Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

2024-ben már nem lesz olimpiai sportág a súlyemelés?

888.hu

2020.01.07. 15:28

A súlyemelés halálos ítélete lehet az ARD leleplező dokumentumfilmje.

Kiborították a bilit a németek. És az a bili tele van – doppinggal. Legalábbis erről szól a német közszolgálati televízió leleplező filmje, a „Titkos dopping – az emelők ura”, amely nevüket vállaló, hús-vér embereket szólaltat meg a súlyemelést sújtó doppingügyekről.

A film, a sportág vezetőjét, a magyar Aján Tamást a „dopping urának” nevezi, aki a doppingolás kultúráját építtette ki. Az ARD dokumentumfilmje arról számol be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség tudtával. A kölni doppinglabor pedig DNS-vizsgálatokra hivatkozva állítja, hogy a magyar ellenőröknek manipulált mintákat adtak le a később doppingoláson ért versenyzők.

2008 és 2017 között az olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, az edzőtáborokban. „És azért nem voltak doppingellenőrzések, mert tudták, hogy azok pozitív eredményt hoztak volna” – nyilatkozta ezt a spanyol versenyző (Lydia Valentin), aki 2012-ben úgy lett a sportág olimpiai aranyérmese, hogy utólagos ellenőrzésen az első három helyezettet diszkvalifikálták.

Az ARD szerint a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség a Magyar Doppingellenes Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Kivétel ez alól a 2015-ös houstoni világbajnokság volt, ahol a német tévécsatorna szerint Aján tiltakozása ellenére az amerikai doppingellenes ügynökség vette le a doppingmintákat, és ez 24 sportoló lebukáshoz vezetett.

A MACS ügyvezető igazgatója, dr. Tiszeker Ágnes közleményében részletesen reagált a súlyos vádakra:„A Magyar Antidopping Csoport tiltakozik, és a leghatározottabban visszautasít minden vádaskodást” – kezdődik a közlemény, amely szerint hiába válaszoltak az ARD oknyomozó újságírói minden kérdésére, az általuk közölt tényeket figyelmen kívül hagyták a műsor készítői.

„Értetlenül és felháborodottan tapasztaltuk, hogy a 2020. január 5-én adásba került dokumentumfilmben az általunk közölt tények egyáltalán nem jelentek meg, a Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait a Német Közszolgálati Televízió teljes egészében figyelmen kívül hagyta, sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját.”

Az ARD német közszolgálati csatorna oknyomozó újságírói azt is állították, hogy az Aján Tamás vezette szervezet nem tud elszámolni legalább 5,5 millió dollárral, ami olyan számlára került, amelyhez csak a magyar elnöknek volt aláírási joga.

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség jelezte, hogy komolyan veszi az ARD vádjait és vizsgálatot indít, a hétfőn este kiadott nyilatkozatukban azonban visszautasítják az Aján Tamásra vonatkozó vádakat.

A doppingbotrány mindenesetre kivégezheti a súlyemelést.

Ahogy a Ripost írja, a NOB részéről nagyon komoly nyomás nehezedik a súlyemelőkre. Két éve szó szerint megfenyegették a sportágat. „Ha a súlyemelés nem talál megoldást a sportágat behálózó doppingproblémáira, a 2024-es nyári játékok műsorán már nem lesz ott”– mondta Thomas Bach NOB-elnök azok után, hogy kiderült, a 14 év alatti gyerekek is tiltott szerekkel élnek. Olimpia nélkül már támogatás sem érkezne a NOB-tól és a reklámozók is eltűnnének a súlyemelők mellől. Nincs kizárva – látva a továbbgyűrűző botrányt –, hogy a súlyemelők utolsó olimpiai megmérettetése az idei tokiói világjátékok lesz.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére