Horváth József György: Egy teoretikusabb kérdéssel kezdeném. Harmincéves a rendszerváltás. Mit gondolsz? Kell-e ezt ünnepelni, esetleg gyászolni, vagy csak egyszerűen meg kell emlékeznünk róla?

Pesty László: Én meg vagyok győződve az ünneplés szükségességéről annak ellenére, hogy rengeteg kritika éri az elmúlt harminc évet. Én azt gondolom, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a diktatúra. Tehát azok közül az alternatívák közül, hogy ünneplünk, gyászolunk, nem szólunk egy mukkot sem, értékelünk – én azt mondom, hogy az ünnepé a vezető szerep, hiszen egy diktatúrát szüntettünk meg és egy demokráciát hoztunk létre, amely, valljuk be, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HJGY: Igen, ezt jó, hogy említed, mert valóban van egy keserű szájíz. Annak ellenére, hogy mi már ’89-’90 után születtünk, mégis érezzük ezt, pedig nem voltunk ott, nem éltük át tudatosan a rendszerváltozást, de még nekünk is megvan az a keserű szájíz, hogy nem sikerült tökéletesen a rendszerváltoztatás. Szerinted miért van ez így?

Pesty: Én két aspektust tudnék feldobni. Az egyik az, hogy volt egy állampárt negyven éven keresztül, amely a szovjet géppisztolyok segítségével egy diktatúrát, egy puha diktatúrát tartott fenn. A puha diktatúra alatt azt értem, hogy bár nagyon sokat szenvedtünk, de nem szenvedtünk annyit, mint Románia vagy a Szovjetunió népe, Bulgária, vagy épp az NDK. Tehát – anélkül, hogy relativizálni akarnám a kádári diktatúrát – objektíve tegyük hozzá, hogy itt egy élhetőbb rendszer volt, mint a környező országokban.

Nézzük a csalódást: diktatúra az diktatúra, ha puha, ha kemény, ha mindennap elvisznek embereket, ha papokat gyilkolnak meg, ha gulágra viszik az embert vagy a gupviba, attól még a diktatúra az diktatúra. Akár történik ilyesmi, akár nem.

Az életszínvonalról: az emberekben volt egy hatalmas elvárás azzal kapcsolatban, hogy a rendszerváltást követően itt keddről szerdára tejjel-mézzel folyó Kánaán fog bekövetkezni, rohamosan nő majd az életszínvonal, hiszen mindenki tudta, hogy Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban mennyit keres egy munkás egy óra alatt, és azt hitték az emberek, hogy ez az életszínvonal-növekedés nagyon gyorsan be fog következni. Ez elmaradt. Hogy miért? Erről közgazdászokat kéne megkérdezni, de azt hiszem, teljesen evidens egy laikus számára is, hogy negyven év gazdasági pangás után nem lehet egyik pillanatról a másikra jólétet teremteni. Hogy mennyire húzódott el ennek a jólétnek a megteremtése, az már egy másik kérdés, mert azért ez a harminc év is sok idő. Erről megint lehetne vitatkozni, de ez ismét a közgazdászok asztala. Ez az egyik oka a csalódottságnak.

Az én olvasatomban a másik ok az – és ez inkább egy értelmiségi aspektusból nézhető, érthető –, hogy az állampárt átmentette magát. És azt hittük, hogy vége a szocializmusnak, teljesen új struktúrák épülnek, a régieknek pedig vége. Ez nem így történt: hatalmas vagyonátmentések zajlottak még a rendszerváltást megelőző években, az MSZMP, az MSZP korszakából. Négy forintért privatizáltak milliárdos vállalatokat. Az egész párt-, KISZ-vagyon átmentése egy hatalmas kérdőjel. (Itt egyébként szándékosan fogalmazok így, mert nem állnak rendelkezésemre azok a dokumentumok.)

Halottról jót vagy igazat (Sic!) – mondja a latin közmondás, és itt Horn Gyulára célzok, és ugyan nem akarok Horn Gyula személyiségének elemzésébe belemenni, de az tény, hogy pufajkás volt, s hogy a forradalom utáni korszakban az ÁVO-hoz hasonló tevékenységet folytatott, és már négy évvel a rendszerváltás után miniszterelnök lehetett. A közélet iránt érdeklődő emberek szempontjából ez szerintem katasztrófa. És az, hogy az utódpártok ’89-’90 után három ciklust is vittek, ez ugyancsak katasztrófa.

És most egy pici elemzésbe belemennék, hogy mi az oka ennek a csalódottságnak, és mi az oka annak, hogy ők ilyen szépen életbe maradtak.

Fotó: Kozma Zsuzsi

A rendszerváltás pillanatában, részben titkosszolgálati módszerekkel, politikai módszerekkel, sajtómódszerekkel mindent megtettek, hogy az éledező új baloldalt, és itt a szociáldemokratákra gondolok, tönkretegyék. Hiszen, ha létrejött volna egy tiszta, új szociáldemokrata párt, vagy akár több újbaloldali mozgalom (de elsősorban a szocdemekre gondolok), akkor azok elvették volna a levegőt a vagyonukat és hatalmukat átmentő utódpártok elől. De ez nem történt meg, mert az alakulásuk pillanatában taccsra vágták őket. És a mai napig itt vannak, akik annak idején KISZ/KB-vezetők, MSZMP-osztályvezetők voltak; akik részesei voltak negyven év diktatúrájának – hiába váltottak köpönyeget, és azóta a kapitalizmust vallják, de a személyi összefüggések tagadhatatlanok. Ez egy közélet iránt érdeklődő ember számára hatalmas csalódást jelenthet.

Nagy Gábor: ’89 előtt, de még a rendszerváltás idején sem volt se sajtó-, se szólásszabadság, hiszen ti is olyan videókat csináltatok (lásd: Fekete doboz), melyek nem igazán mentek volna át az állampárt cenzúráján. És nekem az a megérzésem, hogy harminc évvel a rendszerváltás után sem javult a helyzet, a jobboldali megmondóembereket cenzúrázzák, főleg a közösségi oldalon, szó sincs sajtó- és szólásszabadságról. Te látsz párhuzamot a ’89-’90 és a mai állapotok között vagy nem?

Pesty: Én nem látok ilyet. Én azt gondolom, hogy a rendszerváltás pillanatában valóban bekövetkezett a szabad sajtó korszaka, csak oltári nagy aránytalanságokkal. A kilencvenes éveket egyértelműen uralta a baloldali média, elsősorban annak a gazdasági hatalomnak köszönhetően, amit ugye átmentett. Aztán a jobboldal megerősödése nyomán elkezdődött egy kiegyenlítődés a sajtópiacon, és azt gondolom, hogy mára viszonylag szabadon, egyenlő arányban tud publikálni a jobb- és baloldal, és egyáltalán nem érzem azt, hogy jobboldali vagy baloldali kánonok kizárólagosan dominálnának. De a sajtószabadság lényege nem az, hogy kinek milyen gazdasági ereje van, hogy kinek hány lapja van, hanem ha kevesebb is, de megírhatja azt, amit akar. Szabadon. Cenzúra nélkül. És egy demokráciában cenzúra nem nagyon van. A Facebook által gyakorolt botrányos cenzúra egy másik eset. Az ugyanis az egész sajtópiacnak (print média, internetes portálok, rádiók, televíziók) marginálisan kis része.

Elsősorban gazdasági, személyi, hatalmi tényezők játszanak itt szerepet, de a lehetőség adott. Hadd mondjak egy példát! A kilencvenes években létezett egy Új Magyarország nevű, jobboldali napilap, amely 1997-ben bezárt. És amikor a jobboldal panaszkodott, a baloldaliak röhögve mondták: „Gyerekek, Magyarországon piacgazdaság van. Aki nem tudja eladni a megfelelő lapszámot a piacon, akkor nem termel jó terméket, így nincs mit azon meglepődni, ha egy újság tönkremegy”. A kettős mérce tipikus esete a Népszabadság esete is, ami pár éve húzta le a redőnyt hasonló indokok miatt. Akkor a baloldal cenzúráról kezdett el kiabálni, és elfelejtette azt mondani, amit húsz évvel ezelőtt mondott, hogy „itt piacgazdaság van, és ha egy sajtóorgánum tönkremegy, azt köszönje annak, hogy a piacon nem élt meg”. Döntsük el: most akkor a sajtóban piacgazdaság van, és a jó termékek fennmaradnak, a rosszak pedig elhalnak, vagy nincs piacgazdaság, és minden körülmények között, a piaci szabályok ellenére is minden körülmények között fenn kell tartani bizonyos orgánumokat? Döntsük el, igen vagy nem?

Nagy: „A rendszer és a politika kibírta és ki kell bírnia, hogy itt-ott három tucat ember szájaskodik. És egyéb korlátaink is vannak. Fölmerültek nemzetközi összefüggések, gazdasági kapcsolatok, kölcsönök” – fogalmazott Kádár János 1986-ban. Természetesen, nem mondott igazat, hiszen számos olyan tüntetés volt a rendszerváltás hajnalán, ahol a karhatalom nem bírta ki a szájaskodást. Hogyan tudtatok illegalitásban dolgozni?

Pesty: Magyarországon már a hetvenes években megjelent az írott szamizdat, ami aztán a nyolcvanas években kiteljesedett. Nagyon nehéz körülmények között dolgozott az, aki az írott szamizdatban létre akart valamit hozni: írni akart, ki akart valamit adni, hiszen állandó rendőri atrocitásoknak voltak kitéve ezek az emberek. A Fekete doboz is ebben a korszakban dolgozott, mi is nagyon konspiráltunk, mert egyszerűen titokban kellett dolgozni, hogy a rendőri hatóságok ne szerezzenek róla tudomást. Titokban kellett előkészíteni, létrehozni és terjeszteni. Ez nagyon nehéz munka volt és nagy kockázattal járt.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Nagy: Politikatörténeti szempontból az egyik legtitokzatosabb botrány, a Duna-gate ügy kirobbantása is hozzátok kapcsolódik. Hiába kiáltották ki 1989. október 23-án a köztársaságot, a Belügyminisztériumban mintha erről nem értesültek volna.

Pesty: A történet ott kezdődik, hogy az MSZMP átalakul MSZP-vé, és megkezdődik a választási felkészülés ’90 tavaszára. És ebben a fél évben ígéretet tesznek a szocialisták, hogy semmilyen titkosszolgálati módszerekkel nem fogják akadályozni az ellenzéki pártok felkészülését, a titkosszolgálat nem fog beleavatkozni a választási küzdelembe. Nem így lett. Sőt, a Duna-gate ügy megmutatta Végvári József (aki a BM III/III. őrnagya volt) vallomása alapján, hogy közönséges hazugsággal álltunk szemben. De szeretném kiemelni nektek Lovas Zoltán riporter személyét is, aki vezető szerepet vitt a botrány nyilvánosságra hozatalában, rendkívül bátran viselkedett, hiszen be kellett hatolni a titkosszolgálat pincéjébe, ott felvételeket kellett készíteni, utána interjúkat kellett csinálni Végvári Józsi bácsival, ezt terjeszteni, sajtótájékoztatót tartani, és így tovább. És azért szeretném ezt aláhúzni, mert Lovas Zoli az egyik legkeményebb ellenzéki véleményformáló, és nem szeretném, ha pusztán ezért elhallgatásra kerülne a neve, hiszen hőstettet hajtott végre, amit nem tagadhatunk, amit ki kell, hogy emeljünk.

Nagy: Végvári József az egyik felvételen könnyeivel küzdve azt mondja, hogy ők csak a minisztérium és a törvényhozás által kiszabott utasításokat és szabályokat követték. Tehát a kommunisták politikai ígéretet tettek, azonban a törvényhozás szintjén nem kapcsolták ki a III/III-at.

Pesty: Igen, de a törvényhozás is az ő kezükben volt. Tehát az, hogy teszünk egy ígéretet, majd azzal ellentétes jogszabályokat hozunk, ez az én olvasatomban súlyosbítja a hazugságot.

Nagy: Ráadásul úgy, hogy a közvélemény nem is tudott róla.

Pesty: A közvélemény akkoriban nem tudta pontosan nyomon követni a törvényalkotást. Végül is az még diktatúra volt. A végét járta, de diktatúra volt.

Nagy: A Fekete doboz felvételein mutattátok, hogy a belügy folyosóin zacskókban, zsákokban álltak az iratok. Hogyan tudtatok bemenni a Belügyminisztériumba, hiszen oda se lehetett egyszerű bejutni.

Pesty: Ez Végvári Józsi bácsi konspirációjának volt köszönhető, becsempészte a stábot.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Nagy: Álruhában? Vagy hogyan? Egy szigorúan őrzött épületbe nem lehet csak úgy besétálni.

Pesty: Azt mondta, hogy „velem vannak a fiúk”. És ez elég volt.

Nagy: Végvári sokat beszélt a videóban a megfigyelésekről, operatív értékekről. Hogy állapítható meg ebben a kontextusban a bűnösség és felelősség kérdése?

Pesty: Az elmúlt 30 évben mind a mai napig rengeteg szó esett az ügynöklistákról, kik voltak ügynökök, kik voltak beszervezve. És hogyha valakiről kiderül, hogy beszervezték, azt úgymond megvetés sújtja a közéletben. Ugyanakkor azokról a tartótisztekről, akik ezeket az embereket kényszerítették, hogy ügynökké váljanak, azokról egy szót nem hallunk, holott sokkal nagyobb bűnösök voltak. És mondok még egy szintet. Amikor a titkosszolgálat, tehát a III/III ezeket a jelentéseket letette a politikusok asztalára, a Központi Bizottság tagjainak asztalára, vagy akár Kádár János vagy Grósz Károly asztalára, ők ebből levontak következtetéseket, döntéseket hoztak és szankciókat gyakoroltak. Ők a főbűnösök, és nem azok a szerencsétlen, részben jellemtelen emberek, akik ügynökként köptek. Három szintjét különböztetem meg a felelősségnek,

HJGY: Térjünk át napjainkra. Te nagy ismerője vagy Gyurcsány Ferencnek, filmet is készítettél róla. Mit gondolsz ma erről az ún. „Hiteles emberről”? Én például 2009-ben naivan azt hittem, hogy végre egy életre megszabadultunk tőle. 10 évvel később meg kvázi ő az ellenzék vezetője. Te mit gondolsz erről?

Pesty: Ez a jobboldali olvasatok közül csak az egyik olvasat, hogy most ő az ellenzék vezetője. Az, hogy az EP-választásokon a DK remek eredményt ért el, ne felejtsük el, hogy a Momentum is remek eredményt ért el. Ne felejtsük el, hogy ez nem egy lejátszott meccs, jönnek az őszi önkormányzati választások, lassan zajlik a kampány, meglátjuk, hogy mit ér el a DK, és hogy valóban a DK lesz-e az ellenzék vezére.

Egyesek szerint pszichiátriai eset. Többen borderline személyiségzavarral vádolják, többen azt mondják, hogy nem százas. De egy biztos: karizmatikus egyéniség. És nagyon kevés ilyen személyiség van a magyar politikában. Nyilván ezek közé a karizmatikus egyéniségek közé tartozik Orbán Viktor és néhány fideszes politikus. De az ellenzék részéről csak Gyurcsány Ferencet tudom említeni, aki olyan szónoki képességekkel és olyan elánnal rendelkezik – az esetleges pszichés defektusai ellenére –, amely magával ragad bizonyos rétegeket. Talán ennek köszönhető az, hogy volt bátorsága kilépni az MSZP-ből, új pártot alapítani, amely most már veri az MSZP-t. Legyünk tárgyilagosak Gyurcsánnyal, akármennyire is nem szimpatikus számomra, akármennyire is ismerem a múltját, ismerem azokat a tényeket, amiket a rendszerváltás előtt elkövetett, azokat a mondhatni bűncselekményeket, hogy Pécsett a főiskolán ellenzékieket szorongatott, és együttműködött a rendőrséggel, és itt elsősorban a Dialógus-csoportra gondolok. Bűnös, igazi kommunista, abból is a legrosszabb fajta. Nem óhajtom mentegetni azáltal, hogy karizmatikus személyiségnek nevezem.

HJGY: Ez most nem egy komoly kérdés, de a film címére utalva, lehet még Gyurcsányból hiteles ember? (nevet)

Pesty: Soha. (nevet)

HJGY: Maradjunk a baloldalnál, 2006-ban kormányról sebezték meg az ünnepet, 2016-ban pedig ellenzékből. És azóta, mióta a Fidesz kormányon van, folyamatosan próbálják megsebezni a nemzeti ünnepeinket, így most a 30 éves rendszerváltás évfordulóját. Folyton ott próbálnak rombolni, ahol kialakulhat a nemzeti összefogás, olyan alkalmakkor, melyek képesek összerántani a nemzetet. Miért van ez? Miért érdekük a rombolás? Te, mint a balliberális oldal egyik legismertebb bírálója, mit gondolsz, mi a legveszélyesebb a balliberális politikai elitben?

Pesty: Ez egy érdekes paradoxon. Az életszínvonal. Amely meredeken emelkedik, és nagyon jók a gazdasági eredmények, de még mindig nem értük be a Nyugatot. Az emberek több pénzre vágynak, magasabb életszínvonalra. Ami most egyáltalán nem rossz, és emelkedőben van, kivétel abban a bizonyos 10%-ban, ahol a létminimum alatt élnek. A baloldal mindig mondhatja azt, hogy európai béreket, európai nyugdíjakat, európai szolgáltatásokat stb. követelnek. Ez egy közönséges demagógia. És most jön a paradoxon másik része. Miért nincsenek Magyarországon európai bérek és nyugdíjak? Hát azért, mert 40 évig ők uralkodtak és tönkretették a gazdaságot, és 30 év kevés ahhoz, hogy azt nyugati szintre fejlesszük.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HJGY: Akkor ezek szerint a legnagyobb fegyverük a demagógia?

Pesty: Igen.

Nagy: Neked van egy filmed 2006-ról, ami azért érdekes, mert te ’89-ben Prágában is átéltél rendőrattakot. Hogyan hasonlítható össze a kettő? Gondoltad volna, hogy a történelem ismétli önmagát?

Pesty: Távolabbról kezdeném. Nem csak Prágában éltem át rendőr attakot. 1989-ben, amikor a rendszerváltás elkezdett egy konszolidáltabb mederben zajlani, amikor elindultak nemzeti kerekasztal-tárgyalások, ezzel párhuzamosan zajlottak az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások, az új pártokat már megtűrték, az új szakszervezeteket megtűrték, tüntetések voltak, melyeket már nem vert szét a rendőrség. Emiatt konszenzus van abban, hogy a rendszerváltás ’89-’90. Én viszont máshogy látom, szerintem a rendszerváltás kezdete 1988.

’88-ban még nem voltunk biztosak abban, hogy innen tényleg kimennek az oroszok, a kommunisták átadják a hatalmat és szabad választások lesznek. Tehát ’88 egy igazán izgalmas év ebből a szempontból, mikor még billeg a mérleg. És súlyos dolgok történnek.

1989-ben mi, a Fekete doboz fiatalabb munkatársai elkezdtünk külföldre járni, olyan országokba, ahol még nem ilyen előrehaladott stádiumban volt a rendszerváltás. És 1989-ben is voltak olyan tüntetések, melyeket nagyon kemény rendőrterror zavart szét. Vilniust, Prágát, Varsót érdemes itt megemlíteni. Elmentünk olyan helyekre, főleg az NDK-ba és Csehszlovákiába, ahol több rendőri atrocitás is ért minket: letartóztatás, börtönbüntetés, verés és hasonlók.

Nagy: Ki is voltál utasítva Csehszlovákiából…

Pesty: Igen, és az volt az érdekes, hogy létrejött ugye a Vencel téren ez az óriási tüntetés, ahol engem letartóztattak, és Mécs Mónika mentette meg a kamerát, akinek átdobtam, a kamerán rendkívül fontos jogi dokumentumok voltak a későbbi jogi eljárás szempontjából. És akkor ott egy pár napot sikerült börtönben töltenem. Nem volt kellemes, sem a verés, sem a magánzárka. De előbb-utóbb kiengedtek minket Taba Lajos konzul hathatós közbenjárására, aki bár egy kommunista ember volt, de rendkívül lelkiismeretesen végezte a dolgát, és azt mondta, hogy „konzul vagyok, és azokért az emberekért, akik a saját honfitársaim és bajba kerültek, mindent meg kell, hogy tegyek”. Az ő segítségével végül szabadlábra kerültünk. Előbb mi, aztán Deutsch Tamásék is két héttel később.

És hogy ez hogyan hasonlítható össze 2006-tal? Ahogy korábban említettem, ’88-ban volt három súlyos rendőrattak is az utcán békés tüntetők ellen. Június 16-án, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján, október 23-án, november 15-én pedig egy Ceausescu-ellenes tüntetés.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Nagy: A falurombolások miatt...

Pesty: Igen... Durvák voltak ezek a rendőrattakok, de nem lőtték ki emberek szemét, nem törték el az emberek bordáját, nem okoztak olyan maradandó sérüléseket, amik életük végéig kihatnak. Nem lőtték őket tüdőn, nem rugdostak félholtra járdán fekvő embereket.

És ez Gyurcsány Ferencék rovására írható. A gyurcsányi rezsim rovására. Tulajdonképpen a mai napig számomra megmagyarázhatatlan, hogy mehettek el egy demokráciában addig, ameddig még egy puha diktatúrában sem mentek el.

HJGY: Ezek szerint a baloldali politikai elit „erényei” közé sorolható az emberek elleni agresszió is, nemcsak a demagógia. (Nevet)

Pesty: Mondhatok egy példát? Mikor felmerült az internetadó ötlete a Fidesz-kormány részéről, a Műegyetemtől egy sokezres tüntetés indult el az internetadó bevezetése ellen. Be nem jelentett tüntetés volt, ami Magyarországon tilos. Az Orbán-rendszer rendőrei nemhogy nem léptek föl a be nem jelentett tüntetés ellen, hanem biztosították azt, elöl ment a rendőrautó, míg a tömeg átvonult a hídon, teljes szabadságban. Békésen lezajlott. Orbánék rendkívül vigyáztak arra, hogy a 2006-os rendőri erőszak után soha semmiféle hasonló atrocitásra ne kerüljön sor, még akkor is, ha be nem jelentett tüntetésről van szó, vagy ha provokálják a hatóságokat.

HJGY: Ha már eddig a baloldal idézőjeles erényeiről beszéltünk, beszéljünk kicsit a jobboldali erényekről. Te a magyar jobboldal egy prominens figurája vagy. Mit gondolsz? Mi a magyar jobboldalnak, a nemzeti oldalnak a legnagyobb erénye?

Pesty: Az, hogy visszaadta Magyarországnak az önbecsülését. Nemzetközi szinten is, belpolitikailag is. Tehát újra lehet magyarnak lenni, büszkén.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HJGY: Hol volt, egyáltalán létezett ez a jobboldali erény a rendszerváltás alatt/környékén? Volt akkor jobboldali erény?

Pesty: Mindig volt jobboldali erény, hiszen egy diktatúra utódpártja ellen küzdött. Egy diktatúra utódpártjai ellen küzdeni az önmagában erény. Én nem teszek különbséget történelmi aspektusból nézve náci és kommunista diktatúra között. Azt gondolom, hogy a diktatúra az diktatúra. És a diktatúrák ellen küzdenünk kell. Akkor is, ha létező diktatúráról van szó, akkor is, ha lappangó diktatúráról van szó, és egy diktatúra utódpártjai ássák alá egy ország becsületét.

De beszéljünk egy másik erényről, ami a törvényhozásban, az Alaptörvény megalkotásával manifesztálódott. Ez volt a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak.

HJGY: Így az interjú végére érve előtört belőlem a dokumentumfilm-rajongó. De úgy gondolom, hogy a korosztályomból még nagyon sokan kíváncsiak erre a kérdésre, szóval felteszem. Hatalmas rajongója vagyok a Budapest Végállomás és az Egy nap című filmjeidnek. Ezek a filmek néha fenn vannak YouTube-on, néha leszedik őket, de a kommentekben mindig azt kérdezik, hogy mi lehet ma ezekkel az emberekkel? Tudod-e esetleg mi van a szereplőkkel?

Pesty: Nemcsak, hogy tudom, de napi kapcsolatban vagyok velük. 14 évvel ezelőtt, mikor elkezdtük ezt a filmsorozatot, ez egy trilógiának indult, és ezt tartjuk a mai napig is. Ez egy trilógia, aminek két része készült el a múltban, és most két és fél éve forgatom a harmadik részt. Úgyhogy nemcsak hogy tudok a szereplőkről, hanem mindennapos kapcsolatban vagyok velük. Lacika sajnos meghalt, ami az ő esetükben egy igen gyakori dolog. Van, aki megpróbált leszokni és nem sikerült, van, aki börtönbe került és ott átesett egy sikeres elvonási/leszokási folyamaton, így ma dolgozik. Tehát nagyon heterogén a kép, ami a jelent illeti.

Nagy: Mikor várható a megjelenése?

Pesty: Jövő tavasszal.