Kétharmad
Budapesten kapcsolták le a magyargyûlölõ Dániel Pétert
Június 14-én, nem sokkal éjfél után a rendõrség a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren fogta el a magyarellenes kirohanásairól is ismert Dániel Pétert.
"Nem befolyásolja a civiltörvény a külföldrõl támogatott szervezetek tevékenységét"
A köztársasági elnök szerint nem befolyásolja a parlamentben kedden elfogadott törvény a 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapó szervezetek tevékenységét, csupán további adminisztrációs kötelezettségük keletkezik, ezért Áder János aláírta a jogszabályt.
A Fidesz a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi
Kósa Lajos, a legnagyobb kormánypárt frakcióvezetõje bejelentette, felhatalmazást kapott a Fidesztõl, hogy rendkívüli ülés összehívását kezdeményezze az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek. A köztársasági elnök felvetésére hatvan napon belül köteles az országgyûlés választ adni.
Huszonnyolc éves a rendszerváltás
Nagy Imre miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik ma Magyarország a kivégzésük 59. és újratemetésük 28. évfordulóján. 1989. június 16-án mondta el a Hõsök terén Orbán Viktor az azóta a rendszerváltás egyik jelképévé vált híres beszédét is.
Orbán: magyar Magyarországot akarunk!
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában beszélt.
Szívükhöz kaphatnak a libsik: jövõre is jut pénz határvédelemre
Eddig százmilliárdos tételt költött Magyarország az illegális migráció feltartóztatására, az esetleges újabb feladatokra a csütörtökön elfogadott jövõ évi költségvetés is tartalmaz megfelelõ fedezetet - errõl beszélt a pénteki Magyar Idõknek adott interjúban Varga Mihály.
Elfogadták a 2018-as költségvetést, jól járnak a családosok
A jövõ évi költségvetés támogatja a családok erõsödését és biztosítja a kedvezõ gazdasági folyamatok fennmaradását; 4,3 százalékos növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 3 százalékos inflációval számol - mondta a nemzetgazdasági miniszter a parlamentben csütörtökön, miután az Országgyûlés elfogadta a jövõ évi költségvetést.
Áder János megfontolásra visszaküldte a plakáttörvényt az Országgyûlésnek
Megfontolásra visszaküldte az Országgyûlésnek a burkolt pártfinanszírozás megakadályozását és az átlátható kampányfinanszírozás biztosítását célzó törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön. Az államfõ errõl szóló levele a parlament honlapján olvasható.
Lázár: Brüsszel ahelyett, hogy elismerné Magyarország teljesítményét, folyamatosan bünteti
Az Európai Bizottság nyomás alá akarja helyezni Magyarországot a kvótaügyben indított kötelezettségszegési eljárással - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szokatlan dolog jelent meg Orbán Viktor Facebook-oldalán
A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán posztolta a Halott Pénz új klipjét.
Hülyék 2018: tíz pontban arról, hogyan döntötte be saját pártját Botka
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje számos súlyos hibát követett el az elsõ fél éve alatt.
Nem vicc: újabb köröket kell futni Ahmed H. ügyében
Másodfokon tárgyalták Ahmed H. perét a Szegedi Ítélõtáblán. Meglepõ ítélet született.
Nyíltan kiállt az MSZP Czeglédy mellett
A Botka Lászlónak és Gyurcsány Ferencnek is jogi képviseletet nyújtó Czeglédy Csabát az MSZP elnöke és szombathelyi párttársai is mosdatják. A politikust a napokban vették õrizetbe, a gyanú szerint több mint 3 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést a bûnszervezetükkel.
Németh: az ellenzék a korrupció mellé állt
A Fidesz frakcióvezetõ-helyettese úgy fogalmazott, hogy a nemzeti konzultáció világossá tette a civiltörvény létjogosultságát, hiszen a kérdéssort visszaküldõ 1,7 millió ember 99 százaléka egyhangúlag támogatta, hogy kiderüljön, mely civil szervezetek kapnak pénzt külföldrõl.
Orbán Viktor a globális energiabiztonság kérdéseirõl egyeztetett
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Országházban fogadta Fatih Birolt, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezetõ igazgatóját, akivel egyebek mellett a globális energiabiztonság kérdéseirõl beszélt.
Czeglédy Csaba elõzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség
A Csongrád Megyei Fõügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerõ-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bûnszervezet kilenc tagja, köztük a szocialista Czeglédy Csaba elõzetes letartóztatását.
Kiderült, mit akart a Teréz körúti robbantó
P. László rendõrpisztolyokat akart szerezni, emiatt készített házilag robbanószerkezetet, amit szeptemberben robbantott fel két járõr mellett. A gyanúsított ügyvédje elmondta, hogy védence megijedt a pokolgép hatásaitól.
Szijjártó: történelmi jelentõségû gazdasági megállapodásra került sor
Az USA egyik állama és Magyarország között született gazdasági együttmûködési megállapodás.
Jó úton halad Paks II
Budapesten tárgyalt az orosz és a magyar fél a Paks II projekt haladásának a kiértékelésére. A magyar és az orosz fél, illetve a Roszatom is úgy érezte: minden a tervek szerint halad.























































































