Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mai antirasszizmus: a liberális elit által jóváhagyott vandalizmus

888.hu

2020.06.17. 11:04

Az „antirasszizmus a XXI. század kommunizmusa” – idézi Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója Alain Finkielkraut zsidó származású francia filozófust.

A selejt bosszúja címen a Magyar Nemzetben közreadott véleménycikkében a szerző elöljáróban idézi Orbán Viktor sátoraljaújhelyi megállapítását.

A béke és a biztonság szigete vagyunk.

Rámutat, a trianoni évforduló kapcsán elhangzott beszéd ezen apró félmondata azonban akkor nyeri el igazi jelentőségét, ha a mostani, az Egyesült Államokból kiindult és Nyugat-Európába átgyűrűző erőszakos zavargáshullámra és ideologikus hevületű kultúrarombolásra tekintünk. A kiégett autókat, felgyújtott áruházakat, betört kirakatokat, levadászott rendőröket, az amerikai nagyvárosokban vagy Párizsban, Brüsszelben, Londonban fosztogató, szobordöntögető vandál csoportokat látva, talán már mindenki számára világos, hogy ez az egész „rasszizmusellenes mozgalom” már rég nem George Floyd haláláról szól, hanem a fennálló társadalmi rend elleni nyílt támadásról. Békének és biztonságnak már híre-hamva nincs odaát.

Felhívja a figyelmet, hogy a magának már-már vallásos tiszteletet vindikáló „antirasszizmus” szerint ugyanis van rossz és jó rasszizmus – és a „jó rasszizmus” nyilván az elnyomottak érdekében nyilvánul meg. Ha ugyanis egyet hátrébb lépünk és széjjel tekintünk a politikai horizonton, azt láthatjuk, hogy valamiféle utópisztikus, radikális egyenlőségeszme nevében

most felcserélik a normalitást az abnormalitással, a rendet az anarchiával.

Ugyanis a hallgatólagos, ki nem mondott felmentő érv a kisboltokat szétverő, államférfiak szobrait ledöntő, a velük egyet nem értőket szellemileg és fizikailag is megsemmisíteni szándékozó csürhe tombolására az, hogy olyan mértékben nyomja el Amerikában a fekete, Nyugat-Európában a bevándorolt kisebb­ségeket a „burzsoá” és még mindig megengedhetetlenül a fehérek dominálta társadalom, hogy csak a hatalommal szembeni rendszerszintű agresszió jelentheti a kiutat, azaz az egyenlőség nevében óhajtott társadalmi-faji igaz­ságosság elérését.

Szánthó Miklós aláhúzza, az, hogy egy elképzelt, hóbortos igazságossági szinthez a fizikai brutalitáson keresztül vezet az út, nyilván nem ismeretlen a szocialisztikus törekvések történetéből. Ezért is jegyzi meg elég lényeglátóan Alain Finkielkraut zsidó származású francia filozófus, hogy az „antirasszizmus a XXI. század kommunizmusa”. Tény, hogy az a tendencia, mely szerint ma nem elég passzívan antirasszistának lenni, odavezet, hogy

az a fehér, aki nem gyakorol nyilvánosan önkritikát, az rasszista

(lásd „white silence is violence”, azaz a fehérek hallgatása önmagában is erőszak). A Black Lives Matter és az annak hátán felkúszó, posztmodern „antifasiszta” mozgalmak által generált moralizáló, önkívületig fajuló nyugati öngyűlölet és megalázkodás azonban számos újdonságot is hordoz magában – mielőtt azt hinnénk, hogy pusztán a ’68-as diáklázadások, a vietnami háború ellen tiltakozó „pacifista” hippimozgalmak, a ’70-es évek militáns feminizmusa vagy a Mao kulturális forradalma által alkalmazott forgatókönyv szimpla újrajátszásáról lenne szó.

Emlékeztet, ahogy azt Frank Füredi írta nemrégiben, a mostani, „fehér emberek elleni keresztes hadjárat valójában csak a kulturális elit egy részének segít abban, hogy megszilárdítsa politikai és erkölcsi hatalmát”. Igen, az egészben az a dupla csavar, hogy azt a civilizációs rendet, ami ellen egyébként a liberális politikai és gazdasági elit által jóváhagyott vandalizmus zajlik, részint már korábban féltérdre kényszerítették, részint e fogyasztói struktúrának ezen elit az egyik legfőbb felépítője és haszonélvezője – most a jog és rend uralmát mégis fasizmusnak állítják be.

Szánthó Miklós kiemeli, a tekintély elleni lázítás, a természetes kötelékek relativizálása, a nyaklót nem ismerő nyegle tegeződésmánia, a szokások és a hagyomány elutasítása, a haladás és a szabadosság abszolutizálása már itt van velünk évtizedek óta „lassú víz partot mos” jeligére, „orrban-szájban, világban és homályban, szabadban és szobában”. A Nyugat – már ami maradt belőle – mára ebbe belebukott, belehaltak a toleranciába: először a büszkeségüket rombolták le, aztán a kultúrájukat, majd a társadalmi rendet magát.

Nekünk még van esélyünk mindezt megúszni, csak ne higgyük el ezt a politikailag korrekt mantrát. Ne váljunk a selejt bosszújának áldozatává. Itt még béke és biztonság van, írja Szánthó Miklós.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére