GFG: Megpróbáltuk végiggondolni, hogy mit jelentesz a számunkra, és van egy javaslatunk, ha úgy tetszik, egy megértési kísérletünk – mi lenne, ha ezt a beszélgetést a haragnak szentelnénk. Arra meg talán végképp nem gondolt senki sem, hogy egy Bayer-interjút az Iliásszal kezdjen.

Fűrész: Az Iliászban az első szó a „harag”.

Bayer: Nem véletlenül.

Fűrész: Ha az ember olvassa ezeket a régi könyveket, és látja a szót, hogy „harag”, akkor evidensen arra gondol, ahogy ma értjük ezt a szót. Az ókori görögöknek az volt a szavuk rá, hogy „thümosz”. Ez nem a pusztító, kontrollálhatatlan haragot jelentette, hanem egy olyan indulatot, aminek van valamilyen morális alapja, ami előreviszi az embert. A te közéleti megnyilatkozásaidat látva arra jutottunk, hogy te egy ilyen görög típusú karakter vagy.

GFG: Egy ókori tragikus hős.

Fűrész: Aki valahogy ezt a morális felháborodást képviseli a világgal szemben.

GFG: Én hozzátennék még egy szót, hogy az indokolt morális felháborodást képviseli. A thümosz az, amikor az ember azt mondja, hogy ez tűrhetetlen, ez nem maradhat így tovább. Éppúgy magában foglalhatja a jogos felháborodást a gonosz ellen, ahogy maga is válhat nemes és széttörő haraggá, és ezért van benne valami nyugtalanító, minthogy a thümosz az egyedüli lehetséges kifejezés az állatok dühére, ezen túl illik még az Isten haragjára, ahogy az ördögire is, meg az emberire, mivel vannak dolgok, amelyektől kötelesség félni, ilyen a gyalázat, aki ettől fél, az tisztességes ember. Tulajdonképpen arra akartunk utalni az ókori példával, hogy még a kereszténység előtti harag egyértelműen egy férfias, pozitív előrevivő energiája volt az emberi motívumoknak. Te mit gondolsz erről?

Bayer: Nagyjából ugyanezt gondolom. Sok mindenre gondoltam, hogy mivel fog ez a beszélgetés elkezdődni. Az Iliász nem volt köztük. (nevetés) De két okból is jó! Egyrészt, mert szeretem, föl is csigáztatok, elő is veszem otthon este, kicsit belelapozgatok. Bár hozzáteszem, a folytatást jobban szeretem, az Odüsszeiát. De jó az Iliász is.

GFG. Így kezdődik.

Bayer: Igaz, nincs Iliász nélkül Odüsszeia. Kétségtelen. Igen, a „harag” ebben az értelemben is, ahogy ti használjátok, de szerintem a keresztény világban is tud előrevivő és egyszersmind morális lenni. Hogy mondjak egy egészen más és napjainkból hozott példát. Pár éve mutatták be Brad Pitt-tel a Fury (Harag) című filmet, amiben egy második világháborús tisztet játszik. Ez van ráírva a tankjának a csövére is, hogy Fury. De ugyanez a haragmotívum jelenik meg Tarantino Becstelen brigantykjában is. Ott is van valami furcsa éthosza ennek a haragnak, pedig ott már azért elvitték egy olyan irányba is, ami nekem már nehezen viselhető. Az egész Becstelen brigantykban a legpozitívabb hős az a német katona, akinek baseballütővel szétverik a fejét. Megkérdezi tőle egy nagydarab zsidó gyerek, hogy miért kapta a kitüntetést, azt mondja, hogy bátorságért, majd utána szétverik a fejét. (nevetés)

GFG: Ha már Brad Pittet említetted, nehéz klasszikusabbat mondani, mint a Hetedik. Ott magának Brad Pittnek a bűne a harag.

Bayer: A keresztény tanításban ugye a harag bűn, de mégis van benne számomra valami pozitív és előrevivő. A Biblia ugyanis azt mondja, sőt, maga Jézus azt mondja, hogy „légy hideg vagy forró, de ne légy langyos, mert én kiköplek az én szájamból”. Ebben valamilyen módon benne van – ha úgy tetszik – a „harag”. Valamilyennek lenni kell. Valamilyen módon reagálni kell a világra, mert ha langyos vagy, akkor semmilyen sem vagy. Tehát a „harag” tud jó lenni, de tud rossz is lenni. És hogy személyesebb vizekre evezzünk, az egész életem egy olyan családban telt, ahol ez a hirtelen felfortyanó, löttyös indulat meghatározó volt. Felhorgadni, nagyon dühösnek lenni, azt kiadni magadból, és aztán visszacsihadni és azt mondani, „na, gyere, igyunk meg egy sört, te hülye” – így nőttem föl. Ahogy az általam nagyon nem szeretett Bertolt Brecht írja az egyik versében: „Én, Bertolt Brecht, a fekete erdőkből /
Származom. Anyám a városba vitt, / Midőn méhében feküdtem. / S az
erdők hűvösségét / Megőrzöm magamban halálomig.” Nyilván én is magamban hordom még a fekete erdőket is, mert onnan van a család, és a haragot is, ami ebben a családban annyira jellemző volt.

GFG:  Morális felháborodásból nálunk sincs hiány. Úgy gondoljuk, hogy a haragnak helye van a közéletről való gondolkodásban, mégis, ezzel nem tud mit kezdeni a – mondjuk így – kortárs kontextus. A téged megkövezők azt mondják, hogy nem racionális az, amit mondasz, nem észszerű, ahogy mondod, sőt felháborító. Higgadtabban kellene.

Bayer: Ezt a vonalat, hogy „higgadtabban kellene”, ezt ugye a mi oldalunkon engem kevésbé szeretők mondják – a másik oldal meg egyenesen kiiktatna, mert felháborító, hogy egyáltalán vagyok.

GFG: De miért?

Bayer: Azért, mert azt gondolják, hogy ezt csak nekik szabad. Azért. Ne tévedjünk. Amikor én a pályám elején a Fidesszel együtt – mondjuk úgy – a liberális oldalon indultunk el ebben a világban, akkor én voltam az ifjú titán. Ungváry Tamások hívtak fel, hogy „Zsoltikám, hol szeretnél ösztöndíjat kapni? Tokióba mennél vagy New Yorkba?” És ez nem vicc, most szó szerinti telefonokat idézek. Amikor én rettenetes módon, keresetlen szavakkal osztottam ki Csurka Istvánt, na akkor én egy fantasztikusan tehetséges ifjú voltam a szemükben. Amikor mindez ellenük fordult, azóta egy elviselhetetlen, tehetségtelen náci pozőr vagyok. És ehhez csak ennyire (csettint az ujjával) volt szükség. Amúgy – visszatérve a kérdéshez – meggyőződésem, hogy van helye a haragnak. Harag vagy bármilyen érzelem nélkül nem lehet sem politikát, sem szerelmet, sem közéletet, sem irodalmat, sem semmilyen művészetet művelni. Illetve lehet, csak az olyan is lesz.

GFG: Olvastam a legendás novelláskötetedet, a Tündértemetőt, írtam is róla. Nekem tudod melyik szöveged tetszik a legjobban belőle? A „hogyan nyertem meg az osztályharcot?” fejezet. Itt, ha jól értelmezem, a „fosás” problémája vezet el minket ahhoz a katartikus felismeréshez, hogy még a legnagyobb sznobok is emberek, és bele tudnak egy egészségeset harapni a barackba. A novellában egyébként nem a sznobok „fosnak”, hanem te találod szembe magad ezzel a nagyon is emberi kihívással. De hogy a lényegre térjek, pengeváltásaink ellenére nekem az tetszik abban, amit csinálsz, hogy a teljes emberi dimenziót mozgósítod az érveid során. Egyébként az ellenfeleink is ezt csinálják, csak ezt letagadják.

Bayer: Volt egy emblematikus pillanata számomra a tabáni Gösserben lezajlott májusi teázgatásnak. Amikor ott elkezdték sorolni az én számos bűnömet, és én vissza mertem kérdezni, hogy az éppen aktuálisan lezajló tüntetéssorozatoknál látták-e, hogy emberek milyen transzparenseket hurcolásznak: „Orbán geci.” Vagy egy nagy rakás szar, amire rá van rajzolva egy bajusz és akkor az az Áder János. És akkor megkérdeztem a tőlem 40 centire ülő Széll Bernadettet, hogy „mondja már meg kedves, Ön szerint ez nem sérti az emberi méltóságot? És mondjuk mit szólna, ha holnap a jobboldal egy nagy tömegtüntetésen egy transzparenst vinne, amire az van ráírva, hogy „Hadházy geci, Széll Detti nyeli”?”

