Az uniós tagállamok között nincsen egyetértés a genderideológiával és LMBT-jogokkal kapcsolatban. Mégis azt láthatjuk, hogy az EU ennek ellenére évtizedek óta kiemelt kérdésként kezeli a szexuális és nemi kisebbségek helyzetét. Brüsszelben nem nézik jó szemmel azt, ha valaki a fősodorból kiszól, márpedig Magyarország – Lengyelországgal karöltve – az elmúlt tíz évben nem volt hajlandó behódolni a liberális véleményterror előtt. Annak ellenére sem, hogy óriási a nyomás: bár az uniós intézmények közül a leglátványosabb módon az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB) támogatja az LMBT-jogok és a genderideológia ügyét, továbbá az uniós háttérintézmények is kiveszik a részüket az ideológia terjesztéséből. Miként zajlik a küzdelem a nemzetállamok ellen, és milyen tanulságokat vonhatunk le mindebből?

A tavalyi év során Lengyelország és Magyarország is a genderideológia harcosainak kereszttüzébe került. Elsőként a lengyelek, mivel a májusi elnökválasztáshoz vezető kampányban kiemelt kérdés volt a versengő felek között az LMBT-kérdés. Lengyelországban egyébként is kiélezett ideológiai küzdelem zajlik: az ország a mai napig erőteljesen katolikus beállítottságú, ezért az LMBT-aktivisták által a templomok, vallási szertartások és jelképek ellen intézett támadások mélyen felháborítják a társadalmat. Természetesen ezekre az akciókra nem maradt el a válasz: lengyelországi közösségek olyan dokumentumokat fogadtak el, mint „A Családi Jogok Önkormányzati Chartája” vagy a „Határozat az LMBT-ideológia ellenében”. A kezdeményezéshez 2020 őszére több mint száz település, megye és vajdaság csatlakozott országszerte.

Noha egyáltalán nem arról van szó, hogy ezek a dokumentumok homofóbok vagy transzfóbok, esetleg más módon lennének kirekesztőek, a várható hatás – a liberális hisztéria – nem maradt el. Az EP 2019. december 18-án elfogadott állásfoglalásában kritizálta a lengyel mozgalmat, nyilvános megkülönböztetést és gyűlöletbeszédet emlegetve. Ezzel szemben a szóban forgó „Családi Jogok Önkormányzati Chartája” csupán a hagyományos házasság és családmodell melletti kiállásról szóló politikai dokumentum, jogi kötőereje nincs. Arról nem is beszélve, hogy nem a hagyományostól eltérő szexuális orientációjú és nemi identitású emberek ellen lép fel, hanem az őket fel- és kihasználó erőszakos ideológia ellen.

Mindez persze Brüsszelt hidegen hagyja: a lengyeleket úgy akarták megleckéztetni, hogy hat városuk uniós projekt keretében igényelt forrásra vonatkozó kérelmét is visszautasították. Ezzel jelezték: aki nem hódol be az LMBT-propagandának, az nem kap pénzt. Végül a támogatásoktól a hagyományos család melletti kiállásuk miatt elesett önkormányzatok a lengyel igazságügyi miniszter közbenjárására a megpályázott összeg háromszorosát kapták meg az államtól. Minden jó, ha a vége jó – leszámítva azt, hogy ezzel egy rendkívül veszélyes precedens született. Brüsszel egy ideológia, egy politikai vélemény mellé állt, és az ellenkező álláspontot képviselő felet megbüntette.

