Kinyílott a pitypang
Márki-Zay hazaárulózik, Jakab könyörög
A brazil szappanoperák jeles szerzői lassan Magyarországra költöznek tanulni. A baloldal Márki-Zay Péterrel magasabb fokozatra kapcsolta a szórakoztatást, lassan minden valóságshow készítője lehúzhatja a rolót.
Szilágyi György, a jobbikos politikai huligán és az elvtársazás
Kövér László friss nyilatkozata kapcsán, amely az alkotmányos rend felforgatására irányuló baloldali uszítók büntetőjogi felelősségre vonását helyezte kilátásba, Szilágyi György, a Jobbik futballhuligánból előlépett alelnöke is fontosnak tartotta, hogy pártja szorosabban tapadjon a polgárháborús helyzet előidézésétől sem visszariadó Gyurcsány Ferenc hátsó feléhez.
Karácsony alatt eltörött az ugródeszka
Karácsony Gergelyt elütötte a villamos. Gyorsan felállt, leporolta magát, és visszalépett. Nyolc napon belül gyógyuló külső, de talán soha el nem múló belső sérüléseket szenvedett. Bár erre azért nem lehet mérget venni, hiszen a saját küldetéstudatától megrészegült főpolgármester meg sem rezdült a mázsás pofontól. Kis idő múltán pedig már győzelemként beszél a KO-ról.
Karácsony jött, látott, megbukott
A főpolgármester a kezét tördelve könyvelheti el, hogy ő egy bukott városvezető.
Gyurcsány és a pribéktempó
A Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc közötti mentális különbséget fölösleges ecsetelni. A 2002 utáni miniszterelnökre – utódjához képest – lehet azt mondani, hogy úriember, még akkor is, ha szocialista, miközben Fletót úriemberséggel még véletlenül sem vádolhatja senki. Főleg nem azok után, hogy 2004-ben – erőteljes SZDSZ-támogatással – kíméletlenül hátba szúrta főnökét, hogy a lehető legarcátlanabb módon elfoglalja a bársonyszékét. Az idő azonban azt bizonyította be, hogy a látszat Medgyessy esetében is csal.
Nem lennék Pulai András
Pedofilmosdatás, „pontatlan” kutatások, migrációtagadás... Ilyen az igazi függetlenobjektív (értsd: MSZP-s) szakember munkássága.
A DK egyházellenessége maga az emberek elleni politikai terrorizmus
Gyurcsány és a Demokratikus Koalíció mintha nem férne a bőrébe. Úgy csinál, mintha nem is akarna választást nyerni. Pedig naponta látjuk, él-hal a hatalomért, miközben az emberekre magasról tesz. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy náci módon rendszeresen belegyalogol a hívő emberek lelkivilágába.
Gáz van Romániában! Anyám kikészült
Romániában kolbászból van a kerítés! Ja, nem!
Elnökök Ligája – Gyurcsánynak szépen fizet a hármas befutó
Váratlan izgalmakat vagy tükörsima papírformát hoz az Elnökök Ligája második fordulója? A rutintalanok az előbbire szavaznak, míg az utóbbi mellett kiálló tapasztalt fogadók úgy vélik, hogy nem lesz itt semmiféle meglepetés. Elvégre az El-ben is érvényesül a szerencsejátékok állandó igazsága: a legnagyobbat mindig a szervező kaszálja.
Karácsony, a hamiskártyás
Semmiféle írásos nyoma nem maradt annak, hogy Karácsony Gergely bármiféle munkát végzett volna a Miniszterelnökségen a Gyurcsány-kormány alkalmazása idején.
Variációk egy karlendítésre
Vajon akkor is támogatta volna a DK Farkas Péter Barnabást, ha korábban napvilágra kerül integetős felvételének legújabb kiadása? Bár a „karlendítés 2.0” láttán újfent megerősítést nyert korábbi magyarázata, hogy csak a haverokat akarta közelebb csalogatni magához a képviselőjelölti versenybe benevezett ózdi alpolgármester. Az csupán fatális véletlen, hogy a kar lendületes magasba emelése kísértetiesen emlékeztet Hermann Göring és Heinrich Himmler, valamint hasonszőrű nemzeti szocialisták bajtársias üdvözléséhez.
Kálomista: „Nem tűrjük ezt a mérhetetlen cenzúrát, diktatúrát, amit a főváros művel”
Óriási az érdeklődés az október 21-én bemutatásra kerülő Elkxrtuk című, az őszödi beszédet követő eseményeket bemutató film iránt. Eközben Kálomista Gábor, az alkotás producere szerint „ideológiai alapon a főváros vezetése – és még talán följebb is nyúlhatunk – megtiltotta a játszást.”
Karácsony Gergely színt vallott: büszke a Demokratikus Koalíció szövetségére
Lehullott a lepel, a főpolgármester végül hűségesküt tett Gyurcsány Ferencéknek. Hogy ez már eddig is a napnál világosabb volt, az most édes mindegy, a lényeg: az eddig elvakultan naiv ellenzéki szavazók mától tisztábban láthatnak.
Nicolas Bay: „Természetes, hogy Orbán nem fecsérelte az idejét a LIBE-küldöttségre”
Ha van Gyurcsány-show, márpedig van, hiszen láthatjuk nap mint nap az előadásait, akkor a LIBE-bizottság magyarországi látogatása azt igazolja, hogy bizony van Brüsszel-show is.
Kunhalminak elszürkült az arca a nyugdíjasok 80 ezres nyugdíjprémiumától
Nagy pofont kapott a baloldal azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette, kivétel nélkül mindenki megkapja a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot novemberben. Azok is, akinek az alacsony nyugdíja alapján ez nem járna.
Egy a jelszó: reszkessetek magyarok!
Karácsony Gergely sofőr nélkül még Szombathelyre sem találna el! Ezt egy olyan emberről mondta Facebookján Czeglédy Csaba, a szövetséges DK Gyurcsány embereként elhíresült országgyűlés képviselőjelöltje, aki Magyarország miniszterelnöke akar lenni.
Összedőlne a világ, ha nem Soros-szervezeteknél érdeklődne a jogállamiságról a LIBE
Izgalmas lenne pedig.
Az Országos Nyugdíjas Parlament is Gyurcsány szekerét tolja
Önök mire gondolnak akkor, ha a miniszterelnök ezerrel dolgozik, hogy minél több pénzt juttasson a nyugdíjasoknak, miközben az Országos Nyugdíjas Parlament elnökei – képzeljék, kettő is van – közleményükben ezen fintorognak.
Az Európai Bizottság félrenéz, ha a baloldal a jogállamiságra tör
Nem kommentálnak nemzeti ügyeket.
A szégyen és a pánik elvette a pesti balos politikusok eszét
Tagadásba és mesékbe menekülnek a Fővárosi Közgyűlés gyurcsányista tagjai, amint szóba kerül az ElkXrtuk című film elhallgattatása.