Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: folyamatosan támogatjuk a magyarországi vállalatok beruházásait

888, MTI

2020.06.09. 17:30

Kedden újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Folyamatosan támogatjuk a magyarországi vállalatok beruházásait, hiszen új szabályokkal, új erőviszonyokkal, új szereplőkkel hamarosan új világgazdasági verseny indul, ahol a most véghez vitt fejlesztések és bővítések jelentik majd a siker kulcsát

– írta Szijjártó Péter közösségi oldalára.

Ahol beszámolt: Ma újabb három vállalat vette át támogatói okiratát, vállalva ezzel összesen 1,3 milliárd forintnyi beruházást, ami 564 munkahely megvédését jelenti. A beruházásokat 675 millió forinttal támogatja a kormány – írta.

A külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten a sajtótájékoztatón elmondta,

a programban 806 vállalat vesz részt, amely pályázatában 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalta. A fejlesztéseknek köszönhetően 143 618 munkahelyet tudnak megvédeni.

A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban részt vevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett – mondta.

Szijjártó Péter elmondta, a magyar kormány továbbra is a munkahelyek megvédéséért dolgozik és arra törekszik, hogy legalább annyi új munkahelyet hozzon létre, mint amennyit a válság tönkretesz. Ezért fókuszál a gazdasági akcióterv a beruházások finanszírozására, hiszen a munkahelyek megvédéséhez és újak teremtéséhez is beruházásokra van szükség.

A Hajdúhús 2000 Kft. 574,54 millió forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Semler Cipőipari Gazdasági Szolgáltató Kft. 564,81 millió forintos beruházása 282,40 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Zwack Unicum Likőripari és Kereskedelmi Nyrt. 212,08 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 106,04 millió forinttal járul hozzá.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére