Kétharmad
Tarlós: Karácsony Gergely szándékosan becsapja a közvéleményt
A főpolgármester nyílt levelet írt, amit teljes terjedelemben közlünk!
Orbán: „megnőtt a visegrádi négyek ereje”
Az Európai Bizottságban betöltendő pozíciók szétosztása alapján is megállapítható, hogy megnőtt a visegrádi négyek ereje – jelentette ki Orbán Viktor.
Szijjártó: a magyar emberek munkája világszinten versenyképes
A magyar emberek munkája világszinten versenyképes, tudásuknak és képzettségüknek köszönhetően a belföldön előállított termékek és szolgáltatások mindenütt keresettek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Gulyás Gergely: 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást
Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és közel 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányáinfón.
A Jobbik házi propagandistáját, egy zsidózó publicistát indítanak Gyurcsányék Újpesten
Balogh Gábort, a Jobbik házi médiájának újságíróját indítja a Gyurcsányék által is fémjelzett ellenzéki összefogás Budapest IV. kerületének települési kompenzációs listáján. Vannak, akik azt állítják, hogy Balogh Gábor 2010 előtt a kuruc.info nevű, szélsőségesen antiszemita hírportál publicistájaként tevékenykedett Bekes Gáspár álnéven.
Alkalmas, tisztességes és hozzáértő vezetők kellenek a településük élére
Az önkormányzati választások nem az országos politikáról szólnak, a voksolás tétje, hogy alkalmas, tisztességes és hozzáértő vezetőket találjanak az emberek településük élére – jelentette ki az országgyűlés elnöke szerdán Szegeden.
„Elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból”
Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt erről.
Eddig hat ország utasította vissza Ahmed H. visszavételét
Senki sem akarja befogadni a Magyarországon elítélt röszkei terroristát.
Prágába látogat Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok (V4) és a Nyugat-Balkán államainak csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Az ellenzéket egyáltalán nem zavarja a törvénytelen adatkezelés
Helyette szánalmas módon inkább a szivárogtató személyére próbálnak mutogatni.
Újabb kerületben követhetett el törvénysértést a budapesti ellenzék
Sajtóinformációk szerint nemcsak a VIII. kerületben, hanem a VII. kerületben, azaz Erzsébetvárosban is történtek „furcsaságok”.
A szerb kormányfő örül Trócsányi László biztosi jelölésének
Jó hírnek nevezte Ana Brnabic szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, mert – Brnabic szerint – olyan biztos kerül erre a posztra, aki elkötelezett bővítéspárti országból származik.
Ismét indul a dunai cipőkbe köpő jobbikos Kulcsár Gergely
A Jobbik egy olyan párt, ahol vannak következmények – mondta néhány héttel ezelőtt a Jobbik alelnöke, Z. Kárpát Dániel, aztán helyet szorított a visszaléptetett Kulcsár Gergelynek a párt Hajdú-Bihar megyei listáján.
„Orbán olyan, amilyennek Trumpot szeretnék látni a legnagyobb rajongói”
Rod Dreher amerikai konzervatív író és publicista szerint az az Orbán Viktor, akivel személyesen találkozik az ember, nagyon-nagyon más, mint az az Orbán, akit az amerikaiaknak mutogat a média.
Egyértelmű bizonyíték van arra, hogyan csalt az ellenzék Józsefvárosban
Az ellenzéki Pikó András továbbra sem érzi úgy, hogy le kellene mondania.
Nem érinti a magyar áruházakat az, ha kivonul Lengyelországból a Tesco
Megválhat veszteségei miatt a boltbezárások után a teljes lengyelországi üzletágától a Tesco áruházlánc.
„A kormánypártoknak alkalmas jelöltjei vannak”
A Fidesz frakcióvezetője szerint az alkalmasság fontos feltétel az önkormányzati választáson, a kormánypártoknak pedig alkalmas, kipróbált polgármesterjelöltjei vannak.
Nyomozást indított a rendőrség az ellenzék adatkezelési botránya miatt
Komolyodik az adatkezelési botrány.
Folytatódik a dáridó Soroksáron: az alpolgármester mossa kezeit
Azt állítja, nem tudott arról, hogy százmilliók mentek el szórakoztatásra.























































































