GFG: Vágjunk a közepébe. Hogyan értékeled az Európai Bíróság minap meghozott ítéletét?

Deutsch: Szerintem az Európai Bíróság döntése kapcsán három dologról érdemes beszélni. Először is arról, hogy egy bírósági ítélet tiszteletben tartása, magától értetődő tudomásul vétele nem jelenti azt, hogy arról a bírákon, a bírósági szóvivőkön, és néhány, magát erre természetesen feljogosítva érző újságírón kívül másoknak nem is lehet véleménye. Ha pedig valaki egy véleményt megfogalmaz, akkor mindig megvan a lehetőségünk, hogy eldöntsük, egyetértünk-e azzal vagy sem. Ez minden vélemény esetében egy többesélyes játék. Az pedig végképp többesélyes, hogy a vélemény stílusával egyetértünk-e vagy sem. Azt kell mondjam, hogy előzetesen én erre az ítéletre fogadtam volna nagy tétekkel. Világosan láthatjuk, hogy az Európai Bíróság nem tudott, nem mert szembemenni Brüsszel úthengerszerűen képviselt migránssimogató ideológiájával, politikájával. Az a meggyőződésem, hogy itt egy politikavezérelt, ideológiailag befolyásolt ítéletről van szó.

Kettő: Igyekszem nagyon visszafogottan fogalmazni, hiszen az ember nagyon megütheti a bokáját a haladó értelmiségnél, ha fideszesként pozitív összefüggésben beszél Orbán Viktorról, mert ugye a haladókáim szerint az rögtön hajbókolás, seggnyalás, súlyos személyiségfejlődési rendellenesség. Ezért szándékosan a másik, ugyancsak pert indító ország miniszterelnökét említem, aki más politikai családból jött, sok tekintetben más a politikai múltja, jelene és lehet, hogy más lesz politikai jövője is, de Fico részéről, és tegyük csendben hozzá, hogy Orbán részéről is, egy remek húzás volt bírósághoz fordulni. Hiszen éppen addigra született meg az Európai Bíróság ítélete, mire a kifogásolt döntés hatálya lejárt. Hát mit mondjunk erre? Remek taktikai lépés! (nevetés) Ez a bírósági döntés ugyanis nem hozott létre újabb kötelezettséget, hanem csupán azt mondta, hogy van egy kötelezettség, ami a bíróság szerint jogilag megalapozott. Csakhogy ez a kötelezettség szeptember 26-án lejár. Viszonthallásra!

Három: Még a szépbeszédűek, az européerek is tudnak hirtelen felindulásból hatalmasat bakizni. Junckerék ugyanis a bírósági döntés megszületése után egyből elszólták magukat, hogy az ideiglenes szétosztási kvótát valójában a duplájára, 240 ezerre szeretnék felemelni. Ahogy a szocializmus még azoknak a problémáknak a megoldására sem volt képes, amelyek csak azért léteztek, mert a szocializmus létezett, nos ugyanez a helyzet ma a brüsszeli mainstream politikai elit ténykedésével is. Nem akarok messzire menni, de bennem az az egyre erősödő meggyőződés alakul ki, hogy bár a történelem állítólag nem ismétli önmagát, de mintha újra a 80-as évek végének rendszerváltoztató időszakában járnánk. Akkor a közép-európai kommunista hatalmak megdöntésének, a rendszerváltoztatásoknak az idejét éltük, ma pedig az európai mainstream politikai-ideológiai rendszer gyökeres megváltoztatásának idejét. 

GFG: Brüsszelben ténykedsz egy ideje. Mi vagy ki ez a Brüsszel, aki ellen harcolunk?

Görgényi: Egyáltalán hisznek abban, amit csinálnak?

