Címke: gyurcsány
Szilágyi György, a jobbikos politikai huligán és az elvtársazás
Kövér László friss nyilatkozata kapcsán, amely az alkotmányos rend felforgatására irányuló baloldali uszítók büntetőjogi felelősségre vonását helyezte kilátásba, Szilágyi György, a Jobbik futballhuligánból előlépett alelnöke is fontosnak tartotta, hogy pártja szorosabban tapadjon a polgárháborús helyzet előidézésétől sem visszariadó Gyurcsány Ferenc hátsó feléhez.
Gyurcsány és a pribéktempó
A Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc közötti mentális különbséget fölösleges ecsetelni. A 2002 utáni miniszterelnökre – utódjához képest – lehet azt mondani, hogy úriember, még akkor is, ha szocialista, miközben Fletót úriemberséggel még véletlenül sem vádolhatja senki. Főleg nem azok után, hogy 2004-ben – erőteljes SZDSZ-támogatással – kíméletlenül hátba szúrta főnökét, hogy a lehető legarcátlanabb módon elfoglalja a bársonyszékét. Az idő azonban azt bizonyította be, hogy a látszat Medgyessy esetében is csal.
A DK egyházellenessége maga az emberek elleni politikai terrorizmus
Gyurcsány és a Demokratikus Koalíció mintha nem férne a bőrébe. Úgy csinál, mintha nem is akarna választást nyerni. Pedig naponta látjuk, él-hal a hatalomért, miközben az emberekre magasról tesz. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy náci módon rendszeresen belegyalogol a hívő emberek lelkivilágába.
Karácsony, a hamiskártyás
Semmiféle írásos nyoma nem maradt annak, hogy Karácsony Gergely bármiféle munkát végzett volna a Miniszterelnökségen a Gyurcsány-kormány alkalmazása idején.
Az Országos Nyugdíjas Parlament is Gyurcsány szekerét tolja
Önök mire gondolnak akkor, ha a miniszterelnök ezerrel dolgozik, hogy minél több pénzt juttasson a nyugdíjasoknak, miközben az Országos Nyugdíjas Parlament elnökei – képzeljék, kettő is van – közleményükben ezen fintorognak.
Gyurcsány meztelen igazsága: Révész Máriusz vérző feje
Érdekes történet Ráczné Földi Judité, a DK elnökségi tagjáé. Bemutatja, hogy a hatalom megszerzése érdekében a gyurcsányisták még a hazugság intézményesítését is vállalják, hogy az általuk a székesfehérvári körzetben esélyesnek tartott képviselőjelöltjüket ne lőhesse ki a versenyből Tóth Bertalan és Karácsony Gergely.
Gyurcsány azt is fenyegeti, aki ki mer lépni a DK-ból
Az ex-DK-s Hazai Iván András tett közzé egy hangfelvételt arról a telefonbeszélgetésről, amelynek során egy társával együtt közölték Gyurcsánnyal: kilépnek a pártból. Természetesen a böszmétől akkor is csak fenyegetőzésre tellett.
Gyurcsány-show: asztalborogatás a békesség jegyében
Ahogy telik az idő, ahogy ma estére a végéhez érünk az előválasztási Gyurcsány-show első felvonásának, egyre izgalmasabb szemlélni, hogy borogatják egymásra az asztalt a miniszterelnökjelölt-jelöltek.
Németország választ, Fletó Debrecenben őrjöng
Németországban vasárnap tartották a parlamenti választásokat. Bár végleges eredmények valószínűleg csak hétfőn lesznek, már vannak exit-pollok. Debrecenben tartott újságfórumot Gyurcsány Ferenc, ahol elszakadt egy kissé a cérna a DK vezérnél. Magyar hatóanyag is hatásos lehet a koronavírus ellen.
Debrecen: Gyurcsánynál elszakadt a cérna
Miközben Gyurcsány debreceni rendezvényéről fülig érő szájjal örvendezett Facebook-oldalán, aközben arról elfelejtett beszámolni, hogy az eseményen azért a cérnája is méltóztatott elszakadni.