Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Áder János: a szabadság és a hűség adja március 15. erejét

888.hu - MTI

2020.03.15. 12:40

A szabadság és a hűség adja március 15. erejét – jelentette ki Áder János ünnepi beszédében, amelyet a közszolgálati televízió sugárzott vasárnap.

Az államfő a koronavírus-járványra utalva arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen. „Most épp szerényebb körülmények között, kicsit több aggodalommal, mint máskor, de bizakodva” – tette hozzá.

Áder János azt mondta, ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor „ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra”.

A köztársasági elnök aláhúzta, „március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz, mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja”.

Ezért is fájó, hogy ma nem tudunk együtt ünnepelni úgy, ahogy megszoktuk, ahogy a szívünknek kedves, ahogy szeretnénk – mondta.

A köztársasági elnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös ünneplés nem először marad el.

A történelem hozott már jó néhány csöndes ünnepet – fogalmazott.

Kiemelte, március 15. első évfordulója sem lehetett örömteli, felhőtlen esemény: 1849-ben az országban szabadságharc zajlott az egy évvel korábbi vívmányok megőrzéséért.

Később is volt még jó néhány év, gyarló évtized, amikor nem lehetett ünnepelni – fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szerint azonban ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petőfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot vagy a Talpra magyart.

Hangsúlyozta, 1848-49 története tele van kiváló emberi teljesítményekkel, amelyek még ennyi idő távlatából is élővé teszik számunkra a múltat.

Emberekkel, akik nemcsak meghalni tudtak Magyarországért, de élni, dolgozni, küzdeni is érte – mondta.

Az ő alkotó munkájuk, áldozatuk, hősiességük miatt eleven mind a mai napig 1848-49 emlékezete, ezért könnyű szeretni ezt a napot, mert március 15. történeteiből, emberi arcaiból magunkra ismerhetünk, vágyaik a mi vágyaink, eszményeik a mi eszményeink – fejtette ki Áder János.

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott.

1848 márciusa a szabadság örömét, az önrendelkezés szépségét, a polgári fejlődést, egy közösség összetartozásának felemelő érzését hozta el – fejtette ki.

Ünnepeljük meg ma is azt a napot, amelynek megítélésében nincs vita közöttünk! – mondta, arra buzdítva, hogy ünnepeljük meg, hogy egy nép nemzetté vált.

Emlékezzünk mindazokra, akik miatt minden tavaszunk a szabadság, a hűség, a remény ünnepe lehet – zárta beszédét Áder János.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére