Kétharmad
Magyarországnak több millió forintot kell fizetnie két bangladesi migránsnak
Magyarországnak kártérítést kell fizetnie két bangladesi migránsnak, de a magyar állam fellebbezett az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletével szemben.
Az Európai Bizottság "kipécézte" hazánkat, a lengyeleket és a cseheket
Éles hangon kritizálta Brüsszelt a külgazdasági és külügyminiszter, amiért nem foglalkozik a terrorfenyegetettséggel, viszont Magyarország és két másik közép-európai ország ellen kötelezettségszegési eljárást indít a kvótaügyben.
Rendõrökre támadtak Borsodban
Jogszerûen intézkedõ rendõrökre támadt két férfi Szentistvánon, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erõszak bûntette és más bûncselekmény miatt indított nyomozást az ügyben.
Kósa: senki sem hajtotta végre a kvótadöntést
Senki sem hajtotta végre a kvótadöntést, még azok sem, akik egyébként támogatták az Európai Tanácsban ezt a "szerintünk rossz döntést" - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetõje.
Az MSZP felfüggeszti szerzõdését Czeglédy cégével
Mint korábban írtuk, õrizetbe vették az MSZP és a DK ügyvédjét, a szocialista Czeglédy Csabát. Az MSZP azonnal pániküzemmódba kapcsolt.
767 rendbeli csalás miatt bíróság elé áll Kun-Mediátor Marcsika
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fõügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nõ ügyében - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.
Õrizetbe vették Gyurcsány ügyvédjét, Czeglédy Csabát
A csongrádi NAV bûnügyi igazgatósága õrizetbe vette az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba ügyvédet, baloldali politikust, akinek botrányairól a 888.hu is többször, részletesen beszámolt.
Szijjártó: Magyarország világosan beszél a kvóták ügyében
Szimpla zsarolás az Európai Bizottság részérõl, hogy azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelezõ betelepítésérõl szóló kvótadöntést, kötelezettségszegési eljárást indítanak. Magyarország ennek ellenáll, és egyetlen illegális bevándorlót sem enged be - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna szerdai mûsorában.
Súlyos szakmai tévedések vannak Simicska cégének közleményében
Súlyos szakmai tévedések szerepelnek az adóhivatal szerint abban a közleményben, amelyet Simicska Lajos egyik vállalkozása adott közre a kormányellenes Jobbik-plakátok ügyében. A nagyvállalkozó cégénél házkutatást tartottak a pénzügyi nyomozók - írja a Magyar Idõk.
Elképesztõ, mennyi pénz marad a családoknál jövõre
A magyar családoknál 260 milliárd forinttal marad több az új adóváltoztatásoknak köszönhetõen.
Kósa: "senki nem vonhatja ki magát a törvények alól"
Senki nem vonhatja ki magát a magyar törvények alól - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje budapesti sajtótájékoztatóján a külföldrõl támogatott szervezetek átláthatósága érdekében hozott, a parlamentben kedden elfogadott törvényrõl szólva, miután a Társaság a Szabadságjogokért a jogszabály bojkottját ígérte.
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelezõ uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést - jelentette be kedden a brüsszeli testület.
Nem vicc, saját közleményében buktatta le magát a Jobbik
A hetek óta húzódó egyre hangosabb, a korrupció gyanúját is magában foglaló félelmek kapcsán hangzatos közleményben próbálta magát tisztára mosni a Jobbik a Simicska Lajos jóvoltából igénybe vett hirdetési felületekkel összefüggésben. Csakhogy a közlemény olyan részleteket is tartalmazott, amit eddig sem a párt szóvivõje, sem pedig egyetlen jobbikos politikus sem ismert el.
Errõl tárgyalt Orbán és az osztrák államfõ
Gazdasági kérdésekrõl és a Nyugat-Balkán stabilitásáról is tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök kedd délután az Országházban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtófõnöke az MTI-t.
Sátánista szimbólumokkal gyalázták meg a pécsváradi templomot
Fordított keresztekkel, pentagramokkal festették össze a nemrég felújított pécsváradi bencés templom homlokzatát és kapuját.
Errõl beszélt Áder János és Alexander Van der Bellen
A magyar és az osztrák elnök Budapesten találkozott egymással, Van der Bellen délután Kövér Lászlóval is egyeztet.
Még számlát sem talált a NAV a Jobbik plakátkampánya kapcsán
Egyelõre nem tudni, mennyit fizetett az óriásplakát-kampányáért a Jobbik a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahír Cityposter Kft.-nek és a Publimont Kft.-nek.
Indulhat a sivi: megszavazták a civiltörvényt
Elfogadta a parlament kedden a külföldrõl támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.
Kiderült, mennyi pénzt ad idén az állam Budapestnek
15 milliárd forint támogatást kap a központi költségvetésbõl Budapest a közösségi közlekedés finanszírozásához.
"Senki sem veheti el azt a jogot, hogy mindenki maga döntse el, kit akar beengedni a saját országába"
A magyar kormány zsarolásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani a migránsok kötelezõ betelepítésérõl szóló kvótadöntést. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden hangsúlyozta: a kormány nem enged a zsarolásnak.























































