GFG: Hát akkor ezt visszhangozná az egész nemzetközi sajtó.

Bayer: Nem is nagyon tudott erre válaszolni, de konzekvensen ragaszkodott ahhoz, hogy a „bajszos szar”, ami a köztársasági elnök epitheton ornansa (állandó jelző – szerk.) lett, az nem sérti az emberi méltóságot. Innentől kezdve viszont fölöslegessé válik a vita, mert ha az nem sérti, akkor nem sérti semmi sem.

GFG: Szerinted van még értelme itt jobboldalról, baloldalról és ennek  megfelelő moralitásról beszélni? Vagy honnan tudjuk, hogy kik vagyunk mi és kik ők?

Bayer: Szerintem ez napi szinten változik. Amikor ma beszélgetünk, azaz csütörtökön, épp ma jelent meg egy írásom Schilling visszhangja címmel. Ott pont ezen elmélkedem, hogy Schilling Árpád óriási színházi rendező néhány napja elküldi először Veres András püspököt, majd pedig Ferenc pápát szó szerint a picsába. És eltelik egy hét, és hallottatok ti botrányról? Kifordult sarkaiból a világ? Megjelentetett a DK meg az MSZP meg a Jobbik bármit, mint ahogy mondjuk azt velem kapcsolatban tették? Én mondjuk csak libsiztem, demenseztem. Ez sem szép – jól van, én aláírom. Na de nem küldtem el a picsába! És akkor itt rögtön szembesülünk egy problémával: Schilling Árpád liberális baloldali megmondóember elküldheti nyugodtan a pápát a picsába, mert ez nyilvánvalóan az ő fejükben beletartozik a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság körébe.

GFG: Sőt, egy tisztességes liberális egyben ateista is, persze, hogy elküldheti a fenébe.

Fűrész: Vagy „kötelessége” elküldeni...

Bayer: Én, mi, te biztos, hogy nem küldhetjük el, mert az világbotrány. Viszont azt gondolom, hogy ezt farizeusságnak hívják. Erre mondta Jézus, hogy farizeusok vagytok.

GFG: Lehet, hogy akkor úgy különböztetjük meg őket tőlünk, hogy nekik lehet, nekünk meg nem lehet? És ha tudom, hogy nekem nem lehet, és neked sem lehet, akkor mi egy oldalon vagyunk, a többi meg nem számít. Vagy számít? Szerinted mi különbség van közöttünk? Bayer Zsolt jobboldalisága és a 888 között? Ez egy generációs különbség, vagy érzékelsz valami más, nevezzük így, gyökerekig visszanyúló eltéréseket?

Bayer: Is-is. A kettő nem elválasztható. A gyökerek és a generáció mindenképpen összetartozik, és ugyan nagyon messzire vezet, de akkor vágjunk bele! Szerintem a világ 40-50 év alatt irgalmatlan nagy utat járt be – most a nyugati világról beszélünk –, és szerintem folyamatosan és egyvégtében a rossz irányba tart. Rendszerektől függetlenül végbement ebben a világban egy olyan minőségi változás, méghozzá negatív irányban, ami – rosszabb pillanataimban azt gondolom, hogy – irreverzibilis. És nagyon-nagyon el is tud ez engem keseríteni. Nekem meggyőződésem – és lehet, hogy semmiben nincs igazam, de akkor is ez a meggyőződésem, mert ennek a generációnak a tagjaként nem tudom ezt máshogy látni –, hogy szerintem mondjuk az én generációm, mi, akik két sarokkal odébb, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban megkaptuk az érettséginket még ’82-ben, mi azzal az érettségi bizonyítvánnyal többet tudtunk, mind tárgyi tudásunkban, mind a világra való rálátásunkban, mint egy mai diplomás. Ez nekem meggyőződésem.

Fűrész: Ez lehet, hogy valóban így is van.

Bayer: Egy másik mániám, ezerszer elmondtam, mindig ki is röhögtek érte odaátról, hogyha a rendszerváltást aszerint nézzük, hogy eljutottunk mondjuk a Zsurzs Éva-féle Abigéltől az RTL Klubon futó faszpörgetőig, akkor ezért kár volt rendszert váltani. (nevetés) Tegyük föl a kezünket, gyerekek, ezért nem érte meg!

Fűrész: Kulturális hanyatlásra gondolsz?

Bayer: Igen, és az egész nyugati világ ebben szenved. A keleti világ kevésbé. Ezt nyilván lehetne még cizellálni, de nagy vonalakban szerintem erről van szó. És az is igaz, hogy még hogyha ezért, ha félre akarják érteni, akkor félreértik, és majd ezért is meg lehet majd kövezni engem, de nem érdekel… De mondassék ki: az európai keresztény ember utolsó nagy hősi eposza – ha már az Iliásszal kezdtük –, a mi utolsó nagy hősi eposzunk, gyerekek, az a második világháború volt. És ebből a szempontból még az is mindegy, hogy ki harcolt a jó és a rossz oldalon. Mert a hősi eposz hőse volt az a Moszkva alatti lövészárokba belefagyott német katona is ugyanúgy, mint az Omaha Beachen vízbefulladó és géppuskával szétlőtt amerikai, brit meg francia tengerészgyalogos, aki partra szállt. Ebből a szempontból mindegy. Akkor írt ez a földrész és ez a keresztény világ utoljára egy nagy hősi eposzt. Ennek volt egy ilyen torz – nem azt akarom mondani, mert valódi halálok voltak ott is, de az a második világháborúhoz képest mindenképpen béka-egér harcnak tűnő – utolsó felvonása a délszláv háború a '90-es évek elején, ami érintett egy szűk, európai szegmenst, néhány nemzetet, de lényegében Európa az utolsó 70 évben, benne az európai keresztény, ha úgy tetszik fehér ember szépen belehülyült a jólétbe. Ezért tartunk most itt.

GFG: Tehát azt mondod, hogy van egy minőségprobléma kulturális-szellemi értelemben, és egy elpuhultság-probléma.

Bayer: Így van.

GFG: És ez a kettő együtt visszafordíthatatlan folyamatot eredményez, aminek számtalan tragikus következménye van.

Bayer: A világ varázstalanítva lett – énekelte Cseh Tamás Bereményi szövegére. És mondjuk nekem az ELTE-n egy Závodszky Géza '86-ban már imígyen horgadt fel – és akkor persze mi kiröhögtük őt, mert nem értettük, hogy akkor mégis miről beszél, mikor mondja –, hogy „mondják meg nekem maguk, hogy maguknak kik a hősök? A porcogós Szikora?” – tette föl a kérdést imígyen Závodszky tanár úr, és mi persze röhögtünk és nem is értettük, és mondtuk, hogy „jaj, tanár úr, szegény, belebolondult.” Õ '48-nak volt a nagy tudója, belebolondult '48-ba. Ma már értem, hogy mire célzott: varázstalanítás, hőstelenítés, sehol egy hősi eposz. Mondassék ki ezredszer is, hogy „és a Guttenberg-galaxisnak is vége van”. Ki olvas ma könyvet, gyerekek, ki? Mutassatok egy embert! Épp tegnap őrjöngtem, amikor elolvastam ennek – az egyébként épp török származású – német integrációs miniszter asszonynak a mondatát – ti írtátok meg –, hogy márpedig olyan, hogy német kultúra, nem létezik. Először is akkor nem értem, hogy ő akkor minek a minisztere. Mert ha ő integrációs miniszter, de nincs mihez integrálódni, akkor miért megy be reggel dolgozni? De ez csak az első ellentmondás. És akkor az az ember, aki jön a '80-as évekből, a múlt évezredből, és hozza a batyujában ezt a sok fölösleges lomot a Gutenberg-galaxisból: cipeli magával Heinét, Goethét, Thomas Mannt, a nagy német romantikát, ugye a Grimm fivéreket a Fekete-erdőből, és azt mondja: „ha ez mind nincs, akkor mi van?” És közben rájövök, hogy ezt mondom én még nektek, mert a ti szemetekben még látok azért értelmet csillogni....