Deutsch: Hadd beszéljek előbb Brüsszelről, magáról a városról. Brüsszel nem a párját ritkító építészeti adottságainak – bár a gyönyörű szecessziós épületeket érdemes megnézni –, nem történelmi műemlékeinek vagy különleges hangulatának köszönheti a státusát, hanem nyilvánvalóan annak, hogy az Európai Unió igazgatási fővárosa. Ezért lehet az, hogy Barcelona, Róma, Párizs és Berlin mellett népszerű turisztikai célponttá vált. Én ugyan nem vagyok egy nagy utazó, de Európában azért elég sok helyen megfordultam már és az első 5 város között, amit Budapest után másoknak javasolnék meglátogatni, Brüsszel nem szerepel. De összességében azért Brüsszel egy kellemes város. Jegyezzük meg persze azt is, hogy Brüsszel nem az egyetlen hely, ahol az Európai Unió több intézményének hivatalai is összpontosulnak. Az alapszerződésben rögzített módon például az Európai Parlamentnek Strasbourg a székhelye, az EP munkaszervezete van Brüsszelben, de van még munkaszervezete Luxembourgban is. A plenáris ülések vannak Strasbourgban. Ha a városok hangulata alapján kellene választanom, hogy hol legyen egyetlen helyen az EP, én Strasbourg mellett lennék. Szóval, nem olyan borzalmas város Brüsszel. Politikailag persze az. Nade visszakanyarodva arra, amit Tamás kérdezett, hogy hisznek-e abban, amit csinálnak? Visszakérdezek, Fejti György például hitt abban, amit a nyolcvanas évek végén csinált? Vagy Grósz Károly hitt benne? Én azt gondolom, hogy túl a cinikus hatalompolitikai megfontolásaikon, hittek is azokban a rettenetes dolgokban, amit csináltak. Hittek a politikai, ideológiai, hatalmi status quo-ban.

GFG: A kommunistáknak ott volt a kommunizmus, mint ideológia. A brüsszeliták mi miatt hisznek?

Deutsch: Jogos kérdés. Tegyünk különbséget. Az uniós bürokraták  nem hisznek semmiben. Ezzel nem azt az üressé vált általánosságot akartam megismételni, hogy az északi földteke, a nyugati világ bürokráciáiban dolgozó emberek egytől egyig cinikusan értékmentesek vagy bosszantóan technokraták. Nem. Viszont az Európai Unió bürokráciájának ez a kiválasztási és működési logikája hosszú évtizedek óta. Akkor lehetsz sikeres európai bürokrata, ha a nemzeti hovatartozásodon, a gondolkodásodat ösztönösen átható nemzeti elkötelezettségeden képes vagy egyszer és mindenkorra túllépni. Ez az alapfeltétel, hiszen egy eurokratának a nemzetek, a nemzetállamok feletti összeurópai érdekeket kell képviselnie. Ez a lényeg, hogy egy ilyen túlképzett vagy inkább hipertúlképzett technokrata legyél – életfogytiglan. Az eurokrata lét mindezért cserébe ugyanis kiemelkedően jó fizetést, élethosszig tartó köztisztviselői állást, külön nyugdíjat kínál. Szinte ha akarsz, sem tudsz kikerülni a rendszerből. Ahhoz, hogy kirúgjanak nem elég mondjuk alkoholistának lenni, ahhoz minimum bele kell hánynod nyilvánosan a jegyzeteidbe, de még ez sem biztos, hogy elég. Szóval ez az a közeg, amiben dolgoznak, amiben élnek, így nem azt nézik, hogy valami érték alapon helyes-e vagy helytelen, hanem azt, hogy a mindenkori politikai-ideológiai teória utasításait hogyan kell szakmailag megvalósítani. Ha másnap más a politikai elvárás, ők azokat a feladatokat is kifogástalan szakmai hozzáértéssel hajtják végre. Így működik az eurokrácia.

GFG: Nem érzel feszültséget aközött, amikor egy politikus Európáról beszél, nagyon magasan lévő fogalmakat használ (civilizáció, kultúra, identitás), meg eközött a személytelen, lélektelen, üres gépezet között, ami Európát hivatott politikailag, gazdaságilag és Isten tudja, hogyan még irányítani? Nincs itt valami probléma?

Görgényi: Ha szakmailag ennyire képzettek, akkor miért ilyen sikertelen az egész?

Deutsch: Mielőtt erre válaszolnék: ez tehát az EU bürokráciája. 40-50 ezer emberről beszélünk, jó néhány tagállam teljes kormányzati és önkormányzati bürokráciájánál nagyobb apparátusról. És még egyszer mondom: az eurokraták döntő részben nagyszerűen képzett, nagy tudású emberek. Nehogy azt gondoljuk, hogy ehhez vagy ahhoz nem értenek. Egy frászt, nagyon is értenek. De Brüsszelt nem ők irányítják, hanem az unió vezető politikusai és egyes tagállami vezető politikusok. Az ő nagy részük viszont ebben az egészben hisz is! Merkel hisz is. Macron hisz is. Renzi hisz is. Bármennyire is azt gondolod, hogy te jószagúatyaúristen: hát azért egy magára valamit is adó magyar gimnázium európai uniós tanulmányi vetélkedőjében, ha a diák úgy fogalmazna, ahogy ők, akkor a zsűri bizony felszólítaná, hogy ennél azért több kell. Mégis ők, ez a mai mainstream európai politikai elit ezeket a lózungokat el is hiszi.

Visszatérve pedig ahhoz, hogy mi lehet az oly sokat emlegetett bizalmi deficit oka? Hát hogy a búbánatba ne idegenedtek volna el az európai emberek ettől az egésztől az 50-es, 60-as, 70-es évek elmúltával? Az 50-es éveket még áthatotta a második világháború pokoli élménye: nem volt család, amelyet közvetlenül ne érintett volna valamilyen pusztítás, tragédia. Ekkor Európa egységének a gondolata megélhető volt, az emberek a sajátjuknak érezték. Ugyanezt jelentette számunkra a rendszerváltoztatáskor a gyűlölt vasfüggöny vagy a berlini fal leomlása. Mi a nagybetűs EURÓPÁT a sajátunknak éreztük, azt éreztük, hogy újra visszatérünk oda, ahova mindig is tartoztunk, hiszen európaiak vagyunk. Nem kérkedünk az ezeréves államiságunkkal, meg az Európa-védő történelmi cselekedeteinkkel, egyszerűen természetes volt számunkra, hogy évszázadokon át hozzá tudtunk járulni politikailag, kulturálisan, tudományosan, gazdaságilag is Európa közös történelméhez. Ehhez képest az az életidegen, lelketlen hivatalnoki lét, amelyet Brüsszel produkál, hogy a fenébe ne távolodott volna el a jóérzésű emberektől? Az uniós intézményekben a hivatali teljesítmény vált az egyedüli sikerkritériummá: megírtam-e a jelentésemet, ott voltam-e, részt vettem-e egy tanácskozáson?

GFG: Akkor iktatószámrekordok vannak.

Deutsch: Igen. De félreértés ne essék, a hivatali munkát is el kell végezni. Nehogy azt gondoljuk, hogy ha most az európai bürokrácia hirtelen – meg nem sértve számtalan nagyon értékes kulturális teljesítményt nyújtó művész ismerősömet – alternatív művészek gyülekezetévé válna és a hivatali rend, az iktatás rendszere, a feladatkijelölés, a határidő, az ellenőrzés, a tapasztalatok leszűrése érdektelenné válna, akkor az egy pozitív változás lenne. Egy hivatali rendszer így működik. Ti is cseszhetnétek a jó cikkeiteket, ha maga a 888.hu-t működtető cég nem ugyanígy működne: ha nem lenne kifizetve a rezsi, nem lennének kifizetve a tiszteletdíjak.

GFG: De milyen jó képet lehetne róla festeni! (nevetés)

Deutsch: A brüsszeli apparátusnak nem életszerű indikátorai vannak, hanem bürokratikus indikátorai.

GFG: Nem lehetne mégis egy életszerű hasonlattal élni, hogy apa rendesen vezeti a gyerek kockás füzetébe a családi költségvetést, nagyon sz888rul áll a család és az anya figyelmezteti őket, hogy „ki fognak költöztetni minket”, az apa meg mutatja, hogy „de hiszen minden be van könyvelve”. Nem ez a helyzet? Hogy van az élet meg van a könyvelés. (nevetés)

Deutsch: De! Viszont nem fordul elő ugyanez egy kis, közepes vagy nagyobb cégnél, hogy a könyvelő látja az aggodalomra okot adó számokat, csak nem szól? És amikor megkérdezik tőle, hogy nem látta-e, mi fog történni, akkor is azt mondja, hogy neki az a feladata, hogy lekönyvelje a számlákat. Bizonyos értelemben a kiindulópont az, amit Orbán Viktor már sokszor elmondott, hogy egy picit lépjünk hátrébb és keressünk egy másik horizontot. 

GFG: Nézzük meg Ázsiát! (nevetés)

Deutsch: Mondjuk ki: Európa politikai, katonai, gazdasági teljesítménye csökkenő pályán mozog. Ez a ténymegállapítás manapság Brüsszelben már önmagában Istenkáromlással ér fel... Pedig bizonyos értelemben ezek nem tabutémák, hiszen ezek a gondolatok megfogalmazódnak nagyon magas kerítésekkel körülbástyázott szakmai műhelyekben. A nemtudommilyen egyetemek nemtudommilyen minikonferenciáin. Még hogy ne beszéltek volna róla? Dehogynem. Ott azon a nemtudommilyen egyetem nemtudommilyen minikonferenciáján bizony beszéltek. Meg az évente megrendelt 8915 – részben el sem olvasott – tanulmány közül kettőben. A legfontosabb politikai döntéseket megelőző mérlegelésnél azonban ez a reális helyzetértékelés nem játszik szerepet. Ez a gyakorlat egyetlen esetben lenne talán elfogadható: ha éppen az ellenkező folyamat érvényesülne, vagyis az európai gazdaság világgazdasági súlya nőne, népesedésileg baromi jól állnánk, katonailag pedig erősödnénk. De még ha így is lenne, az uniós intézményrendszer működésével akkor is gond lenne. Egy ikerproblémával állunk szemben. Ha azt mondja nekem a feleségem, hogy dagadt vagyok és őszülök is, akkor az egyikkel talán még szembe tudnék nézni, de ha ott van a másik állítás is, akkor már mindkettőt elhárítom, mert már túl nagy teher a két problémával egyszerre szembenézni. Bár nem akarom elpszichologizálni a dolgot, de baromi nagy lelki teher Európa jelenlegi helyzetével szembenézni.

GFG: De erre azt mondja Brüsszel, hogy „nézd meg, anyukám: kockás a hasam”! (nevetés)

Deutsch: De ez már a kognitív disszonancia. Erre a magyarázatot már nem a politikában, hanem egy másik tudományterületen, a pszichológia, a pszichiátria területén kell keresnünk. 

GFG: De szokták így is felfogni Brüsszel problémáját, nem?

Deutsch: Jó, de azért Európa jelenlegi meghatározó politikusai közül az őrületnek ebbe a kategóriájába szinte nem tartozik senki. Junckert vegyük ki ebből, mert ő tényleg egy speciális eset (nevetés), de Barroso például a második bizottsági elnöki periódusában is igyekezett magát távol tartani az ilyen túlzásoktól. Merkel sem mondja azért, hogy „kockás a hasunk“, de még Hollande sem mondta. Azt most hagyjuk, hogy a Merkel-kormány nem tudom, melyik minisztériumának a szocdem államtitkára mit mond, mit mondott.

GFG: Adnék egy másik szempontot. Bayer Zsolt volt az előző vendégünk, és akkor arról beszéltünk, hogy egyáltalán nem őrültekkel, hanem éppen ellenkezőleg zseniális varázslókkal, kis Cipollákkal van dolgunk. Õk határozzák meg a játék kereteit, és zseniálisan játsszák az általuk kitalált játékot, ami ellen nem marad más lehetőség, csak a lázadás.

Deutsch: Ha esetleg félreértettem a G. Fodor-Bayer-i gondolatot, akkor elnézést kérek, ha viszont nem értem félre, akkor azt mondom, hogy részben nem értek egyet veletek, mert nem ezt a mai politikusi garnitúrát tartom a játékszabályok kitalálójának. Szerintem a dolognak ez a lényege. Azért iszonyúan nehéz feladat az európai, ideológiai rendszerváltoztatásnak a kérdése, mert politikai-szemantikai értelemben a közép-európai rendszerváltoztatásnál mi voltunk a kedvezőbb helyzetben. Akkor az emberek azt mondták maguk között, hogy a „szocialista demokrácia a demokrácia fosztóképzője”, az „ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatok pedig a megszállók”. Tehát világos volt, hogy a kommunizmus kategóriarendszere, érvkészlete hamis és hazug. És eközben a valósággal is tisztában voltak az emberek. Például Édesapám éppen addigra tanulta volna meg az Andrássy útról, hogy az a Népköztársaság útja, mire újra Andrássy út lett. Ennyiben talán könnyebb volt a közép-európai rendszerváltoztatók helyzete. Most viszont a helyzet nehezebb és komplikáltabb. Amiben élünk, az egy ’68-as gyökerű gondolkodás fogalomkészletének a világa. Ezzel a beszédmóddal szemben kellene létrehozni egy teljesen új fogalomkészletet. Mert a helyzet jelenleg az, hogy a brüsszeli mainstream elit által hangoztatott fogalmak, kategóriák, értékek pozitívak, amiket nagyon hazug módon használnak, ráadásul sokszor még a hitelesség látszata is az ő oldalukon áll, hogy ők a toleránsak, a nyitottak...

