Néhány nappal ezelőtt járta be a magyar sajtót az a hír, miszerint egy kanadai béranya gyereket szült egy itthoni homoszexuális párnak. A részletek szerint az egyik Pest megyei településen élő, most hét hónapos kislánynak két apukája van – egyikük a biológiai apja is egyben – és mindkettőjük nevét viseli.

– olvasható a szürreális riportban, amely teljesen hétköznapi módon tálalja azt a családi felállást, miszerint egy kisgyermeknek két apja van, akik homoszexuálisok. Apunak és "apinak" a liberális, a homoszexuálisok jogait a gyermekek jogai felé helyező szabályozások miatt mindezért Kanadába kellett mennie, mivel itthon, a "maradi" Magyarországon még mindig egy anya és egy apa szükséges a családalapításhoz.

A helyzet az, hogy most el kell hangozzon az a kérdés, amelyet sokan gondolnak, sokan csak éreznek, de amit senki sem mer feltenni vagy leírni, mert annyira liberálissá, nyitottá és elfogadóvá fejlődött a társadalmunk, hogy már kérdezni, kritizálni, elemezni sem szabad. 

Mert az egyneműek családalapítással kapcsolatos vágyai nem szólnak másról, mint az önzésről. Nem a leendő gyermek életének alakulása számukra az elsődleges és a legfontosabb, hanem a sajátjuk. Hogy nekik jó legyen. Hogy az egyes szociológusok szerint deviáns életformájukból adódó – melyhez való joguk nem elvitatható és biztosítandó – kompromisszumokat bármi áron feloldják. 

És itt kifejezetten nem arról van szó, hogy amennyiben egy gyereket homoszexuálisok nevelnek fel, akkor az a gyerek is bizonyosan homoszexuális lesz – mivel az eddigi, rendelkezésünkre álló statisztikák ez ügyben még nem mutattak ki egyértelmű összefüggést. 

Esetenként persze ez sem zárható ki, ám azt gondolom, ebben a vitában mégiscsak mértékadó pontként szolgál a leendő gyermek "boldogsága" és "kiegyensúlyozottsága". Ezalatt értendő a nemi identitás megtalálása és megszilárdítása, a szexuális és nem szexuális viselkedési formák elsajátítása, a szülő-gyerek kapcsolat ápolása és egyéb lelki egyensúlytalanságokra (mint például depresszió, szorongás, függőség, figyelemzavar) való hajlam megelőzése vagy éppen csökkentése.

Ennek kapcsán érdemes megemlíteni a washingtoni Catholic University of America munkatársának, D. Paul Sullinsnak az ez ügyben elkészített, kis mintán alapuló, két évvel ezelőtti kutatását. Sullins három életkorban (15, 22, 28) vizsgálta az egynemű és a heteroszexuális családokban felcseperedő gyermekek mentális egészségét, különösképpen az úgynevezett "késleltetett depresszió" megjelenését. Sullins úgy találta, hogy míg az egynemű családokban nevelkedő gyermekeknél pubertáskorban kisebb a depresszióra való hajlandóságuk – a heteroszexuális családokban nevelkedő, ugyanezen korú gyermekekhez képest -, addig 28 éves korukra már kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy depressziósak, szuicid hajlamúak lesznek. 

Ez akár magyarázattal is szolgálhatna azokra az LMBTQ-lobbi által finanszírozott "progresszív" kutatásokra, melyek szerint nem mutatható ki érdemi negatív befolyás az egynemű családoknál a gyermekekre nézve, hiszen úgy tűnik, a mentális instabilitás tünetei később jelentkezhetnek.

Megfontolandó az is, hogy egy másik kutatás – melyet szintén Sullins végzett több mint 200 ezer háztartást megvizsgálva – azt mutatta, kétszer nagyobb az esélye a hiperaktivitás és figyelemzavar (ADHD) kialakulásának az egynemű családokban nevelkedő gyermekeknél, mint a heteroszexuális családokban élőknél. 

Ráadásul pont a 888.hu számolt be arról a nagyon őszinte vallomásról is, melyet egy ausztrál nő mondott el arról, mennyire tönkretette életét, hogy egy egynemű családban nevelték fel. Elmondása szerint már amikor iskoláskorúvá vált, elkezdte figyelni azokat a gyermekeket a környezetében, akik egy, az övétől eltérő nemű szülővel is rendelkeztek, és úgy érezte, valami nagyon fontos dologról marad le. "Egyszerűen érdekelt, hogy milyen lehet egy heteroszexuális család" – fejtette ki.

Mindezek fényében igencsak könnyen megállapítható, hogy azok a cikkek és riportok, melyek arról számolnak be, hogy az egynemű családokban felcseperedő gyermekek "boldogabbak" és "jobban teljesítenek", mint a heteroszexuális családban élő gyermek, színtiszta propagandát tolnak, melyekkel félrevezetnek olyan homoszexuálisokat, mint "apu" és "api", akik ezáltal egy kisgyermekben akár visszafordíthatatlan károkat okozhatnak.

Bár "apu" és "api" önző életfelfogása kapcsán az is felmerül, hogy amíg ők nem adják a fejüket a Blikk cikkének fotóihoz, addig a helyzetről mit sem tudó kislányuknak, Lilinek minden képen szerepel az arca. Fel sem merül bennük az, hogy az általuk felnevelt gyerek esetleg 20 év múlva nem ilyen kontextusban szeretné magát viszontlátni...