Kétharmad
Hetven új munkahely jön létre Budapesten és Veszprémben
Új munkahelyek teremtéséről posztolt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
Az ellenzék több ezer milliárd forinttal borítaná fel a jövő évi költségtervezetet
Az átgondolatlan javaslatok veszélyeztetik a felelős gazdálkodást, adóemeléssel vagy eladósodással járnának – mondta Varga Mihály pénzügyminiszer.
Fudan Egyetem: a kormány támogatja a népszavazást
A kormány támogatja, hogy ha a beruházás feltételei már ismertek, akkor a budapestiek 2023-ban népszavazáson dönthessenek: akarnak-e Fudan Egyetemet – nyilatkozta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandinernek adott interjút.
Ahol magas az átoltottság, ott nem lesz negyedik hullám
Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – mondta Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Levélben köszöntötte a pedagógusokat a miniszterelnök
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.
5 millió 260 ezer a beoltottak, 137 az új fertőzöttek száma
Elhunyt tizenkét krónikus beteg.
Orbán Viktor: Köszönjük
A miniszterelnök Facebook-oldalán mondott köszönetet mindenkinek, aki részt vett a járvány leküzdésében.
Schanda: politikai hisztériakeltés a Fudan Egyetem elleni tüntetés
Politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők.
Az igazság erő nélkül keveset ér
A miniszterelnök Facebook-oldalán osztotta meg Ruszin Romulusz parancsnoki kinevezéséről készült videóját.
Ruszin-Szendi Romulusz a Magyar Honvédség új parancsnoka
Átvette a parancsnokságot Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség új parancsnoka szombat délelőtt Budapesten, a Parlamentben.
Orbán Viktor: Nekünk kell megvédeni a hazát a bajban
Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén, szombaton az Országházban.
Nemzetközi szinten is egyedülálló a magyar fejlesztés
Lehetővé teszi az élelmiszerhamisítványok, nem megfelelő összetevők kiszűrését.
Tragédia történt 101 éve, de túléltük
Nem csupán arról volt szó, hogy a történelmi Magyarországot feldarabolták, hanem életképtelenségre is próbálták ítélni a megmaradt Magyarországot, gyakorlatilag minden számottevő gazdasági erőforrását elvették, ellehetetlenítették katonai, önvédelmi szempontból is – mondta Kövér László pénteken, a Nemzeti összetartozás napján a HírTv Magyarország élőben című műsorában.
Budapesti hajózás: Karácsony rombolja, a kormány megmenti
Sokunknak okozott örömet, amikor egy hosszú nap után vagy csak városnézés gyanánt, esetleg forgalomkerülés miatt hajókkal utazhattunk a Dunán. Éppen ezért szomorúan vettük tudomásul, hogy a 2012-ben, Tarlós István idején indult BKV-hajójáratokat a főváros mostani vezetése már nem indítja el – írta Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Orbán Viktor: Semper fidelis!
Mindent köszönünk, Anita! – írja a kormányfő legújabb Facebook-bejegyzésében.
Georg Spöttle a 888.hu-nak: A magyar fiatalok nem fogékonyak a radikalizálódásra
A napokban elfogott, terrortámadásra készülő iszlamista ügyének apropóján kérdeztük a Nézőpont Intézet elemzőjét, Georg Spöttlét.
Orbán Viktor: El a kezekkel a gyermekeinktől!
A kormányfő újabb videót osztott meg a közösségi oldalán a Kossuth rádiónak adott interjújából.























































































