Ki a legnagyobb magyar sportsztár ma Magyarországon?

Hosszú Katinka? Kozák Danuta vagy Dzsudzsák Balázs? De lehet, hogy a korábbi vízilabdás háromszoros olimpiai bajnokok: Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás vagy Szécsi Zoltán?

De valóban, akkor ki is a legnagyobb sportsztár Magyarországon?

Sokféle megközelítés van, mert azt, hogy ki lesz a "most influential man", ki lesz a leginkább befolyásos, ismert és elismert, a legtöbb országban a piac szabályozza. Eredményesség, ismertség, márkaépítés, aztán jöhetnek a reklámok és a fellépések.

Ilyen például az, hogy vannak sportágaink, amelyeket szeretünk. Mi szeretünk – írom –, mert a magyarokra általában jellemző, hogy kedvelik a vízilabdát; tízezrével mennek ki Szegeden egy kajak-kenu versenyre, de említhetem azt is: szinte csak ránk volt jellemző az elmúlt években, hogy az eredményesség hiánya ellenére valóban trendi volt válogatott focimeccsre járni. Sőt, a kézilabda is "magyar játék, amit szeretünk".

Ennek oka a tradícióban, a sikeres múltban és a hatalmas egyéniségekben keresendő. Korábbi, vagy mostani egyéniségekben. Tehát vannak olyan események, vannak sportágak, melyekhez kötődünk.

A medencék környékén mindig is voltak – Hosszú Katinka személyében pedig most is van – világszerte ismert és kiemelkedően sikeres magyar sportolónk. Meglepő, de talán a kard egyéni olimpia bajnok Szilágyi Áron is erre a listára kívánkozik, igaz a vívás nem úszás, de – világviszonylatot nézve – nem is kajak-kenu vagy vízilabda.

Azonban vannak nézettségi és más mutatók, amelyek egy-egy sportág vagy sportszemélyiség hatását, erejét, globális ismertségét kiválóan mutatják, és azt már a labdarúgó Európa-bajnokságon is megtapasztalhattuk, hogy mennyire szokatlan érzés a "sportközéppontba" kerülni.

Nincs NBA-sztárunk, az NHL-ben sem tudott magyar játékos maradandót alkotni, nincs világbajnok futóatlétánk, dobogóra esélyes Forma-1-es versenyzőnk, de jelenleg sajnos – vagy csak egyelőre? – világklasszis labdarúgónk sincs.

Szurkolok neki, mert a világsportok között olyan sportágban került egy jelentős vonalhoz a nagyon fiatal, mindössze 23 éves magyar teniszező, amelyet átlépve csak rövidebb jó időszakai voltak Szávay Ágnesnek, Mandula Petrának vagy éppen a közelébe alig-alig kerülő Sávolt Attilának és Noszály Sándornak.

A világranglistán a legjobbak között hosszan tartó sikeres periódusa Taróczy Balázs és Temesvári Andrea óta nem volt egyetlen magyar teniszezőnek sem.

2015 végétől Babos Tímea remekel – mintha elsikkadt volna egy kicsit, de párosban újra döntőzött Wimbledonban – és a US Open után ott lesz a világ 30 legjobb női teniszezője között. Mindez a román, a világranglista 5. helyén álló Simona Halep elleni mérkőzés eredményétől függetlenül is igaz.

Persze lehet mondani, hogy majd jövőre meg is kell védeni ezeket a pontokat, de ha sikerülne ezt a szintet állandósítania, akkor volna egy női teniszezőnk a világelitben. Igaz, a legjobb 30 még mindig csak egy köztes állomás a sztárstátuszt jelentő legjobb 10 előtt.   

Mindezek ellenére úgy érzem, hogy Babos eredményeinek értékét idehaza nem értjük meg igazán. Előbb beszélünk egy olasz harmadik ligás magyar futballista átigazolásáról, vagy egy kisebb labdajáték BL-selejtező csoportjáról, mint arról, hogy egy magyar lány szépen lassan felzárkózott a világelithez.

Szóval – remélem többedmagammal – drukkolok holnap Babos Timinek, hogy jusson be a legjobb 16 közé a US Openen. Utána pedig megnézek egy vízilabdaedzést, esetleg kimegyek a Fáy utcába egy jó kis meccsre, mert magyar vagyok.