GFG: Na igen, ki akarna harcolni a szolidaritás, a humánum, Európa ellen?

Deutsch: ...a megértés, a másik szeretete, megölelése, megpuszilgatása ellen. Valóban. De azért azt is látják az emberek, hogy a toleráns, a megértő, a demokratikus vitakultúra mellett kiállók a vita első jelére és alkalmával egyből kiátkozzák a vitapartnereiket megszüntetve ezzel a vita lehetőségét. Több, mint dühítő, hogy így képviselik a nyitottságot, a megértést, a hatalommániás, az autoriter populisták ellen.

GFG: Azok vagytok ti (nevetés).

Deutsch: És hosszan sorolhatnám a többi jelzőt, amit ránk, Orbánra, a Fideszre, meg a kormányra aggatnak. És természetesen ők mindezzel a rosszal szemben az európai értékeket képviselik. Mondják ezt annak ellenére, hogy amit tesznek, az sokszor köszönő viszonyban sincs azzal, amit csinálnak. 

GFG: Ez zseniális, nem?

Deutsch: Az, de azt mondom, hogy nem ők találták ki ezt a játékot, csak remekül játsszák a rájuk osztott szerepet.

Görgényi: Az egyik barátom ’85-ben disszidált, és aztán ismerősök révén elintézték neki, hogy visszajöhessen. Berecz János azt mondta neki: „nyugodtan gyere haza, nem tart ez már sokáig”. (nevetés). Brüsszelben lehet ilyen hangokat hallani?

Deutsch: Tény és való, hogy a folyosói beszélgetésekben elsöprő vélemény, hogy abszolút igaza van a miniszterelnökötöknek, abszolút igaza van Orbánnak, mennyire büszkék lehettek arra, amit a kormányotok csinál, és most mindegyik párt képviselőjéről beszélek, leszámítva az extremistákat. De ezt igazán nem szeretném túltolni, mert a folyosói beszélgetéseknek épp az a lényege, hogy feltételez egyfajta betyárbecsületet. Az ilyen off the record helyzet kapcsán, tökmindegy, hogy mi lesz a személyes viszonyotok, négy év múlva se fogod visszahallani, hogy de öt évvel ezelőtt a Deutsch azt mondta, Szijjártó két számmal kisebb nadrágot hord...

GFG: ...Megvan a cím (nevetés).

Deutsch: Éppen ezért én nem mennék abba bele, hogy név szerint kicsodák azok, akik ilyen véleményeket fogalmaznak meg. Az a lényeg, hogy kisországtól nagyországig, frakcióvezetőtől mezei képviselőig mondják ezt.

GFG: De a játékot mégis játsszák tovább.

Deutsch: A játékot játsszák tovább, de azért a valóság néha az ő ajtajukon is kopogtat. Strasbourg francia-német határ, én mindig a német oldalon, egy Offenburg nevű kisvárosban szállok meg. Ott szép számmal vannak frissen érkezett illegális bevándorlók, és most szándékosan leegyszerűsítve fogalmazok: nagyon rövid ideig mehet az úgy, hogy ténylegesen, a hétköznapi élet során ne legyen olyan súrlódás, összeütközés, ami a mindennapok megszokott rendjét felborítja. Jelen pillanatban Németországban magánórára némettanárt nem találsz. Zéró, niente, nincs. Mert az összes német tartomány és a szövetségi kormány, az összes némettanár minden kapacitását leköti. Nekik az illegális bevándorlóknak kell német nyelvet tanítani, halkan jegyzem meg, hogy egyelőre szinte zéró hatékonysággal. Három éve tart ez a történet, és azt nem mondom, hogy még egy sem tanult meg németül, mert az felesleges túlzás lenne, de elhanyagolható számban sajátították el annyira a nyelvet, hogy azzal boldogulni is tudjanak. Tehát, ha a gyerekednek némettanárt szeretnél fogadni, nem fogsz tudni, mert a némettanárokat olyanra használják, mintha az odaérkező hottentottáknak kellene az összes matematikatanárnak matematika továbbképzést tartania. Ez önmagában már feszültséget okoz, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy laknak-e illegális bevándorlók az utcádban, mennyi pénzt kapnak segélyként, és hogy mennyit kell ennyi pénzért még Németországban is dolgoznia valakinek, mint amennyit a bevándorlók az államtól nekik járó juttatásként kapnak. Ez nem a sárgairigység-faktor, hanem a „hát azért álljon meg már a fáklyásmenet” kérdése.

GFG: De akkor rotyog a kukta.

Deutsch: Abszolút. Rotyog a kukta.

GFG: Robbanás lesz?

Deutsch: Három lehetőség van: vagy kellő időben mindig lekapdossák a szelepet és kiengedik a gőzt, vagy kinyitják a kuktát és rájönnek, hogy ez nem megy, vagy bizony robbanni fog. De innentől kezdve ez egy politikai-fizikai törvényszerűség. Negyedik megoldás nincsen. És ez nem az én zseniális politikai jövőbe látásom kérdése, hanem logikailag nincs más lehetőség.

GFG: De Brüsszel ma ott tart, hogy azt mondja: „de milyen kukta”.

Deutsch: Nézzük azért csak meg a még hálósipka-felvételben is sokkal európaiabbnak gondolt országok választási eredményeit. Nagy-Britanniában a migránskérdésben „a kukta létezik, és kellene ezzel a kuktával valamit csinálni” állásponton lévő konzervatívok nyerték meg az előrehozott választást. Ja, nem annyira, amennyire szerették volna, de mégiscsak megnyerték. Hollandiában – az én személyes meggyőződésem szerint jelentős részben elfogadhatatlan értékeket valló, szlogeneket hangoztató – az egyértelműen bevándorlóellenes politikai párt lett a második legnagyobb parlamenti képviselettel rendelkező erő. Franciaországban szétrobbant az egész politikai kukta. Hogy mi fog most történni, azt még nem tudjuk, hiszen most kezdődik csak el a kormányzás, de mindenesetre ez egy teljesen új helyzet. A választások, ami a legtömegesebb és a legintenzívebb véleményalkotás vagy látlelet arról, hogy a polgárok szerint van-e ez a kukta, azt mutatja, hogy a kukta van, és a kuktát bizony kuktának is látják. A közép-európai országokban a nyugat-európai mainstream erőktől markánsan eltérő álláspontot megfogalmazó, és V4-es együttműködést támogató politikai erők állnak jól. Magyarországon, természetesen mélyen egyetértek, hogy ne igyunk előre a medve bőrére, de azért ne is játsszuk el a hiperszűz-álszerénykedőt se, hogy jaj-jaj, úristen mi lesz.

GFG: Hogy jön a Momentum... (nevetés)

Deutsch: Igen, ez a Momentum-jelenség egy érdekes dolog.

GFG: Előszeretettel hasonlítják hozzátok, azt mondják, a Momentum olyan, mint a Fidesz a kilencvenes évek elején.

Deutsch: Szuper (nevetés). Ritkán szoktunk ilyen durva kritikát kapni (nevetés). Akinek van valamilyen közvetlen tapasztalata az európai uniós intézményekről, én magam nyolc éve vagyok képviselő, az tudni fogja, hogy miről beszélek: a Momentum egy típus. Méghozzá a fontoskodó gyakornok típusa az európai parlament folyosóján. Nem, nem asszisztens, mert az soha nem lesz belőle. Õ az überokos, aki – ahogy mondani szokták – négy-öt nyelven nem ért semmihez (nevetés), de az nagyon fontos, hogy négy-öt nyelven. Valami gyerekkori oltás mellékhatásaként a lényeglátás képessége teljesen kiveszett belőle. Az ő feljegyzése az olyan, hogy azt mondom: „a macska rúgja meg, bármennyire is unalmas volt ez a 27 oldalas teljesen fölösleges kérdésről szóló angol nyelvű anyag, de jobb, ha inkább én olvasom el, mert az általa készített egyoldalas magyar összefoglalót végképp nem értem”. Öltözködésmód, hanghordozás tekintetében is ugyanez – vagyis a gyakornokok maguk közül is kinézett fontoskodó típusa, a „nagy tapasztalatot szereztem, és ezt hazahoztam, ugye milyen hatalmas kegyet gyakorlok?”, na ez a Momentum.

