Túl vagyunk a 2018-as amerikai félidős választásokon, ahol megválasztották az USA első nyíltan meleg kormányzóját is. A demokraták sokszínűséget tarkítják még a szomáliai és a palesztin származású muszlim nők is. Bár lehetne puszta tényként kezelni a színesedést, a baloldal ünnepel: nekik ugyanis az identitáspolitika a mindenük. Főleg, ha homoszexuálisokról van szó.

Bármennyire is vagyunk elfogadóak a homoszexuálisokkal, azért érdemes elgondolkozni a tényről, hogy egyre többen vállalnak szerepet a közéletben is. Egyelőre csak a felvállaltakat ismerjük, de mindenki tudja, hogy sokkal több homoszexuális polgártársunkról van szó, csak még nem coming outoltak. Sztereotípia ide vagy oda, azért olyan emberekről van szó, akik nem az elköteleződésről vagy a monogám párkapcsolataikról híresek, ezért kevesen vállalnak családot, így sokkal több idejük jut a közéleti aktivitásra. A baj nem ezzel az életstílussal vagy az aktivitással van, mert mindenkinek demokratikus joga, hogy választ és választható. Viszont egyértelműen veszélyezteti a többségi társadalom akaratának érvényesülését, ha ezek a szereplők kerülnek többségbe a platformon. Mert azért az mindenki számára világos, hogy ha valaki nem a keresztény kultúra alapján, családban, stabil párkapcsolatban él, és nem a gyermekvállalás az egyik fő célja az életben, akkor a közösségi döntéshozatalban sem ezeket a szempontokat fogja képviselni.

Az iparban dolgozók mind ismerik egymást, és mint egy titkos hálózat tagjai, a legapróbb információról is tájékoztatják egymást. Az életstílusukat lehet bírálni, de a lényeg a jelenség, ez pedig egyértelműen veszélyes. A progresszív baloldali lapok pedig ezt ünneplik. De miért is?

Bár Milo Yiannopoulos csak egy újabb homoszexuális, aki a mindent átjáró hálózat tagja, ha ő szólal meg, neki érdekes módon nem tapsolnak a függetlenobjektívek. Ugyanez a helyzet a színes bőrűek esetében. Amikor Kanye West kiállt Trump mellett, rögtön jött a sivalkodás, hogy ez közösségellenes, felháborító és persze rasszista. Miért gondolják, hogy egy fekete csak demokrata lehet? Ha valami, akkor ez az igazi rasszizmus.

Ez a liberális kettős mérce már kezd elég unalmas lenni, mégis ez a helyzet. Mindenesetre míg a progresszívak azt ünneplik, hogy egy újabb homoszexuális kerül be a döntéshozatalba, én inkább annak tapsolok, amikor egy újabb családanya, apa vagy keresztény jut a platformra. Még akkor is, ha jön a válasz, hogy hol a társadalmi érzékenységem és hogyan mondhatok ilyet. Mert bu888ik ide vagy oda, egy társadalomtudományokkal foglalkozó is csak libsi lehet.