Lengyelország és Magyarország mellett még öt másik EU-tagország alkotmánya is kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jöhet csak létre: Bulgária, Horvátország, Lettország, Litvánia és Szlovákia is olyan uniós országok, melyek alaptörvénye is tartalmazza ugyanezen kitételt. Tulajdonképpen az uniós országok csaknem egynegyede még mindig a józan ész talaján áll, mégis szinte csak és kizárólag a lengyeleket és a magyarokat támadja rendszeresen az LMBT-lobbi. Persze, időről-időre más országok is célkeresztbe kerülnek. Például a már említett 2019. december 18-i EP állásfoglalás Romániát ítélte el azért, mert 2018-ban népszavazást tartottak az alkotmányban szereplő család fogalom módosításáról, ugyanis a dokumentumba bele akarták foglalni, hogy a család egy férfi és egy nő házasságára épül. Bár a referendum az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett, az EP már magát a kezdeményezést is homofóbnak titulálta. Holott a népszavazás a demokrácia egyik legalapvetőbb aktusa.

Mindez azonban eltörpül azon támadássorozatok mellett, melyeket hazánk ellen indítanak, amennyiben úgy érzékelik, hogy sérülnek az „LMBT-jogok”. Ezzel találkozhattunk a tavaly májusi jogszabályváltozás során is, mely módosítás a születéskori nem jogi megváltoztatását tiltja – ugyanakkor azt nem, hogy mindenki a vélt vagy valós nemi identitásának megfelelően éljen. Mégis transzfóbiával és a transzneműek ellehetetlenítésével vádolták Magyarországot. Ugyanez történt az örökbefogadási szabályok esetében is, ugyanis bezárult az a jogi kiskapu, melyet kihasználva a homoszexuálisok örökbe fogadhattak gyermekeket. A hagyományos családmodell melletti kiállást Brüsszelben ezúttal is homofóbiaként értékelik.

Mindeközben a nyugat-európai uniós tagállamokban évről-évre, de különösen 2015 óta emelkedik az LMBT-közösség tagjai elleni fizikai és verbális atrocitások száma. Amennyiben valaki rámutat – ahogyan az az EP-ben meg is történt egy jobboldali képviselő részéről – hogy ez a tendencia minden bizonnyal összefüggésben van az egyes országok migrációs politikájával, máris jön az újabb jelző: iszlamofób. Úgy fest tehát, hogy nem a valóság, és minden európai polgár biztonsága számít, hanem a percepció, miszerint a kelet-közép-európai tagállamokban üldözik a homoszexuálisokat és a transzneműeket.

Napjainkban az egyik, ha nem a legnagyobb probléma az EU-val az, hogy nem a valódi problémákkal törődik, például a déli tagállamok eladósodottságával és magas munkanélküliségével, vagy az ellenőrizetlen illegális migráció okozta biztonsági problémákkal. Ehelyett a társadalom pár százalékát kitevő, marginális szexuális és nemi kisebbségek helyzetét állítja be élet-halál problémaként, akiknek a „felszabadításáért” küzdeni kell. Persze, ha nemzeti kisebbségekről van szó, egyből hatáskörük hiányára hivatkoznak a brüsszeli testületek...

Összességében megállapítható, hogy a teljes mértékben átpolitizált és ideológiává érett LMBT- és genderkérdés mélyen áthatja az uniós intézményrendszert. Az európai adófizetők pénzéből, megkérdezésük nélkül költenek euró százmilliókat a szexuális és nemi kisebbségek ügyére. Mivel azonban a migráció ellen nem lépnek fel, sőt, teljes mellszélességgel támogatják azt, nem veszik észre, hogy saját maguk ellen dolgoznak: millió számra engedik be Európába azokat az embereket, akik vallásuk miatt nemhogy nem tűrik meg a hagyományostól eltérő szexuális orientációkat és nemi identitásokat, hanem egyenesen üldözik az LMBT-embereket.

Emiatt azonban főjön a nyugatiak feje. Európa középső és keletibb része továbbra is tartja magát a hagyományokhoz és a józan észhez. Továbbra is számítanunk kell azonban arra – különösen a 2022-es országgyűlési választások közeledtével –, hogy a hazánk elleni támadásoknak nem lesz vége, sőt, magasabb fokozatba fognak kapcsolni az LMBT-ideológia brüsszeli hívei.