GFG: Ha már típusok, te számunkra mindig is a fenegyerek típusának megjelenítője voltál. Nyilván, nemcsak nekünk. Deutsch egy fenegyerek, az állítás másik része: ez a fenegyerek közel harminc éve van a politika élvonalában.

Deutsch: Jövőre lesz harminc éve, hogy megalakult a Fidesz, szóval igen. A Fidesz lázadás volt, lázadók voltunk, mert lázadni akartuk. Nem csak sikerrel lázadtunk, de jól is, a magunk hite, elhatározása alapján. De azért létezik olyan is, hogy idő. Már kamaszkoromban is cikinek tartottam a kiöregedett, őszhalántékú rockbandákat. Mick Jagger kivétel, őt imádom és százévesen is szeretném a színpadon látni. De a valaha volt súlyánál ötven kilóval több, mégis feszes bőrdzsekit magára erőltető rocker már nekem kamaszkori fejjel is ciki volt, és én ezt mindig is el akartam kerülni.

GFG: De a lázadás az nem a bőrdzsekin múlik, a lázadás tüze az a szívben, a lélekben van.

Deutsch: Na épp ezt akartam mondani. Nekem az a természetes, hogy a kultúrafogyasztás, kulturális ízlés, életmódbeli különbségek mellett is tartozhatsz ugyanahhoz a politikai családhoz. Tehát nem úgy néz ki, hogy a fideszes az ilyen, az MSZP-s meg olyan. Azaz, hogy lenne egy sablon és a sablonból ami kilóg, az kilóg. Én nem éreztem annak sohasem a szükségességét, hogy ha vannak az életmód tekintetében a Fidesszel kapcsolatban kialakult sztereotípiák, akkor abba az én személyes életemet feltétlenül berakosgassam. Mások úgy élnek, én meg így élek.

GFG: Csak szeretnél Deutsch Tamás maradni.

Deutsch: Igen. Szerintem egy jó politikus attól jó politikus, hogy nem valaki más akar lenni. Egy dologban azonban nagyot tévedtem, azt hittem, hogy ha a magánéletemmel kapcsolatos kérdésekben őszintén válaszolok az újságírói kérdésekre, akkor ez a fajta őszinteség megkímél engem attól, hogy voyeurködjenek velem kapcsolatban. Hát ebben nagyot tévedtem. Igenis ebben a kérdésben Kövér Lacinak van igaza. Van a személyes életed és az azt védő égig érő kerítés. Hogy mi van mögötte, ahhoz senkinek semmi köze. Nem az újságírókat, hanem a közgondolkodást kárhoztatom, egyszerűen én tévedtem. Abban viszont nem tévedtem, mondhatnám patetikusan, szinte könnyek szöknek szemembe önnön nagyszerűségemtől, hogy az a helyes, ha vállalod magad, ha őszinte vagy. Ha a politikai személyiséged nem egyezik a személyiségeddel, ha azt csak megpróbálod eljátszani, akkor ez előbb vagy utóbb óhatatlanul kiderül. Legfeljebb akkor nem, ha epizódszereplő vagy: két évig vagy külső bizottsági tag Taktalövőn, akkor az rendben van, de egyébként nem megy. És ez nekem természetes volt. Nem ütöttek-vertek a szüleim, de kaptam azért anyai és apai pofont is, ha gyermekkoromban bármikor próbáltam volna megjátszani magam.

GFG: Az lesz a cím, hogy Deutsch Tamást verték gyermekkorában – így már minden érthető (nevetés).

Deutsch: Hát igen, Deutsch Tamást is verték gyerekkorában, érthető a barátsága Orbánnal (nevetés). Most gondold el, megy az ember Kötcsére, és odajönnek mindenféle újságírók az überokos kérdéseikkel – nem tudom, hogy van-e ilyenkor egy szerkesztőségi ülés, ahol együtt találják ki ezeket a zrikálós kérdéseket, vagy ezek az újságírók önmaguktól ilyen hülyék –, szóval megkérdezik: „Mi a véleménye Kulka Jánosról?” Azt mondom: „Kulka János az egyik legjobb színész Magyarországon”. Szerintem ugyanis tökéletesen mindegy, hogy Kulka János hányszor fog kicsi, nagy, közepes ellenzéki tüntetésen tamburmajorkodni, önmagában már azért megnézek egy filmet, mert Kulka János játszik benne. Zseniális színésznek tartom. Nem fog azon járni az eszem, hogy úristen, most mi lesz, mit fognak arra mondani, hogy megdicsértem a Kulkát. Hogy majd el kellene mondani, hogy ezt nem úgy értettem.

