Kétharmad
Bács-Kiskunig tartott a migránsok nagy kalandja
Összesen 68, tehervonaton, illetve gyalog érkező illegális bevándorlót tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében kedd este – közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Magyarország oroszlánrészt vállal az EU biztonsági és védelmi képességeinek fejlesztésében
Magyarország határozottan támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek célja az Európai Unió cselekvőképességének megerősítése a biztonság- és védelempolitika területén – jelentette ki kedden Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
Eljött az ideje a felső szintű ukrán-magyar párbeszédnek
Elérkezett az ideje annak, hogy elinduljon az ukrán-magyar párbeszéd a legfelsőbb szinten – mondta a külügyi bizottság fideszes elnöke újságíróknak a testület keddi budapesti zárt ülése után.
Magabiztosan vezet a Fidesz, a Jobbik Gyurcsányék és a Momentum alá süllyedt
Az önkormányzati választás után is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, melynek politikáját a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült, októberi közvélemény-kutatásából.
Német képviselők: a Fidesznek a Néppártban a helye
A Német Szövetségi Parlament (Bundestag) kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU-CSU) frakciójának német-magyar baráti körének vezetői „határozott meggyőződésüket fejezték ki”, hogy a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye.
„Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van”
Erről Edmund Stoiber volt bajor tartományi kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke beszélt a Die Weltnek adott interjújában, amely hétfőn jelent meg a német konzervatív lap hírportálján.
Nincs új a nap alatt: közel-keleti migránsokat csíptek fülön a magyar rendőrök
Jobb, ha az eszébe vési minden kontinensfoglaló: a magyar határ nem átjáróház!
Orbán Viktor: „együttműködésre és a jó válaszok megtalálására törekszünk”
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban fogadta Charles Michelt, az Európai Tanács (EiT) megválasztott elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Komlón a fideszes, Jászberényben az ellenzéki jelölt nyert az új választáson
Tíz településen kellett megismételni az önkormányzati választásokat.
Kálmán Olgát sem hagyták munka nélkül: a DK-s főpolgármester-helyettes politikai főtanácsadója lesz
Kálmán Olga belépett a Demokratikus Koalícióba (DK), és politikai főtanácsadóként segíti Gy. Németh Erzsébet humán- és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes munkáját.
Sokkoló reklámfilmmel hívja fel a figyelmet a rendőrség a balesetekre
Sokkoló reklámfilmet készített az Országos Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzésére – mondta Berzai Zsolt alezredes, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Ma tíz magyar településen tartanak megismételt szavazást
A szavazás megkezdése előtt valamennyi urnát az első választó jelenlétében zárják le a szavazatszámláló bizottságok a vasárnapi megismételt önkormányzati választásokon az érintett 38 szavazókörben.
Kövér: „A magyar baloldal mindig hajlamos volt arra, hogy a saját népe ellen szövetkezzen”
Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek Budapesten
A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok 30 évvel ezelőtti megkötésére és a májusi dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek szombaton Budapesten.
Kocsis Máté: gazemberdolog, amit az ellenzék a Lackner-ügyben csinál
Nevetséges, gyáva és gazemberdolognak nevezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében, hogy az MSZP kizárta a pártból, majd a kispesti képviselő-testület mégis az önkormányzat egyik bizottsága vezetőjének választotta a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba képviselőt.
Zavarta az erdélyi román úszót a székely himnusz
Az üggyel kapcsolatban ráadásul hazudott is a román sajtó.
Tíz településen ismétlik meg az önkormányzati választást szabálytalanságok miatt
Tíz településen ismétlik meg az önkormányzati választást vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt.
A rendőrség szerint a tüntetések bénították meg a várost csütörtökön
A BRFK közleménye szerint a vonulásos rendezvények szervezői eltértek az előzetes útvonaltól























































































