Tóth: Állatmentő vagy, vegetáriánus és óvod a környezetet. Mégis jobboldalinak tartod magad.

Bóday: A hazáját nagyon szerető, a keresztény hagyományokat magáénak valló és a környezet, a természet és az állatok védelmét elsődleges fontosságúnak tartó ember vagyok. Sajnos, amikor az ember a keresztény nemzeti érzelmeit, valamint a természet- és állatvédő mivoltát egyszerre akarja megélni, akkor azt veszi észre, hogy a konzervatív oldalon utóbbiakkal szemben kialakult egyfajta gyanakvás és ellenszenv. Hozzám elvileg nagyon közel kellene állniuk azoknak a pártoknak, amelyek a környezet-, természet- és állatvédelem ügyét elméleti programjaikban hangsúlyosan megjelenítik. A gyakorlatban azonban inkább kiráz tőlük a hideg. Hiszen a szlogeneken túl semmifajta valós alternatívát nem kínálnak, ugyanakkor a nemzeti sorskérdésekhez való viszonyuk számomra elfogadhatatlan. Mindeközben viszont a jobboldalon gyakran találkozom az állatvédelemmel, a természetvédelemmel szembeni gúnnyal, cinizmussal. Ez nagyon fájdalmas, meggyőződésem, hogy a nemzeti oldal, amely az emberek jelentős többségének akaratát megjeleníti, nem engedheti át a marginalizálódó, erkölcsileg lassan teljes mértékben vállalhatatlan liberális baloldalnak a természet- és állatvédelem – meggyőződésem szerint – nemzeti sorskérdéseit.

Tóth: Sajnos a zöldpártok manapság sokkal inkább törődnek életmódbeli kérdésekkel, például a homoszexuálisok jogaival.

Bóday: Harcolhatnak a homoszexuálisok jogaiért, csak közben ne hazudják magukat zöldpártnak. Sajnos a környezetvédelmi gondolatok politikai kifejeződése nagyon rossz és torz irányt vett a ’60-as években. Kialakult egy hamis legendárium, amely úgy szólt, hogy a környezetvédelem, a természet- és állatvédelem “modern gondolatait” Daniel Cohn-Benditék „találták fel”. Ez a hamis legenda lényegében politológiai ténnyé vált, és innentől kezdve

Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy a környezet és a természet védelme eredendően egy kifejezetten ősi, konzervatív érték, hiszen természeti környezetünk, hazánk flórája és faunája féltve őrzött nemzeti örökségünk része.

Másrészről világosan kiderült, hogy – tisztelet a kivételnek – a liberálisok szabadpiaci őrült rögeszméjükkel teljes mértékben szabad kezet adtak a multicégeknek nemcsak az emberek, de a természet és az állatok gátlástalan kizsigereléséhez. A baloldal természetvédelmi és állatvédelmi elkötelezettségéről pedig jól árulkodik mindaz a mérhetetlen pusztítás, ami akár a folyók folyásirányának megváltoztatásáig terjedt a szocializmus szörnyű évtizedeiben.

Ami pedig az állatvédelmet illeti, azt én Buddha és a mi keresztény olvasatunkban pedig Assisi Szent Ferenc és Szent Gertrúd örökségének tekintem. A mi kis alapítványunk, a Macskaárvaház el is határozta, hogy megemlékezik e két nagyszerű emberről. A Macskaárvaház egy kis kelet-magyarországi faluban, Kápolnán található. Gondoltuk: nomen est omen. Építünk egy kis kápolnát Gertrúdnak és Ferencnek szentelve, ahol majd egy nyári keresztény, állatvédelmi szabadegyetem keretében mutathatjuk be az ő – keresztény és egyben zöld – hagyományaikat. Ennek keretében szeretnénk eloszlatni az elsősorban a jobboldalon megjelenő, a vegetáriánus és vegán életmóddal szembeni ellenérzéseket. Nagyon fontos,  hogy ezt senki ne tekintse valamifajta

Aki etikai vegán, az azt vallja, amit a tíz parancsolat ötödik rendelkezése: Ne ölj! Aki ezt akár lemondások, egyfajta önmegtartóztatás árán az állatokra vonatkoztatva is betartja, az nem lehülyézést, leliberálisozást, hanem tiszteletet érdemel. Egyébként az én olvasatomban az etikai vegánság gondolata is mélyen a kereszténységben, a böjt tisztító erejének gondolatában gyökerezik. Egyébként meg – hogy a teljesség igénye nélkül felsoroljak néhány nagyszerű vegánt – ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Wagner, Leonardo, Tolsztoj, Wesley, Assisi Szent Ferenc valami megátalkodott, felforgató, hőzöngő alternatív liberális lett volna.

Tóth: Régen nem jutott minden egyes nap hús az asztalra. Ma viszont igen, csak sajnos sokszor az, amit húsnak nevezünk, alig tartalmaz valódi húst.

Bóday: Valóban! Ahogyan mondani szokták: régen minden máshogy volt! És ez nem azt jelenti, hogy valamifajta eltúlzottan romantikus színben akarom feltüntetni a régi vidéki életet, de két dolog mindenképpen tény. Az egyik, hogy az emberek kis mennyiségű, de sokkal egészségesebb, mérgektől, szteroidoktól, szintetikus szörnyűségektől mentes húst ettek. Számomra vegánként persze nem elfogadható a régi típusú állattartás sem, de azért óriási a különbség a legeltető állattenyésztés és a mai, szerintem túlságosan is enyhe kifejezéssel „intenzívnek” nevezett ipari állattartás között. Annyi bizonyos, keresztény, irgalmat ismerő ember erkölcsileg, etikailag, teológiailag és érzelmileg sem fogadhatja el mindazt a felfoghatatlan mennyiségű és mértékű szörnyűséget, ami ma az állatokkal a vágóhidakon és az oda szállításuk alatt történik. Egyébként a barátaim – ökológusok és közgazdászok egyaránt – azzal szoktak nyugtatni, hogy a húsmentes életmód belátható időn belül tömeges méreteket ölt majd. Igaz, nem azért, amiért mondjuk én szeretném, az állatok iránti szeretet és könyörületesség elterjedése miatt, hanem azért, mert

Egyébként a mi szűkebb pátriánkban, Heves megyében is van olyan komoly mezőgazdasági vállalkozás, ami a mi állatvédelmi tanácsainkat is felhasználva készül erre az ökológiai, etikai, gasztronómiai paradigmaváltásra, és készül arra az egyre növekvő vegetáriánus és vegán piaci igényre, ami óriási lehetőség lesz a magyar mezőgazdaság számára.

Tóth: A francia hentesek a nyáron a kormányhoz fordultak, mert besokalltak a vegetáriánusok által őket ért támadások miatt. A hentesszövetség vezetője konkrétan azt mondta, hogy terrorizmussal állnak szemben.

Bóday: A francia hentesszövetség elnöke ugyan ostobaságokat beszél, de az is tény, hogy az ostoba radikalizmus az állatvédelemben sem célravezető. Régebben állatvédők körében divat volt a szőrmebundákat tönkretenni, lefújni, elégetni, megsemmisíteni. Manapság az állatvédő szervezetek a felajánlott szőrmebundákat – elégetés helyett – az anya nélkül talált kölykök elhelyezéséhez, gyógykezeléséhez használják fel.

Tóth: Sokak szerint az állatok azért vannak, hogy levágjuk és megegyük őket. Kínában például a kutyára is haszonállatként tekintenek. Levágják őket, mi, európaiak pedig ezen szörnyülködünk.

Bóday: Ezért gondolom én azt, hogy a "haszonállat" és "házi kedvenc" kategóriája csak a mi tudatunkban létezik. Ha elfogadjuk, hogy az állatok is Isten teremtményei, érző, értelmes, az életre alanyi jogon jogot formáló lények, minden állat felesleges meggyilkolását el kell utasítanunk.