GFG: Hogy „nem érezted a soraimban az iróniát?” (nevetés)

Deutsch: Pontosan. Alföldi Róbert szerintem egy nagyszerű színész, egy kiváló rendező és egy pocsék színházcsináló. Pechjére színházcsináló akart lenni, de egyébként remek rendező és remek színész. Ez szerintem egy nagyon fontos dolog, mert azt nem szabad a – Megadja kedvenc kifejezésével – a haladókáimtól átvenni, hogy náluk úgy áll a helyzet, hogy aki nem liberális, az bizony a maga tudományos-művészeti és egyéb teljesítményében legfeljebb csak középszerű lehet. Csoóri szerintük szar költő, Csurka rossz drámaíró és mehetnénk egyenként végig. Ne csináljuk azt, hogy aki esetleg izgága módon, túlzásokkal is olyan író, költő, színész, aki utálja Orbánt, akkor arra csupán ezért azt mondjuk, hogy milyen művész ez már.

GFG: És szerinted hogy lehet hatalomból, kormányról, jobboldalról lázadni? A mi fejünkbe még azt verték bele, hogy csak egy tisztességes baloldali lehet lázadó.

Deutsch: Nem akarunk kérkedni az önnön műveltségünkkel és okosságunkkal, de hadd ne kelljen már elfogadni, hogy egyébként mindenben hülyék vagyunk, nem is vagyunk olvasottak, hanem tuskók, barmok vagyunk, te is, mert nem az indexnek vagy a főszerkesztője, és nem Botkának vagy a tanácsadója, hanem… és én is, mert fideszes vagyok. De még így is mintha hordoznánk magunkba azt a szókészletet, kategóriarendszert, amit a politikai ellenfeleink teremtettek meg. Sokszor a valóságot helytelenül leíró fogalomrendszerben gondolkodunk. Nagyon figyelnünk kellene arra, hogy ne essünk abba a hibába, amit a leegyszerűsítő marxista történelemszemlélet mond, hogy a konzervatív az a kizsákmányoló nagypolgár, de inkább kékvér, a változatlanság, a merevség, főleg „a rossz maradjon változatlan“ képviselője, és ezzel szemben van a szabadabb, lazább, nyitott, az embereket sújtó rossz társadalmi viszonyokat megváltoztatni akaró baloldali. Azért ne feledjük el, hogy Churchill mekkora lázadó volt, például életformájában...

GFG: ...Nem sportolt semmit. (nevetés)

Deutsch: ...és mekkora politikai lázadás volt, – vállalva, hogy politikai értelemben kataton-őrültnek tekintik –, hogy a 30-as évek elejétől folyamatosan Hitler ellen beszélt, a náci veszélyre felhívva a figyelmet. A fultoni beszéd is mekkora lázadás. Mert lázadni nem feltétlenül csak Woodstockkal lehet. Hogy Churchill mellett mondjak még valakit: Reagan mekkora lázadó volt! A nyolcvanas években összvissz kettő olyan jelentős ország élén álló vezető volt, akik személyes meggyőződésük és politikai értékválasztásuk alapján elutasították a kommunizmust, és aktívan tettek is a kommunista rendszer megdöntése érdekében, és nem egy létező politikai realitásnak fogadták el azt: Reagen és Kohl. Nélkülük nincs az a világ, amit ma ismerünk. 

GFG: Van tetoválásod?

Deutsch: Nincs.

GFG: Jó, ennyit akartam, ez lett volna az utolsó kérdésem (nevetés).

Deutsch: Sőt. Három dolgot mondtam a feleségemnek, hogyha azok leghalványabb jelét látja rajtam, akkor az első keze ügyébe eső szívlapáttal, ezt nem tudom másképp mondani, b888sszon hátba. Az első: ha elkezdek arról beszélni, hogy „talán egy tetoválás”. A második: „akár motorozhatnék is”. Három: ha hirtelen elkezdenék kertészkedni, és azt mondanám: „valahol egy telek”. Ez a három olyan dolog, amit személyiségem teljes kifordulásaként élnék meg. 

GFG: Akkor a régi vagy, nem változtál semmit, kockás a hasad (nevetés).

Deutsch: Reméljük.