GFG: Csak a neoncsövek tükröződnek (nevetés)

Bayer: És ahogy itt ülünk, akkor össze tudunk még nézni és azt tudjuk mondani, hogy „nincs német kultúra? Hát ne szórakozzál, anya! Ott a Varázshegy, baszki! Azt azért mégsem írhatta volna meg egy török!” Más a hinterland, ugye. De közben rá kell jönnöm, hogy ezt mi értjük, de lehet, hogy egy mai húszéves német – nem egy mai húszéves magyar! – szerintem 10-ből 11 nemhogy a Varázshegyet nem olvasta, hanem azt sem tudja, ki az a Thomas Mann. Na, ez a hátborzongató!

GFG: Nyitnék egy zárójelet. Lehet, hogy nem is érdemes erről beszélni, de mi van akkor, ha – értem a minket célzó kritikát is –, hogy van olyan, hogy „visszafogás”. Visszafogjuk, amit tudunk. Tegyük fel, hogy a mi batyunkban is ott vannak a klasszikus szerzők, ugyan töredelmesen bevallom, nem olvastam Hegel 1807-es szövegét német eredetiben, mint TGM (nevetés),

Bayer: Megyek is! (nevetés)

GFG: … mert például nem érdekelt. De vajon érdemes ma azzal próbálkozni, hogy Goethével, Schillerrel vagy Platónnal befolyásoljuk a közgondolkodást? Vagy akár az is lehetséges, hogy mindez éppen irreleváns a politikai tudás esetén.

Bayer: Gábor, és mind ti, többiek! Ma 30 másodpercre lehet lekötni emberek figyelmét. Villódzó képekkel! Miről beszélünk? Ülök otthon, múlt századi romként este, kitöltök egy pohár bort és mondjuk előveszem a Varázshegyet. Ez számos alkalommal megtörténik. És egyébként meg már úgy vagyok ezzel, mint Illyés Gyula, aki egy naplóbejegyzésében egyszer azt írta, ülvén Tihanyban a nem tudom hányezer kötetes könyvtárában, és akkor beírja a következőt, hogy „ma egész nap azon gondolkoztam, hogy miért van nekem ötezer könyvem, amikor 30 éve ugyanazt az ötöt olvasom?” (nevetés) Én is így vagyok ezzel! Van nagyjából egy tucat könyv és azokat váltogatom. Szóval ülök és ugyanígy gondolok magamra, hogy ki vesz ma elő rajtam kívül Szindbádot, egy Utas és holdvilágot, egy Varázshegyet – urambocsá’ –, szinte sziszegve merem csak kimondani, egy Iliászt vagy egy Odüsszeiát?

GFG: Csak, ha Xboxon is kijön! (nevetés)

Bayer: Tehát siralmas ez. De ugyanakkor pedig lehet, hogy mi mindannyian csak görcsösen ragaszkodunk egy világhoz, ami végérvényesen letűnt és halálra van ítélve, és majd jön helyette valami más.

GFG: De nézd meg a sebességet! Amikor beütött a Charlie Hebdo-merénylet, hetekig borzongtunk rajta. Próbáltuk feldolgozni. Aztán annak az időintervalluma, hogy meddig lepődjünk meg vagy borzadjunk el, radikálisan lecsökkent. Történik egy Barcelona, már azt sem tudom, hogy az augusztusban volt-e. A terror és a merényletek is villódzó képekké lettek.

Bayer: Maga az idő problematikája ettől függetlenül is egészen hátborzongató. Ha csak a mi emberöltőnket vesszük, és ha még tudnak lenni emlékeink, akkor is hátborzongató, hogy mit is műveltünk az idővel. Hogy a gyorsuló idő egyébként mi mindent öl meg, erről szól a „hosszú most” problematikája is. De tényleg, gondoljon bele egy pillanatra mindenki, hogy mit jelenthetett egyébként 150-160 évvel ezelőtt, amikor egy Petőfi Sándor úgy döntött, hogy bejárja ezt az országot. Írt is egy zseniális úti karcolatot Magyarországról, amin az ember sírva röhög. Na de eljutni Budapesttől Vácig volt egy nap. Miskolcig három nap. Erdélyig pedig egy hónap. Szekereken, gyalog, lovon. Sárban, hóban, fagyban. De akkor valahogy kijjebb volt az idő. Nem tudom ezt máshogy leírni, hiszen én sem éltem abban a korban, és amiben már én felnőttem, ahhoz képest már az is egy elmebaj volt. De ami ma van…! Én ahányszor felülök egy repülőre, különösen ha tengerentúlra repülök, én mindig ezen gondolkodom, hogy ez egy kicsit tényleg olyan, mintha az ember Istent játszana. Az Istennek nincsen ideje. Az Istennek nem számít az idő, mert ő örökkévaló. Az ember pedig, aki tényleg Istent játszik, nemhogy örökkévaló, hanem az arasznyi létben – hogy Madáchot is ide rángassuk –  megpróbál úgy tenni, hogy minden beleférjen.

