Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője „Ha sok a biciklis szabálytalankodó, akkor rosszul tervezték a várost” címmel cikket írt az Index. c portálra.

Mind az írás időzítése, hogy tudniillik másfél hónap múlva főpolgármester-választás lesz Budapesten, mind a címe azt sejteti az olvasóval, hogy a magát szakmainak tituláló szervezet, illetve az annak felületet adó, függetlennek és objektívnek egyáltalán nem mondható Index beszállt a kampányba.

A kerékpárosokról közel egy éve írtam a 888-on, érdemes ebből pár gondolatot felidézni: „a kerékpáros társadalom egy külön kaszt. Egy privilegizált osztály, ami azt hiszi magáról, hogy bármit megtehet, bármit kilobbizhat. Alternatívákból, kimagyarázásokból, szabálykerülésekből él, és ha baj van, azonnal előjön az áldozati szereppel. A biciklis (a gyalogos kivételével) mindenkivel vitázik, legfőbb aduja az, hogy ő környezetvédő. Hogy az állam, az önkormányzat kerékpárutat épít nekik, az teljesen természetes. De ha netán kátyús az út, vagy nem a megfelelő nyomvonalon megy, jön a hiszti, a felvonulás, na meg az ajtókon való kopogtatás. Mindezt úgy, hogy a biciklis egy árva fityinget nem dob be a közösbe. [...] A gond az, hogy a kerékpárosok pofátlanok, mindent természetesnek vesznek, s ha valami nem úgy történik, ahogy azt ők, a hangos kisebbség akarják, óriási cirkuszt rendeznek”.

Olvasva Halász Áron mostani írását, úgy tűnik, tavaly fején találtam a szöget.

A szóvivő (lehet, hogy olvasta a cikkemet) először azon elmélkedik, hogy nincsenek kasztok a közlekedésben. Mint írja: „nincsenek »kerékpárosok« és nincsenek »autósok«”, [...] „a kerékpározók hatvankilenc százalékának jogosítványa is van”. Később leginkább nyugati példákat hoz, hogy hogyan lehetne még inkább idehaza is „kerékpáros-baráttá”, szavaival élve „biciklikompatibilissá” alakítani a közlekedést. Majd, rátérve a lényegre, Halász, közlekedéskutatókat idézve azt ecseteli, hogy a rossz infrastruktúra és a szabályozás tehet arról, hogy a kerékpárosok nem érzik magukat jól Magyarországon.

Az, hogy a közlekedésben nincsenek kasztok, igencsak fals megállapítás a Magyar Kerékpárosklub szóvivője részéről. A közlekedésben igenis vannak kasztok. Ha tetszik: létezik egy hierarchia, amit a közlekedési kultúra, a közlekedést szabályzó jogszabályok, a közlekedési eszközök mérete „definiál”. Számtalan olyan, akár előre nem látható szituáció van a közlekedés világában, melyben a másik gyalogos, kerékpáros, sofőr döntési kompetenciáját nem csupán a KRESZ határozza meg, hanem az olyan soft tényezők is, mint a kultúra, vagy, amit még inkább nehéz meghatározni: a járókelő, a biciklista és a vezető tudása, rátermettsége. Az is sarkítás, ha tetszik, hiú ábrándozás Halász Áron részéről, hogy a nyugati példák átvétele (tudván, hogy az egyáltalán nem zajlana zökkenőmentesen) szinte azonnal kerékpárosbaráttá alakítaná a hazai közlekedést. Az elmúlt években Magyarországon is történt számtalan KRESZ-módosítás. Elég csak a legfelháborítóbb (véleményem szerint legveszélyesebb) intézkedést megemlíteni, hogy tudniillik a kerékpárosok (ha tábla engedélyezi) immár egyirányú utcába is behajthatnak – szemben a forgalommal. Legvégül pedig egész egyszerűen balgaság arra fogni az egyébként igazán jelentős problémát, miszerint rengeteg a biciklis szabálytalankodó, és mindez azért lehetséges, mert rosszul tervezték a várost.

Budapestnek vannak adottságai és vannak hiányosságai is – szép számmal. A gyalogosok szempontjából probléma többek között, hogy egyetlen fővárosi hídon sem lehet úgy átsétálni, hogy a kerékpárosok ne csöngetnek le a járdáról. A biciklisek nézőpontjából komoly nehézséget jelent áttekerni a városon. Az autósok szemüvegén keresztül pedig nehéz mit kezdeni azzal a jelenséggel, hogy a fővárosnak csupán két körútja van. Hogy Budapesten minden szempont érvényesüljön, „robbantani” kellene. A hidakat járókelőbaráttá, a sugárutakat kerékpárosbaráttá kellene tenni, a főutakat pedig egész egyszerűen ki kellene szélesíteni. Csakhogy Budapestből még így sem lesz Amszterdam, Gent, Wuppertal vagy Berlin, ahogy azt a Magyar Kerékpárosklub szóvivője szeretné.

Van viszont rengeteg dolog, amiben a hazai kerékpáros kaszt beérte a nagybetűs NYUGATOT. Mondjuk a szabálykerülések terén: Halász Áron kutatókra hivatkozva írja azt, hogy a biciklisták azért hajtanak a gyalogosok közé, hogy minél rövidebb utakat keressenek, illetve az autóforgalmat akarják kikerülni. Vagy az áldozati szerep kapcsán: a szóvivő, ismét egy tanulmányra hivatkozva arról beszél, hogy intézményi hiányosságok miatt is lekényszerülhet a kerékpáros az utcára, ahol az autósok „feljogosítva érzik magukat arra, hogy (...) a biciklizőket leszorítsák, ledudálják”.