Amikor nyugovóra tér esténként, Putyin akár ezt is gondolhatja magában: „Édes Istenem, miért nem teremtettél hegyeket Kelet-Ukrajnába!” Miért érdekes ez Putyinnak? Ha Kelet-Ukrajnában lennének hegységek, akkor Oroszországot nyugatról nem egy bazi nagy lapály  szegélyezné, ami egy ekkora ország védelménél komoly könnyebbséget jelentene. Nem véletlenül volt annyira vonzó terület az európai síkság azoknak a hódítóknak, akik a történelem során nekiestek Oroszországnak. A dolgok állása szerint valószínűleg Putyin is ugyanabba a helyzetbe került, mint jó néhány elődje: jobb híján meg kell próbálni megszerezni az országtól nyugatra fekvő síkságokat. Így van ez a domborzati adottságokkal szerte a világon, a földrajz nagyon is meg tudja kötni a politikai vezetők kezét, korlátozza a politikai mozgásterüket. Ezek a "kényszerek" különösen egyértelműek Oroszország esetében: eleve nem könnyű megtartani a hatalmat, amit az orosz vezetők évszázadok óta előrenyomulással próbálnak kompenzálni.

A nyugati közvélemény előszeretettel értetlenkedik Putyin motívumai miatt, különösen Ukrajna és Szíria esetében. De segíthet, ha az orosz katonai beavatkozást egy olyan kontextusban vizsgáljuk: hogyan viszonyulnak az orosz vezetők az ország földrajzi adottságaihoz. Nem lehet, hogy Putyin szándékai egyáltalán nem olyan rejtélyesek, egyszerűen csak le kell őket olvasni a térképről?

A térképről leolvasható az egyik legérzékenyebb pontjuk: a nagy európai síkság az országtól nyugatra. Oroszországot az elmúlt 500 évben lerohanták párszor (a lengyelek, a svédek, aztán a franciák és a németek kétszer is), pontosan ezt a fajta kitettséget kihasználva. Az ország nyugati határán hosszan elnyúló síkságon keresztül egyenes út vezet Moszkvába. Az oroszok sem véletlenül próbálták meg olyan sokszor elfoglalni Lengyelországot, hiszen így egy sokkal keskenyebb, könnyebben védhető folyosó határolná őket. Azért minden rosszban van valami jó: ez a végeláthatatlan síkság sok szempontból védelmet is jelent, mert a Moszkvához közelítő csapatoknak egy fenntarthatatlanul hosszú ellátási láncot kellett kiépítenie (ezzel szívott 1812-ben Napóleon, és 1941-ben Hitler).

Van egy másik földrajzi adottság, ami stratégiailag ugyanennyire fontos, és történelem során legalább ennyire befolyásolta az orosz vezetőket: nincsenek melegvizű kikötőik, ráadásul közvetlen óceáni kijáratuk sincs. Jön a nagy büdös orosz tél, minden befagy, ami befagyhat, és az ország legtöbb kikötője minden évben hónapokon keresztül használhatatlanná válik. Vlagyivosztok, a legnagyobb orosz csendes-óceáni kikötő pechükre a Japán-tengerre nyílik, ami japán felügyelet alatt áll. Nemcsak kereskedelmi, hanem világhatalmi szempontból is szívás, hogy Oroszországnak nincs egész éves hozzáférése a legfontosabb tengeri útvonalakhoz.

2014-ben, Ukrajnában épp ez a két fájó pont találkozott: a területi sebezhetőség, és a melegvizű kikötők hiánya. De ugyanilyen földrajzi megfontolások állhatnak a szíriai orosz intervenció mögött is. Az oroszoknak ugyanis van egy haditengerészeti bázisa Tartusban, Szíria földközi-tengeri partjain. Ha Asszad elesik, esélyes, hogy az új vezetés gondol egyet, felmondja a bérleti jogot és kirúgja onnan az orosz flottát.

Nagy Pétertől Sztálinig minden orosz vezető ugyanazokkal a problémákkal küzdött, amikkel most Putyin is. Nem számít, hogy cárizmus, kommunizmus, vagy látszatkapitalizmus az uralkodó ideológia – a kikötők még mindig befagynak, és az európai síkság még mindig lapos.

(Atlantic)