A végeredményt illetően mondhatják a jobboldali szavazók, hogy inkább a Fidesz győzelmi esélye csendül ki a szavaiból, de a baloldali olvasók ugyanúgy találnak nekik tetsző idézeteket az elemzésében. Ahogy a Hyppolitban nevettünk rajta: „Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit.” Talán nem véletlen, hogy politikai pályafutása is hasonlóan alakult. Volt már ugyanis a nemzeti ideológia ádáz ellenségének, az SZDSZ-nek az elnöke, illetve nyolc éven keresztül a Fidesz parlamenti képviselője. Méghozzá abban az időben, amikor a Fiatal Demokraták Szövetsége a ’98-as választási győzelme után már egyértelműen a jobboldal vezető ereje volt.

Mert ugye tényszerű és pozitív megfogalmazás, hogy „Orbán Viktor magabiztos és kreatív, sokkal dinamikusabb, mint ellenfelei”. Azzal sem lehet vitatkozni, hogy „az ellenzéket elbutítja az orbánozás”, vagy hogy „az elitellenes politika mindig megváltást ígér, de még sehol sem volt igazán eredményes, sőt, csak fokozta a káoszt”.

A baloldal szavazóit megörvendeztető megállapítás pedig az, hogy az Orbánnal szemben álló pártok nagyon gyengék, de a választók azt üzenték meg nekik, hogy „halál fia”, aki nem fog össze, aki nem nyújt reményt a váltásra. A gyurcsányisták azt az egyébként sántító megállapítást is örömmel olvashatták, hogy „Orbán addig kereste a konfliktust a Nyugattal, amíg elkezdtek visszalőni rá”. Vagy azt, hogy „a Fidesz már nincs középen, újra két blokkrendszer van Magyarországon”.

1. Orbán nem kezdett konfliktusokat keresni a Nyugattal, az a migráció 2015-ös megindulása óta Brüsszel felől áramlik felénk. 2. A Fidesz továbbra is ott van, ahol eddig, lévén a Jobbik állt át a baloldalra, nem a Fidesz lépett jobbra.

Azok, akik szeretettel fordulnak Orbán felé – túl azon, hogy értékközösségben vannak vele –, tiszta lelkiismerettel ismerhetik el azt a teljesítményt, amit a kormány a közel 12 év alatt letett az asztalra. S aminek politikai ellenfelei, a baloldali szavazók éppúgy haszonélvezői, mint a jobboldaliak. Akik viszont szenvedélyesen gyűlölik őt, nem azért fordulnak felé ilyen indulattal, mert rosszat tett nekik, vagy bántotta volna őket, sőt! Ők annak ellenére a bukását akarnák, hogy a lelkük mélyén tisztában vannak vele: amennyiben a gyurcsányisták kerülnek hatalomra, akkor valószínűleg rosszabb lesz nekik, mint eddig, mert a baloldal eddig soha nem tudta a jobboldali politikát folytató fejlődési pályán tartani az országot. Sokkal inkább szerette a kasszát kirabolni, értékeit elkótyavetyélni, elprivatizálni. Ami persze világjelenség. Közismert a volt brit miniszterelnök, Margaret Thatcher megállapítása: „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”

Most sincs egy jó ötletük sem arra, hogy miként lehetne elősegíteni az ország fejlődését, mégis jobban örülnének még a Gyurcsány által belengetett káosznak is, csak hogy leváltható legyen a kormány. Tölgyessy ezt így fogalmazza meg: „A szavazóközönség ellenzéki része már annyira dühösen utálja a Fideszt, hogy számára teljesen mindegy, hogy kire, de azt szeretné, hogy cseréljék le a kormánypártot.” Ez a baloldal következetes hergelő politikájának következménye.

Szóval itt vagyunk ezzel a Tölgyessy-nyilatkozattal, s nem igazán tudjuk, hogy mit kezdjünk vele. Győz-e a Fidesz, vagy veszít szerinte áprilisban?

Ha a szívünkre hallgatunk, és Tölgyessy tetteit nézzük, akkor győzni fog. Emlékezzünk, hogy amikor 1998-ban átült a Fidesz-frakcióba, magával hozta azokat a dunántúli jobboldali szavazókat, akik korábban azért voksoltak az SZDSZ-re, mert szélsőséges antikommunistának hazudták magukat. Tölgyessyt pedig átülésével a valódi jobboldali szadeszessel azonosították.

Lehet, hogy Tölgyessy ezúttal mint a jobboldal szerencsemalaca fogja hozzásegíteni a Fideszt a győzelemhez? Elképzelhető még akkor is, ha alkotmányjogászként nem mer határozottan állást foglalni a nemzeti oldal sikere mellett. Az is mondhatjuk rá, hogy elemzőként is úriember. Tudjuk, ez a tulajdonság is inkább a jobboldaliak sajátja.

Elég csak a gyakran szereplő baloldali politológusok, elemzők rendre elfogult véleményét meghallgatni.