Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csercseszov, a Fradi és a nemzeti öntudat

Horváth K. József

2021.12.25. 14:50

Sztanyiszlav Salamovics Csercseszov, az orosz válogatott sikeredzője, aki más klubok mellett a Legia Varsó élén is remekelt már, megérkezett az Üllői útra.

Mondhatnánk stílszerűen egyfajta karácsonyi ajándékként, mert ugyan a Ferencváros vezetése magának vásárolta ezt a nem akármilyen csecsebecsét a zöld-fehér labdarúgók karácsonyfája alá, de hogy valóban ajándék lesz-e a klub számára, azt majd az idő dönti el. Tudjuk, a remény hal meg utoljára.

Az mindenesetre fontos volt, hogy a váltás megtörténjen. Még akkor is, ha Stöger nem bukott meg, a csapat a tabella élén telelve várja a január végi folytatást, ám az is biztos, hogy számos játékos pályán mutatott indulatos megnyilvánulása arra utalt, hogy mintha nem lenne rend a fejekben. Hajnal Tamás sportigazgató is azt mondta, hogy az „öltözőbeli folyamatok miatt volt elkerülhetetlen a váltás”.

A szurkolók joggal érzik úgy, hogy a klub vezetésének igaza van. Itt Magyarország kétségkívül első számú futballcsapatáról van szó, amelynek révén ma már sokkal többen figyelnek a magyar labdarúgásra Európában, sőt világszerte, mint mondjuk három-négy évvel ezelőtt. Tehát itt nem pusztán sportszakmai kérdésről van szó, hanem Magyarország híréről is a világban, amely az elmúlt tizenkét évben hétmérföldes léptekkel haladt előre. Tarlós István idejében például az Economist rangsora alapján Kelet-Európa legélhetőbb városa lett Budapest, 2010 óta húsz helyet lépve előre.

A kiemelkedő gazdasági-, kulturális- és sportteljesítmények meghatározó mértékben járulnak hozzá a nemzeti öntudat erősödéséhez. Ahhoz, hogy a magyarok a világ legtermészetesebb dolgának tekintik, hogy a külföld támadásaival szemben ellent kell állni a migrációnak, az LMBTQ-lobbi gyermekellenes támadásainak, a nyolc éve eredményes rezsicsökkentés elleni terrorakcióknak.

S bármilyen furcsa, ebben a kemény küzdelemben a Ferencváros labdarúgó csapatának is komoly szerepe van. Kubatov Gábor elnök ugyanis saját dolgát nehezítette meg azzal, hogy tíz éves, rendkívül sikeres elnöksége során bizony nagyon magasra tette a mércét. S ezen belül a futball mércéjét, hiszen az FTC megítélése elősorban a labdarúgók teljesítménye alapján ítéltetik meg, hiába működik rajta kívül még számos sikeres szakosztály a klubban. Kubatov tudja ezt, és nyilván ezért váltott. Tisztában van vele, hogy Stöger elért képességei maximumához, ami azonban a továbblépéshez minden bizonnyal kevés lett volna. S talán az sem véletlen, hogy az eredményei mellett olyan edzőt kerestek, mint Csercseszov. Az mondja, olyan legenda kering róla, hogy minden csapatba baltával jön, ennek ellenére még nem rúgott ki egyetlen embert sem. Ezzel együtt vallja, „Nem azért dolgozunk, hogy szeressenek minket a játékosok, hanem azért, hogy javítsuk a játékosokat. Ki kell őket vinned a komfortzónából. 10 év múlva, amikor edző lesz, majd megérti, mire gondolok. Semmi baj, ha most nem.”

És hogy lelke is van Csercseszovnak, arról pisztrángtenyésztői elfoglaltsága tanúskodik, amit addig művelt, amíg nem volt edző. Nem pénzért, hanem segíteni akart, amikor hozzá fordultak. „Inkább a lelkekért. Ha valami visszajön belőle – jó, ha nem – nem baj.” – fogalmazott.

S ugyancsak Kubatov Gábor eddigi teljesítményét dicséri, hogy Csecseszovot nem sikerült volna megszerezni, ha a Ferencváros nem azt nyújtja a bajnokságba és a nemzetközi porondon, amit néhány év óta letett az asztalra. Ezt Dmitrij Hohlov, a Dinamo Kijev korábbi vezetőedzője foglalta össze legjobban. „A klub az elmúlt években első helyezéseket ért el. Szerintem Stanislav Salamovicsot vonzotta ezt. Lehetőség van a Bajnokok Ligájában való részvételre. A Ferencváros nem rossz lehetőség. Lengyelországban Csercseszov megcsinálta, itt sem látok gondot. Szerintem mindent mérlegelt, mielőtt döntést hozott. Valószínűleg több tényező is a Ferencváros mellett szólt”.

Csercseszov ambiciója nyilvánvaló. Tovább repíteni a Ferencvárost a szurkolók által áhított sikerei felé.

Nevét könnyű összetéveszteni Cserkaszovval, aki Eisenstein Rettegett Ivánjának, a IV. Iván cár életét bemutató lenyűgöző film főszerelője. A filmről Charlie Chaplin mondta, hogy „A legnagyobb történelmi film, mely valaha készült.” Megvan az esély, hogy Csercseszov neve legalább ilyen ismert legyen Magyarországon a Fradinál végzett munkája alapján. Mindenki ezt szeretné, mindenki ezért szurkol neki. Nemcsak karácsonykor.

A magyarok meg még büszkébbek lehetnek általa a csapatra, s vele együtt Magyarországra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére