Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kétharmad

A rendőrség több mint 400 milliárd forintot fordított határvédelemre 2015 óta

Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

„Büszkék vagyunk rá, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot”

„Büszkék vagyunk rá, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot”

Magyarország és a magyar nemzet nagy teljesítményeknek köszönheti létrejöttét és fennmaradását – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a budapesti Várkert Bazárban, ahol az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át.

Soros még több pénzt tol bele a káder- és genderképzőjébe

Soros még több pénzt tol bele a káder- és genderképzőjébe

A bevándorláspárti milliárdos „egyetemén” mostantól még több pénzből lehet majd kutatni, hogy igazából hány társadalmi nem létezik az univerzumban.

Bohózatba és érdektelenségbe fulladt az ellenzéki előválasztás

Bohózatba és érdektelenségbe fulladt az ellenzéki előválasztás

Karácsony Gergely újfent kudarcot vallott, hiszen képtelen volt megtartani ígéretét, miszerint mind a 23 fővárosi kerületben egyetlen kihívója lesz a Fidesz jelöltjének az októberben esedékes önkormányzati választáson.

Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

Szigorúbbak az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson, mint a többi voksolás esetében: a választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges magyarországi településre, csak arra, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített.

Szó sincs szexuális zaklatásról a Kenderesi-ügyben

Szó sincs szexuális zaklatásról a Kenderesi-ügyben

Legalábbis ezt állítja Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.

„Hősöket próbálnak kreálni a migráció támogatóiból”

„Hősöket próbálnak kreálni a migráció támogatóiból”

Erről az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt az M1-en.

Konzultációt indít a független polgármesterjelölt Szegeden

Konzultációt indít a független polgármesterjelölt Szegeden

Párbeszéd Szegedért 2019 címmel indít konzultációs programot Nemesi Pál, a kormánypártok által támogatott független polgármesterjelölt. Bár a konzultáció fura, kissé balos árnyalatú címe miatt akár Karácsonyék pártjára is asszociálhatnánk.

A biztonság az első: központban a családok augusztus 20-án is

Elfogadta a biztosítási tervet az augusztus 20-ai ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs – jelentette be a testület vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megint eljött az idő, amikor kiröhöghetitek az ellenzéki okostojásokat

Megint eljött az idő, amikor kiröhöghetitek az ellenzéki okostojásokat

Az elmúlt kilencévnyi nemzeti kormányzás alatt már minden jóérzésű magyar ember megszokhatta, hogy liberális felebarátaink bármit megtesznek azért, hogy a saját sikerük (és gazdájuk) érdekében akár Magyarországnak is keresztbe tegyenek. Ezt legmarkánsabban a bevándorláskérdésben láthattuk, de hogyan felejthetnénk el azokat az orbitális ostobaságokat és hazugságokat, amelyeket a magyar gazdaságpolitikáról vagy a Matolcsy-féle modellről mondtak.

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia az adatok védelmére

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia az adatok védelmére

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását.

Egy iraki férfi és egy szír nő akart gyerekeket átcsempészni a ferihegyi repülőtéren

Egy iraki férfit és egy szír nőt gyanúsít a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság embercsempészéssel és közokirat-hamisítással, mert két fiút és két lányt más nevére kiállított útlevéllel utaztattak. Őrizetbe vételük mellett gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.

Szívükhöz kapnak a libsik: Magyarország gazdasága növekedett leginkább az EU-ban

Bár jelentősen lassult a gazdasági növekedés az Európai Unióban és az euróövezetben is a második negyedévben, a már rendelkezésre álló adatok szerint a legerősebb gazdasági növekedést Magyarország érte el negyedéves és éves összevetésben is a június 30-án befejeződött három hónapban.

Karácsony Gergely a csőd szélére sodorta Zuglót

Karácsony Gergely a csőd szélére sodorta Zuglót

Az Origo birtokába jutottak a zuglói önkormányzat pénzügyi bizottságának a jegyzőkönyvei. A dokumentumok alapján a Párbeszéd politikusa a csőd szélére sodorta a kerületet.

Tizenhét (!) kiló drog volt a Szigeten elfogott hollandok autójában

2700 ecstasytabletta, 128 gramm marihuána, 451 füves cigi.

A mi hazánkosok eltorlaszolták a Coca-Cola üzemének bejáratát

Nekik sem jött be az üdítővállalat homoszexualistást propagáló kampánya.

Már 15 ezernél többen igényeltek családvédelmi támogatást

Már 15 ezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását – ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága?

Meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága?

Az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok túlhatalmát.

Vissza az oldal tetejére