvasni, hogyha egyik vagy másik migránsbarát szervezet ételt osztott, és ha a sorba véletlenül beállt meggondolatlanul egy pesti hajléktalan, a szervezők elzavarták.

Médiumaik viszont tanultak. Ahogy kiderült, hogy nem akarja a Fidesz, hogy emberek utcán éljenek, hanem inkább menjenek be a hajléktalanszállásokra, az ellenzéki kórus rögtön megszólalt. Hogy mennyire hitelesen, az elég nyilvánvaló. Vajon hány ellenzéki propagandista szeretné, ha a lépcsőházába beköltözne egy hajléktalan? Hány szeretné, hogy a közeli parkban, a játszótéren a padon egy hajléktalan aludjon és a gyereke ne merjen közel menni a padhoz, ha éppen odagurul a labdája? Elsőként hívnák a rendőröket, elsőként írnának vagy beszélnének arról, hogy a kormány képtelen kezelni a hajléktalankérdést. Mindegy, most a hajléktalanokat úgymond védik, természetesen nem a valós érdekeiket. Persze, beszélni könnyű.

Hiszen az igazság teljesen mindegy. Tényleg azt gondolják, hogy nem az a normális, hogy a hajléktalanokat szállásokra akarják vinni? Emlékezzünk a közmunkásokra. Amikor kitalálták ezt a rendszert, akkor is agresszív ellenzéki tiltakozás volt a válasz. Óh, jaj, milyen kevés pénzt kapnak, megalázó nekik, a közmunkások gyűlölik ezt a helyzetet stb. És most mit ír, mit mond az indexkálmánolga-világ? Hogy a közmunkások miatt (is) nyert a Fidesz. Mert a közmunkások a Fideszhez kötik, hogy dolgozhatnak. Ezek szerint most már nem gyűlölik, hanem szeretik ezt a rendszert. Tudjuk, persze, hogy tudjuk, hogy a hajléktalankérdést akarja a Fidesz megoldani, ahogy annak idején a rossz értelemben vett segélyezést. Tudja ezt nyilvánvalóan mindenki. Nem baj, attól még cirkuszolni lehet.

Attól még lehet – ismét – a normalitással szemben az abnormalitás mellé állni. Hadd tengődjön bárki az utcán, miért is ne.

A francia politikában és politikai kommunikációban nagyon erősen megjelenik a francia művészet. Hogy melyik politikus mit gondol valamelyik íróról vagy akár zeneszerzőről, ki mit olvas, egyáltalán, mennyire tartja fontosnak a francia művészetet. (Az például a kampányban kiderült, hogy Macronnak nem különösebben fontos – kellett is magyarázkodnia.) A hajléktalanság mint fogalom, igazi hagyománnyal bír a francia művészetekben. Victor Hugo és Balzac, vagy éppen Pascal Bruckner és Virginie Despentes, aztán Jean Renoir filmjei, de ha film és remekmű, akkor persze Agnes Varda vagy Bertrand Blier is. És mégis: amikor fontosabb a politikai korrektség világában a migránsok ügye, mint a hajléktalanoké, akkor a francia kulturális tradíciók háttérbe szorulnak.

A magyar irodalomban vagy filmművészetben (eltekintve néhány tényleg jó dokumentumfilmtől) kisebb hagyománya van a hajléktalankérdésnek. Nyilván az ellenzéki médiumok művészetbarát dolgozói ezt a szomorú adósságot pótolják most így. Mi másra is gondolhatnánk.