Fantasztikus ez az érzés, igazság szerint attól tartok, hogy felébredek az álomból, és az olimpia csak most kezdődik! Van még feladat előttünk, jönnek az újabb számok, egyszerűen mindketten próbálunk csak sodródni az áramlattal. Kazanyban annyira izgatottak voltunk a világcsúcs miatt, hogy egyikünk sem aludt, és ez visszaütött később, láthatóan megzuhant a teljesítménygörbe. Tanultunk ebből, megpróbáltuk nem elkövetni ugyanazt a hibát. Nincs időnk pezsgőzni, vagy ünnepelni, szerintem az egész csak akkor esik majd le, amikor vége az olimpiának. Ekkor ébredünk rá arra, mi történt."

Teljes sokkban vagyok, őszintén szólva, hogy meg tudta nyerni a száz hátat. Tudtam, hogy benne van az esély, hogy képes Katinka megnyerni, de abban nem lehettem biztos, hogy ez kijön a medencében. Van egy dolog, amit nem feltétlenül értenek meg az emberek: lehetek én bármilyen edző, de van mindig egy tizenöt-húsz perc, amikor magára marad a versenyző a gondolataival. Erre semmi befolyásom, az égvilágon semmit sem tehetek. Ez szinte megőrjít. Látják, mennyi energiát adok ki magamból a medence mellett! Ez ebből a tizenöt-húsz percből jön. Ekkor már tehetetlen vagyok, nem tudok segíteni, és néha látom, hogy szétesik a mozgás, elmegy egy verseny. Nehéz ez nekem, és ez a feszültség jön ki belőlem a medence partján."