Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott interjújában beszélt a migrációs válságról. A migrációs politikája miatt a magyar kormányt érő bírálatok egyik okát a kormányfő abban jelölte meg, hogy „a mainstream európai elit minden új dologra ideologikusan reagál”.

Egy másik ok szerinte az, hogy az Európába érkező bevándorlók, miután megkapták az állampolgárságot, túlnyomó részben baloldali szavazók lettek.

– jelentette ki Orbán Viktor.

Az idő pedig bebizonyította, hogy a magyar kormányfőnek ezúttal is

Úgy tűnik ugyanis, az Európai Unió most érezte megfelelőnek az időt arra, hogy lépéseket tegyen az ügy érdekében.

Az Európai Bizottság november 24-én mutatta be a migránsok integrációjáról szóló új cselekvési tervét. A Margaritísz Szkínász, az európai életforma előmozdításáért, illetve a Soros-szervezetekkel előszeretettel konzultáló Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos által bemutatott dokumentum értelmében az Európai Bizottság azt akarja elérni, hogy „több migráns és migránsháttérrel rendelkező uniós polgár vegyen részt konzultációs és döntéshozatali folyamatokban helyi, regionális, nemzeti és európai szinten”.

Sőt Brüsszel nem kizárólag uniós szinten, hanem a tagállamok önrendelkezési körébe tartozó nemzeti, regionális és helyi szinteken is fokozná a migránsok döntéshozatali befolyását.

Az Alapjogokért Központ szerint ez azt jelenti, hogy az illegális bevándorlóknak szavazati jogot kell adni.

A baloldal tényleg a migránsokkal betonozná be a hatalmát?

Úgy tűnik, hogy igen.

A Migrációkutató Intézet 2017-es elemzése szerint az európai muszlimok többsége baloldali pártokra szavaz, Nyugat-Európa országaiban a muszlim szavazók megnyerése immár kulcseleme a kampánystratégiáknak.

• François Hollande 2012-ben azt ígérte a választási programjában, hogy a 2014-es önkormányzati választásokon már az országban élő, francia állampolgársággal nem rendelkező bevándorlók is szavazhatnak (nem lett belőle semmi).
• A svéd Szociáldemokrata Párt a vallási tagozatán keresztül már az 1990-es évek végén együttműködési megállapodást kötött az akkori egyik legjelentősebb országos muszlim szervezettel (Sveriges Muslimska Råd – Svédországi Muszlim Tanács) annak érdekében, hogy növeljék a muszlim hátterűek részvételét a svéd politikai életben, és ezáltal több szavazót nyerjenek pártjuknak, amellyel egy 2015-ben végzett felmérés szerint a muszlim szavazók 61 százaléka szimpatizált.
• A 2013-as németországi parlamenti választásokon a török származású választópolgárok közel 64 százaléka szavazott az SPD-re, a német szociáldemokrata pártra.
• Nagy-Britanniában a Munkáspárt (Labour) az 1980-as évek elejétől kezdve törekszik a muszlim szavazatok megnyerésére. A Nagy-Britanniában élő muszlimok körében végzett 2011-es felmérés szerint a 2010-es választásokon 37 százalékuk a Munkáspártot támogatta, míg a Konzervatív Pártra 12 százalékuk szavazott.

Egyelőre nem meghatározóak, de jönnek fel a bevándorlópártok

Egyre több nyugat-európai országban jönnek létre bevándorlók által alapított politikai pártok. Hébe-hóba még egy-egy tisztséget is el tudnak nyerni, leginkább önkormányzati szinten.

Hollandiában 2014-ben alakult meg a Denk (Gondolat) nevű párt, amelyet két török származású politikus, Tunahan Kuzu and Selçuk Öztürk alapított.

Ők a Munkáspárt képviselői voltak, azért léptek ki a pártból, mert nem értettek egyet a muszlim közösség biztonsági célú ellenőrzésével. Képviselői helyüket megtartották, sőt eggyel bővíteni is tudták.

Az előbbi városban a muszlim erők együttesen 12,6 százalékot szereztek, így a város második számú politikai erejét alkotják.