GFG: Ez a nyugati ember vagy az ember?

Bayer: Ez a nyugati ember. A keleti még nincs ezzel megfertőzve, illetve...

GFG: Illetve a fene tudja.

Bayer: Illetve a japán is meg van fertőzve, de a japán azért van megfertőzve, mert nyugativá vált. Szerintem Belső-Ázsiában a mongol jurtákban, vagy Kína nagy részén valószínűleg még nem ilyen az élet. Szerencsém volt a Húsvét-szigetet bejárni, még ott sem ilyen az élet. Nálunk viszont ilyen az élet. Nem tudunk mit kezdeni az idővel, és nem vagyunk hajlandók megadni magunkat az időnek, mert elhittük magunkról, hogy mi vagyunk az Isten, miközben Istent megtagadtuk, letagadtuk, ezért a halálra is azt mondjuk, hogy az nincsen. Régen...

GFG: ...Készültek rá.

Bayer: Régen generációk éltek együtt, 4-5-6 éves korodban szembesültél nagyapád halálával, aki a hátsó tisztaszobában volt felravatalozva, gyerekként átestél a beavatáson, tudtad, hogy van élet, vagyok én és majd meg kell halni, és ha gyerekként átesel a beavatáson, akkor könnyebbé válik minden. A modern ember az időt megöli, felgyorsítja, mindent egyszerre akar, és amiről azt gondolja, hogy szörnyű, azt kizárja. Ma nincs halál. Ma öregasszonyok...

GFG:...elkezdenek dzsoggingolni.

Bayer: Igen, elkezdenek dzsoggingolni, kirúzsozzák vastagon a műfogsorukat, mert nem hajlandók tudomásul venni, hogy ők öregasszonyok. Tinilányt játszanak. Nevetségesek, szánalmasak és ostobák, de ugyanakkor az egész világ ezt sugallja nekik, hogy neked az a dolgod öregasszonyként, hogy mindig rohadt jól nézzél ki. Semmiképpen sem az a dolgod, hogy nagymama legyél, idős, őszhajú nagymama, aki finom süteményt süt az unokáinak, mert az hülyeség, az valami rémes kornak az öröksége, az ma nincs. Ma ülj a Zserbó teraszán kirúzsozott műfogsorral, ma ez a dolgod öregasszonyként. Még egyszer mondom: szánalmas, borzasztó és nevetséges, de ezzé tettük a világot.

GFG: De ha idekapcsoljuk egy merész ugrással a nyugat-európai politika színvonalát...

Bayer: ...Van neki olyan?

GFG: Eltekintve egy-két államférfitól a nyugat-európai politika ezekhez az emberekhez beszél, mert nem tud máshoz beszélni. És akkor van egy-két figura, aki ebből a sztoriból kilóg, ezért a viselkedése érthetetlenné válik, és itt ki is kötöttünk Magyarország és Európa viszonyánál.

Bayer: Igen. Például egy magyar miniszterelnök egész biztos, hogy kilóg ebből a történetből. Egész biztos vagyok benne, hogy nem költ sok-sok ezer eurót sminkre, egész biztos vagyok benne, hogy Orbánnak nem kentek annyi púdert a fejére, mint Macronnak.

GFG: Na de mégiscsak a franciákról van szó, nem? (nevetés)

Bayer: Egy snájdig fiatalember, aki együtt él a nagymamájával, végül is tök jó, érthető, nem? Ez ugyanaz, mint a harminc másodperc villódzó képek, annak kell megfelelni és ennek szintjére kell leredukálni a mondandókat is. Hát azért, jézusmária, most megint visszaugrunk hetven-nyolcvan évet az időben, akárcsak Adenauerig vagy De Gaulle-ig, ezek az emberek kiálltak a népük elé, és akár egyórás beszédet tartottak arról, hogy mit is gondolnak a következő negyven-ötven évről. „Nem ígérhetek mást, mint vért és könnyeket” – csakhogy idecitáljam az ezerszer elpuffogtatott, már-már közhelyszerű mondatot, ami ott, abban a kontextusban, abban a pillanatban teljesen függetlenül attól, hogy Winston Churchill egyébként cégéres gazemberségeket követett el mind a háború előtt, mind a háború után, abban a pillanatban azért ezek a mondatok ütöttek. És volt egy befogadó közeg. Ha ma kiállna valaki és azt mondaná: „Emberek, nem ígérhetek mást csak vért és könnyeket”...

