Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bajnokok Ligája – Tizennegyedszer a Real Madrid vagy hetedszer a Liverpool?

888.hu, MTI

2022.05.28. 13:05

Mintha hájjal kenegették volna a Real Madrid szurkolóit Jürgen Klopp szavai nyomán. A Liverpool mestere szerint ugyanis a történelme miatt a spanyol csapat az esélyesebb a ma esti Bajnokok Ligája-döntőben. Az azért hozzátette: saját csapata sem véletlenül jutott el a fináléig. A Real egyébként olyan klasszis gárdákon átverekedve jutott el Párizsig, mint a PSG, a Chelsea vagy a Manchester City, és ma este már a 14., míg a Liverpool a 7. BL/BEK trófeájára hajt.

 

A Bajnokok Ligája – 1993-ig BEK – fináléjában kétszer találkozott egymással a spanyol és az angol együttes, 1981-ben, ugyancsak Párizsban a Liverpool 1–0-ra nyert, míg 2018-ban, Kijevben 3–1-re a Real Madrid bizonyult jobbnak. A két csapat összesen nyolcszor mérkőzött meg az európai porondon, az első három találkozón a Liverpool győzött, azóta viszont nyeretlen, egy döntetlen mellett a Real Madrid négyszer nyert.

Külön érdekesség a két szakvezető személye, hiszen mindketten a szakma legnagyobb egyéniségei közé tartozik: Carlo Ancelotti és Jürgen Klopp egyaránt az ötödik európai kupadöntőjére készül edzőként. Ennél többször csak Giovanni Trapattoni (7) és Sir Alex Ferguson (6) ült kupasorozat fináléjában a kispadon. Ancelotti a négy BL-döntőjéből háromszor nyert (AC Milan: 2003, 2007, Real Madrid: 2014), egyszer veszített (AC Milan: 2005). Utóbbin emlékezetes körülmények között Isztambulban a Liverpoollal szemben. Ancelotti ráadásul az AS Roma játékosa volt, amikor az olaszok 1984-ben megnyerték a sorozatot, bár a Liverpool elleni döntőben sérülés miatt nem játszhatott.

Klopp négy kupadöntőjéből egyet nyert meg (Liverpool: 2019), hármat viszont elbukott. Kettőt a BL-ben (Dortmund: 2013, Liverpool: 2018), egyet az Európa-ligában (Liverpool: 2016).

Ancelotti a BL-menetelés kapcsán kiemelte: nem mutattak extrát a kupasorozatban, viszont „elhivatottságban és motivációban” senki nem kerekedett föléjük. Bár ez a döntőben önmagában már nem elég a győzelemhez, viszont mindenképpen meg kell jelennie ezeknek az erényeknek – jelezte. „Senki nem érdemli ki, hogy döntőt nyerjen, azt azzal kell kiérdemelni, amit a nagy meccsen viszünk véghez, nem pedig korábban.”

Klopp múlt hét végén, az elbukott bajnoki címet követően azt mondta: már túljutottak a csalódáson, és tisztában vannak azzal, hogy milyen erős madridi alakulattal kell szembenézniük.

Mindig nehéz ellenük játszani, mert esetükben egy világklasszis csapatról és klubról beszélünk, amelynek játékosai tudják, hogyan kell meccset nyerni.”

– nyilatkozta.

A Real Madrid a szezonban már begyűjtött két trófeával – bajnoki cím és spanyol szuperkupa –, valamint 55 tétmérkőzéssel a háta mögött lép pályára Párizsban.

Pikáns ízt kölcsönöz a mérkőzésnek, hogy a négy évvel korábbi Real-Pool BL-döntőben a Sergio Ramos szabálytalansága nyomán megsérült Mohamed Salah-t le kellett cserélni, és – Karius kapus két óriási bakija nyomán – 3–1-re nyertek a madridiak. A Liverpool egyiptomi csatára most visszavágna a spanyol csapatnak.

 

Bajnokok Ligája-döntő: Liverpool–Real Madrid 21:00 (M4 Sport)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére