Orbán a világ két nagyhatalmának a vezetõjével találkozik
2016.12.20. 09:43
Vlagyimir Putyin orosz elnök februárban ismét Magyarországra jön, és ezt kormányzati források mellett orosz diplomáciai körökből is megerősítették a Magyar Nemzetnek.
Egy itthoni kormányzati forrás szerint „a látogatásban nincs semmi különös”, ugyanis az csak a folytatása annak a folyamatnak, ami Putyin tavaly februári látogatásakor elkezdődött. Akkor megegyezett a két vezető, hogy minden évben találkoznak, és Putyin egyből meg is hívta a protokoll szerint Orbán Viktort, aki egy év múlva elment Szentpétervárra. Most pedig Putyin jön megint Magyarországra – magyarázta.
Orbán Viktor szintén a jövő év első negyedében Donald Trumppal is találkozhat majd. Orbán Viktor korábban azt nyilatkozta a Világgazdaságnak adott interjújában, hogy a megválasztott amerikai elnök telefonos beszélgetésük során meghívta Washingtonba, de hivatalos megkeresés egyelőre nem érkezett – írja a Hvg.























































