Tóth: Téged mi vitt rá arra, hogy az állatvédelemmel foglalkozz?

Bóday: Szerencsére én már gyermekkoromban családilag "beleszocializálódtam" az állat szeretetébe és tiszteletébe. Már kamaszként önkénteskedtem állat- és környezetvédő szervezeteknél. Láttam nagyszerű dolgokat és csomó hibát. Egy idő után azt éreztem, hogy meg kell mutatom – elsősorban magamnak –, hogyan kellene ezt igazán minőségi módon csinálni. Így hoztuk létre a családommal és a barátaimmal együtt a Macskaárvaház Alapítványt. Az állatmentés mellett idővel majd szeretnénk meghonosítani a macskaterápiát is, ami a lovasterápiához hasonlóan egy csodálatos természetes gyógymód.

Tóth: Milyen problémákat tapasztaltál az állatvédelmi szervezeteknél?

Bóday: Széles a skála. Pénzszórás, lelkes és kritikátlan dilettantizmus, vagy éppen lelkiismeretlenség, szakszerűtlenség, kosz, csalás, koncepciónélküliség és még sorolhatnám. Probléma továbbá, hogy sokan úgy kezdenek állatokat "főállásban" menteni, hogy még a saját minimális egzisztenciájuk sincsen meg. Ebből pedig idővel egyenes út vezet ahhoz, hogy a befolyó támogatások által úgynevezett "megélhetési állatvédelem" alakuljon ki. Világos elveket kell megfogalmazni, és azokat következetesen érvényesíteni kell, nem szabad, hogy a gyakorlati problémák eltántorítsák az embert. Tapasztalatom szerint az,

Mi például már a legelején tisztában voltunk azzal, hogy még sokáig nem lesz lehetőségünk sok száz, sok ezer állat megmentésére. Viszont akikért felelősséget vállalunk, azokért a végletekig küzdünk és kiállunk. Sok szervezet számháborút folytat és azzal kérkednek, hogy ők évente mennyi állatot mentenek meg. Arról persze már nem szól a fáma, hogy ezek nagy részét végül aljas módon egyszerűen elaltatják, vagyis megölik.

Tóth: Mi értelme van megmenteni az állatot, ha utána megölik?

Bóday: Sajnos az állatvédő civil szervezetek egy részének munkájában is túlburjánzik a bulvármarketing.

Miközben rengeteg kis civil szervezet vagy önkéntes csoport a magányos állatvédői munka mellett a saját jövedelmét szánja állatok megsegítésére, a mai magyar jogrend akár azt az abszurditást is lehetővé teszi, hogy egy civil szervezet például egy luxusterepjárót vásároljon adományokból – mindezt legálisan.

Tóth: Ki az állatvédő? Erről is sok vita folyik, mert manapság az is állatvédőnek hiszi magát, aki talál egy kiscicát az utcán, felrakja a Facebookra, hogy valaki majd menjen oda és segítsen rajta.

Bóday: Az okostelefonok elterjedése sajnos divattá tette azt a facebookos, internetes, digitális állatvédelmet, amely csak abból áll, hogy a kezünkben lévő telefon segítségével a világhálón, a közösségi médiában haknizunk azzal, hogy segítség kellene egy sérült, bajban lévő állatnak. Sokaknak érdemes lenne egy kicsit a Facebookról visszatérni a valódi világba. Posztok írása helyett inkább kereshetnének egy pokrócot, amivel betakarhatják a sérült állatot, lájkok és hangulatot kifejező ikonok nyomogatása helyett pedig megszervezhetnék az állat orvoshoz való szállítását, ne adj' isten, ideiglenesen befogadhatnák. Aki megment egy állatot, az egy jó ember, de ettől még nem lesz állatvédő. Az én definícióm szerint az számít állatvédőnek, aki úgy próbál meg élni, hogy közben ne oltsa ki az állatok életét. Én a tettekben hiszek.