Nemrégiben, november 11-én volt a lengyel függetlenség napja, melynek apropóján – ahogy 2010 óta minden évben – idén is felvonulást tartottak Varsóban. A Függetlenségi Menet (Marsz Niepodległości) résztvevői, miként az esemény neve is mutatja, elsősorban azt ünneplik, hogy Lengyelország az első világháborút követően, 123 év felosztottság után, 1918. november 11-én visszaszerezte önálló államiságát.

Az, hogy egy olyan – több mint ezeréves múltra visszatekintő – európai és keresztény nemzet, mint amilyen a lengyel, saját államban élhet, már önmagában is nagyszerű dolog, amelyet az öreg kontinens más nemzetiségű, de ugyancsak a „nemzetek Európája” koncepcióban gondolkodó patriótái sem vonnak kétségbe.

A Függetlenségi Menetnek azonban a lengyel szuverenitáson túl más üzenetei is vannak. A több tízezer, szerencsésebb esztendőkben egy-két százezer résztvevő rendre hitet tesz egy normalitás- és életpárti, keresztény alapokon nyugvó Európa mellett. Egyszerre üzennek hadat a család intézményét kikezdő buzilobbinak és az európai kontinens etnikai karakterének megváltoztatásában érdekelt bevándorláspárti erőknek.

Különösen nagy öröm azt látni, hogy a november 11-i varsói felvonuláson nők, fiatalok és gyerekek is nagy számban vesznek részt – bebizonyítva, hogy igenis létezik európai és keresztény jövő, létezik az életigenlő fiatalság, amely elődeihez hasonlóan, ha a szükség majd úgy hozza, megalkuvást nem tűrve,

A Függetlenségi Menet igazi erődemonstráció, a felvonulók (akik körében más európai nemzetek patriótái is feltűnnek) zászlókkal, transzparensekkel, pirotechnikai eszközökkel és – ami a liberálisok szemét a leginkább szúrja – rózsafüzérekkel felszerelkezve lepik el a lengyel főváros utcáit.

November 11-én Varsóban tartózkodni rendkívül felemelő érzés, de valamilyen szinten a képek és a videók megtekintése közben is meg lehet tapasztalni azt a fajta szeretet, hitet, erőt és elszántságot, ami a helyszínen lévő emberekből sugárzik.

Miért ne tudnánk mi is megcsinálni?

Bevallom őszintén, hogy már évek óta – természetesen a maximális tisztelet és elismerés mellett – kicsit irigykedve figyelem a november 11-i lengyelországi történéseket. Irigykedem lengyel barátainkra, hogy képesek ekkora létszámban, a fiatalokat is megszólítva megülni az egyik legszentebb nemzeti ünnepüket. Képesek voltak arra is, hogy a Függetlenségi Menetből néhány év alatt egy olyan hagyományt teremtsenek, amely minden évben patrióták tízezreit vonzza Varsóba.

Az irigység mellett azonban egyhamar megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy

Miért is ne tudnánk mi is megteremteni egy olyan hagyományt, amely évről évre ugyanazon a napon az utcára viszi a nemzetben gondolkodó magyarokat és a külföldi patriótákat egyaránt?

Budapest gyönyörű hely, Európa egyik legszebb fővárosa. Történelme nem csupán a magyar nemzeti büszkeség és emlékezet egyik legfontosabb helyszínévé, hanem az európai keresztény kultúra világítótornyává is emelte.

Keresve sem lehetne megfelelőbb színteret találni egy olyan rendezvény lebonyolításához, amely a magyar nemzeti büszkeség mellett az európai nemzetek összefogását is hirdeti. Tudniillik nem nehéz belátni, hogy az európai országok vagy közös erővel lépnek fel a belső ellenséget képező liberális kútmérgezők és a külső fenyegetettséget megtestesítő kontinensfoglalók ellen, vagy egész Európa elveszik – benne Magyarország is.

Békemenet Budapesten, 2018. március 15-én | Fotó: MTI

Kétségtelen tény, hogy az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb magyarországi politikai innovációja a békemenet kitalálása és több ízbeni megszervezése volt. Ugyanakkor sajnálatos módon nem alakult egy ki egy olyan gyakorlat, amely elősegíthette volna, hogy az óriási tömegeket vonzó rendezvényt egy jeles ünnep napjához rögzítsék – megkönnyítve ezzel a tervezhetőséget és a hagyománnyá válást.

Pedig a magyar történelem aranylapjai között lapozgatva bőven találunk európai jelentőséggel is bíró eseményeket, melyek megérdemelnék a honi és a nemzetközi közvélemény felfokozott figyelmét.

Miért pont szeptember 2-a?

Az egyik ilyen jeles, méltatlanul háttérbe szorított esemény Buda visszafoglalása a törököktől. Az 1686. szeptember 2-i diadal a magyar királyok korábbi székvárosának 145 évnyi muszlim megszállásának vetett véget. Buda visszafoglalása amellett, hogy magától értetődő szimbolikával bírt, fontos lépés volt az 1699-es karlócai békéhez vezető úton, amely lezárta a felszabadító háborút, így a törökök 150 év után elhagyták a Magyar Királyság területét.

Buda visszafoglalásában a magyar végvári vitézek mellett a XI. Ince pápa szervezőmunkája révén megalakult Szent Liga is részt vett, a város falai alatt többek között franciák, spanyolok, angolok, bajorok, svábok, brandenburgiak és szászok is harcoltak.

Buda visszafoglalásának napját éppen a keresztény sereg vegyes összetétele, valamint a törökök által képviselt iszlám világ visszaszorítása teszi egy olyan aktuális ünneppé, amely

A keresztény Európa minden patriótája magáénak érezheti a szeptember 2-i diadalt, ugyanis Buda és Magyarország felszabadulásával Európa többi nemzete is fellélegezhetett, Magyarország a kereszténység védőbástyájaként nem először járult hozzá a nyugati országok biztonságos gyarapodásához.

Benczúr Gyula: Budavár visszavétele 1686-ban

Hogy ezért milyen hála járt, az már más kérdés: a XX. századi történelem igazságtalanságai éppen amiatt a sovinizmus miatt mehettek végbe, amely a gyűlöletre és a tudatlanságra alapozva megosztotta és a mai napig megosztja az európai kontinens testvérnépeit, teret engedve ezzel az európai lakosság elpusztításában (de legalábbis „felhígításában”) érdekelt erők ármánykodásainak.

Habár a budai vár visszafoglalásában részt vett katonák hősiessége és az esemény jelentősége indokolttá tenné, szeptember 2-a sajnos nem munkaszüneti nap Magyarországon, így egy, a varsói függetlenségi menethez hasonló felvonulás megszervezése nehézségekbe ütközne.

A felmerülő problémákat azonban kétféleképpen is lehetne orvosolni:

• vagy munkaszüneti nappá kellene nyilvánítani szeptember 2-át (2021-ben 335. évfordulója lesz e fényes diadalnak);
• vagy pedig mindig a szeptember 2-ához legközelebb eső vasárnapon lehetne megtartani a rendezvényt.

Egy azonban biztos, ideje lenne már végérvényesen levetkőzni a szocialisták által belénk vert „merjünk kicsik lenni” mentalitást, s közösen, vállt vállnak vetve nagy dolgokat létrehozni.

Mert ha tetszik, ha nem:

S amíg csak pár tíz, a budavári hősökhöz hasonló, heroikus életszemléletű patrióta is lesz az országban és a kontinensen, élni is fog!