Címke: szíjjártó péter
„Új világgazdasági verseny indul, az ebben elfoglalt pozíció pedig most dől el”
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de „a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják”.
Van bőr az RTL kép(ernyőj)én: 22 éves fotelt sajnálnak a külügyminisztertől
Korábban a Pilóta kekszet és az üdítőt tartották dőzsölésnek, most a régi bútorokat sajnálja a „Rendkívül függeTLen” híradó Szijjártó Pétertől.
Kilábalunk a gazdasági visszaesésből: hatalmas beruházások jönnek országszerte
Szijjártó Péter elmondta: a munkahelyek megvédéséhez beruházásokra van szükség.
A svéd kormány csak nálunk félti a demokráciát, a saját ellenzékét elhallgattatná
Stefan Löfven svéd miniszterelnök veszélyesnek nevezte, hogy saját ellenzéke kemény hangon bírálta az ország járványügyi védekezését. Ugyanez a svéd kormány Magyarországot bírálta és autoriter rezsimnek akarta beállítani. Hogy is van ez?
Ezen a héten sem unatkoztak a portyázók
Rengeteg maszk és lélegeztetőgép érkezett Magyarországra.
„Az új világrendben fontos a keleti partnerség”
Szijjártó Péter szerint a világjárvány nyomán semmi sem lesz ugyanolyan a világban.
Péntektől megnyílik a magyar-horvát határ
Újra megnyílhat a magyar-horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak – mondta Szijjártó Péter.
Szijjártó: folyamatosan támogatjuk a magyarországi vállalatok beruházásait
Kedden újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Az összes határátkelő megnyílik Szlovénia és Magyarország között
Keddtől valamennyi határátkelő újranyit Szlovénia és Magyarország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden kora reggel.
Szijjártó: az európaiak számára teremtsen munkahelyeket az EU!
Óvatosságra intette a tagországokat a legális migrációval kapcsolatban a külügyminiszter.