Tízezernél is több embert kellene befogadni az új kvóták alapján
2018.03.02. 13:28
Bár az elmúlt hónapokban az EU-ban látszólag kevesebb szó esett a migránsok kötelező szétosztásáról, valójában több fronton is gőzerővel zajlik a kvótarendszer előkészítése"
– írta az Alapjogokért Központ az MTI-hez eljuttatott pénteki elemzésében.
A központ szerint az Európai Unió soros bolgár elnöksége a napokban készített egy javaslatot a dublini rendelet reformjáról, amelynek központi eleme, hogy a "túlterhelt" tagországokból kell szétosztani a többi ország között a bevándorlókat. A tervezet alapján akkor lépne életbe az új mechanizmus, ha egy tagállamban több menedékkérelmet nyújtanak be, mint az ország előre meghatározott kvótája.
Ez Magyarországnak évente nagyjából 10 500 bevándorló befogadását jelentené"
– olvasható az elemzésben.
A kvóta másik eleme az uniós áthelyezési keret, amely abban különbözne az előbbiektől, hogy nem az uniós tagállamok területéről, hanem az EU-n kívülről kerülne sor az ENSZ által meghatározott számú bevándorló áttelepítésére és szétosztására.
Az Alapjogokért Központ tanulmányában hangsúlyozta: a "kvótapártiak" valódi célja nemcsak a bevándorlók szétosztása, hanem a kierőszakolt multikulturális társadalmak létrehozásán keresztül a tagállami szuverenitás végleges meggyengítése. Ez az előfeltétele ugyanis egy olyan föderális Európa létrehozásának, amelyben többé már nincs szükség az erős nemzetállamokra – írták.
A témához kapcsolódik, hogy Gulyás Gergely pénteken sajtótájékoztatót tartott, amin elmondta:
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilvánvalóan hazudott, amikor a kvóták elutasításáról nyilatkozott, hiszen emellett hangsúlyozottan közös európai megoldást szorgalmazott."
Utóbbi azonban Gulyás Gergely szerint semmi mást nem jelentett eddig, mint a kötelező betelepítési kvótákat.