• Finnországban 2007-ben megalapították a Finnországi Iszlamista Pártot (Suomen islamilainen puolue), amelynek célkitűzései között szerepelt az iszlám előírások (halal) szerinti állatlevágás törvényi bevezetése, a muszlim gyerekek felmentése az iskolákban a zenei és a testnevelés-oktatás alól, valamint – hosszú távon – a saría törvénykezés elfogadtatása.
• A Dán Muszlim Párt (Dansk Muslim Parti) 2008-ban célként fogalmazta meg, hogy Dánia Európa első muszlim országává váljon.
• Belgiumban az Iszlám Párt (Islam) Brüsszel leginkább bevándorlók lakta negyedeiben (Anderlecht, Molenbeek) tudott önkormányzati helyeket megszerezni. A párt egyik alapítóját, Redouane Ahrouchot hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és ötezer euró bírság megfizetésére ítélték, mert kirekesztően bánt egy nővel.
• Franciaországban a Francia Muzulmánok Demokratikus Uniója (Union des Démocrates Musulmans Français) a tavalyi választásokon több választókörzetben is jobb eredményt ért el, mint a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) mozgalom. Ezek a szavazókörök a Párizstól nyugatra fekvő Yvelines megyében vannak, ahol többségében bevándorlók élnek. Meglepetésre helyenként tíz százalékot is meghaladó volt a francia állampolgárságot kapott muszlim migráns hátterűek pártjának támogatottsága.

Muszlim szavazók és az antiszemitizmus

– erre a megállapításra jutott már 2006-ban Gudrun Krämer iszlámkutató német történész.

A Migrációkutató Intézet szerint a muszlim szavazók baloldali mozgósításában alkalmanként a legszélsőségesebb antiszemiták is szerepet kaptak. Ez a jelenség leginkább talán Nagy-Britanniában figyelhető meg, ahol konkrétan egymást érik az antiszemita-botrányok a politikában.

• Karácsony Gergely főpolgármester cimborája, London jelenlegi, pakisztáni származású, munkáspárti főpolgármestere, Sadiq Khan 2001-ben jogászként védte Louis Farrakhan – szélsőséges nézetei miatt az Egyesült Királyságból kitiltott – afroamerikai muszlim hitszónokot, akit extrém zsidóellenes megszólalásai ellenére sem tartott antiszemitának.
• 2004-ben Ken Livingstone, a Munkáspárt londoni főpolgármester-jelöltje Yusuf al-Qaradawi muszlim hitszónokot, a Muszlim Testvériség hírhedten homofób és antiszemita tagját hívta meg a kampányában szónokolni. Maga Livingstone 2005-ben „háborús bűnösnek” nevezte Ariel Saron izraeli miniszterelnököt.
• 2010-ben kiderült, hogy két munkáspárti politikus, Harriet Harman és Ed Miliband egy rendezvényen szólalt fel Azad Alival, az Islamic Forum of Europe (IFE) szóvivőjével, az ismert szélsőségessel.

Az elmúlt évek egyébként a brit Munkáspárt „antiszemita-botrányainak éveiként” jellemezhető.

2016 augusztusában a Munkáspárt kénytelen volt visszahívni Naz Shah pakisztáni származású parlamenti képviselőjét, mert a politikus közösségimédia-oldalán brit-izraeliek Amerikába „deportálására” tett javaslatot. Shaht 2017-ben ismét a parlamentbe juttatta a Munkáspárt, 2018 júliusában pedig megtette nőjogi és esélyegyenlőség-ügyi árnyékminiszterének.

2018 márciusában arra derült fény, hogy a párt elnöke, Jeremy Corbyn egy olyan baloldali, palesztin ügyet támogató közösségimédia-csoport tagja volt, melynek felületén klasszikus antiszemita képeket és összeesküvés-elméleteket osztottak meg. Ugyanabban a hónapban kiderült, hogy Corbyn egy 2012-es közösségimédia-bejegyzésében egy antiszemita graffiti eltávolítása ellen szólalt fel.

A tavaly decemberi választáson a Munkáspárt súlyos vérséget szenvedett, Corbyn ezután mondott le vezetői tisztségéről. Idén októberben pedig felfüggesztették a párttagságát, és a párt alsóházi frakciójából is kizárták.