És egyre sűrűbben váltják egymást. Az ember még meg se szokta, hogy valami, ami nagy baromság, de sokan csinálják, az egy generáció, aztán kiderül, hogy ott az újabb generáció. Valaminek a generációja.

Én nem tudom, gyerekkoromban ezek a generációk még ritkábban váltották egymást. A beatgenerációról már akkor is sokat beszéltek, de azonkívül, hogy nem érdekelte az embert vagy viszolygott tőle – ki a fene akar rajongani szakállas bácsik unalmas nosztalgiázására gyerekfejjel? –, a következő csak a rendszerváltással jött.

Az volt a rendszerváltás generációja.

Persze, lehet, hogy nem figyeltem eléggé az Ifjúsági Magazinra, és kimaradtam pár dologból, amiről pedig tudnom kellett volna, de túléltem.

(Mielőtt baj lenne, ezt a szakállast nem „úgy értettem”, és különben is, ez csak a saját, szubjektív véleményem. Vegyék úgy, hogy odaírtam: szerintem. Mert ma minden után oda kell írni. „Ritkán jár ez a busz. Mármint szerintem”. A legjobb lemeze a zenekarnak ez. Szerintem. Mert ez csak az én véleményem. Nehogy bárki megsértődjön. Nehogy pánikba essen valami lelki beteg túlérzékeny, mert az ő véleménye nem egyezik az enyémmel. Nehogy azt higgye, hogy az ő véleménye nem jó, tehát ő kevesebbet ér. Na, igen. Ez is egy generáció. A „szerintem” nemzedék.)

Na, de nem erről akartam beszélni. Hanem egy újságcikkről. (444, mi más?)

„Vasárnap délután több százan vettek részt a 9. Lakásmeneten Budapesten. A lakásmenetek résztvevői évről évre a lakhatási válságra hívják fel a figyelmet, és míg évekkel ezelőtt ez elsősorban a legszegényebbek és a hajléktalanok melletti kiállást jelentette, mostanra a lakhatási problémák már jóval több ember mindennapjaiba begyűrűztek, ez pedig érezhetően alakította a menet fókuszát is.”

Bérlői generáció.

Mert a korábbi generációk nem béreltek lakást. Korábbi generációk, korábbi történelmi korok gyermeke úgy született, hogy egyedülálló kölyökként lakása volt mindenkinek, és a hónapos szobák világa, meg az ágyrajárás, meg a háziúr, meg hasonlók az csak mese habbal. Urban legends. Soha nem is volt ilyen, és Krúdy, Kosztolányi, Cholnoky László meg Lovik Károly nem egy írói generáció, nem a századforduló gyermeke, hanem az ún. hazudozók nagy generációja.

„A lakhatás alapjog”. Harsogja az egyik transzparens.

Nem kommunisták, á, dehogy.

„De emellett sok szó esett arról is, hogy a lakhatási válság egyre több mindenkit érint: a nagyvárosokban az egekbe emelkedett albérletárak miatt ma a diákoknak, illetve a pályakezdőknek sokkal nehezebb megfizethető lakhatást találniuk, mint akár egy generációval ezelőtt. A menetet szervező A Város Mindenkié ezért többek között országos lakáspolitikai stratégia megalkotását szeretné elérni, illetve azt, hogy legyen felelőse a lakhatás témájának a kormányban.”

Van egy hatalmas félreértés. Ki terjesztette el azt a mesét, hogy a történelem folyamán valaha is létezett olyan kor, amikor diákok nulláról indulva teljesen egyedül lakást vettek? Ilyen nem létezett. Száz-kétszáz éve a kisember beleszületett egy mainál nagyobb családba, hatan-heten éltek két szobában – a legalja tízen egy szobában, három generáció –, és a fiatalok vagy szülői segítséggel, vagy házasságban közös, sok évi gürcöléssel, vagy szerencsével érték azt el, hogy legyen saját lakásuk, vagy béreltek életük végéig.

Azért beszélek a kisemberről, mert akinek volt, annak régen is volt, meg ma is van. De olyan soha semmiféle történelmi korban nem létezett, hogy egyetemisták segítség, család és örökség nélkül önerőből lakást szerezzenek. Ezt ki mesélte be ezeknek?

Nem azt mondom, hogy ez úgymond szép, jó és rendben van, és azt sem, hogy a bérleti díjak nem szöktek fel – de igen –, de az álmodozók generációjának ezt miért nem magyarázza el senki?

Nézzük a táblákat és transzparenseket.

„Hány ágy fér el egy stadionban?”, „Utcáról lakásba, nem pedig börtönbe”

Ezek úgy gondolják, hogy magyar államnak fel kéne építenie pár tízezer lakást, majd szétosztani a kulcsokat?

Kedves Szatyros úr! Igen, Önhöz beszélünk, aki előbb hányt oda a Bosnyák téri templom tövébe, amit nemrég tataroztak ki. És magához Büdös úr, aki délelőtt becsinált a nadrágjába, és most szaros seggel utazott kilenc kört a 108E buszon, összekente az ülést, amikor utastársai morogtak, oda se bagózott, teljes mértékben figyelmen kívül hagyta mások szempontjait, és most is csak azért szállt le, mert kezd kijózanodni, és ez nem tartható állapot. Önök most kapnak egy-egy lakást, igen Önök, és nem Horváth úr, aki gürizik 36 éve, és nyugodtan szarják össze ezt is, mint a buszt, majd adják el egy hét alatt, s éljék fel a pénzt, adunk helyette másikat.

Így kellene esetleg?

De ez a kedvencem táblám: „Szabad Budapest”

„Mivel az idei lakásmenet az önkormányzati választások elé esett, a szervezők felhívták a budapesti főpolgármester-választás szerintük két esélyes versenyzőjét,
Tarlós István főpolgármestert, illetve Karácsony Gergelyt, hogy beszéljenek lakhatási elképzeléseikről. A szervezők elmondása szerint Tarlós hivatala nem reagált a megkeresésükre, de Karácsony elment a vasárnapi tüntetésre, amelyen amúgy a vonulók között több ellenzéki politikus is felbukkant még.”

Ja, értjük. Tarlós rossz, Karácsony jó. Miért nem ezzel kezdték?