GFG: ...Azt mondanák: a k888rva anyád! (nevetés)

Bayer: Meg, hogy hú, hülye vagy b888zdmeg, miről beszélsz? Ez van. Nincsenek olyan illúzióim, hogy az antik görögség korában, amikor megíródik az Iliász és az Odüsszeia, nem hiszem, hogy a plebsz sokkal különb lett volna, mint a mai lumpenproletár. Szerintem ez konstans és mindig az a kérdés, hogy mit hitetünk el velük, azaz, hogy ő kicsoda, mire van joga és mire képes. Szerintem ez nagyon fontos. Meg az, hogy ha egyáltalán ezzel a kérdéskörrel akarunk valamit kezdeni, máris mocsárba és ingoványba tévedtünk. És ilyenkor leszoktak szólni felülről a fegyelmező szájak: „hogy beszélsz az embertársaidról, a népről, akié minden jog”. Csak mondom: olyan jogfosztott őfelsége, a nép a liberális demokrácia végóráiban, hogy ennyire jogfosztott nép valószínűleg még az egyiptomi fáraó korában sem volt. Csak el van vele hitetve, hogy nem ez a helyzet, más mozit néz.

Fűrész: Egyébkét TGM – tudom, hogy teljesen más politikai/filozófiai perspektívából, de – ugyanerre jutott, hogy a politikai szabadság valahol elillant. Az átlagember politikai szabadsága helyébe a fogyasztás lépett.

Bayer: Fogyaszthatsz, igen. Egyszerre van elhitetve százmilliókkal, hogy mindenre joguk van, mindent megtehetnek, nincsenek sem morális, sem biológiai, sem konvencionális társadalmi determináltságok, ezt mind elvesszük. Amikor azonban kimondatik, hogy 72 féle nemet lehet választani, akkor kimondatott az is, hogy nincsen semmi sem.

GFG: Üres lap vagy.

Bayer: Az. Nyilvánvaló, hogy amiben élünk, az sugárút a semmibe. Fogyaszthatsz, mindenre jogod van, mindent megtehetsz, a valódi kérdésekhez, a valódi választásokhoz azonban nincs jogod. 

GFG: De akkor ez egy hatalmas bűvésztrükk, nem?

Bayer: Az.

GFG: És akik csinálják, azok hatalmas varázslók.

Bayer. Zs-e-n-i-á-l-i-s-a-k. Az öreg Hobónak a Circus Hungaricusban van az a száma, a Cipolla Lovag, szóval igazi Cipollák. És ha már Thomas Mann szóba került, hát gyerekek, tízéves forma gyerek voltam, a Thália Színházban ment a Mario és a varázsló. Akkor még a tévében a héten egyszer volt színházi közvetítés és néztük, hogy a színházban mi megy. Ülök a tévé előtt a nagyszobában, semmit nem értek az egészből, de ott ülök másfél órát dermedten és nem tudok megmozdulni. Nézek egy embert a tévében, Latinovits Zoltánt, akiről szintén nem tudom, hogy kicsoda, és engem gyerekként a tévé előtt ott tart. Nézem, nem hiszem el, hogy mi történik, utána könnyeimet nyelős-taknyom folyós beszélgetést kell folytassak a szüleimmel, hogy egyáltalán feloldják bennem ezt a szörnyűséget. És ezt csak azért mondom, hogy ez azért annyira régen nem volt. Egy negyvenéves történet, amiről beszélek. El tudtok ma egy ilyet képzelni?

GFG: De ezzel akkor azt is mondod, hogy a „mi tűnt el?” – listát folytassam, hogy eltűnt a katarzis is a világunkból.

Bayer: Hogyne tűnt volna el.

GFG: Tehát az „eszünk-iszunk-b888szunk, mi kell még?”-világa nem elég a katarzishoz?

Bayer: Hát nem. Nagyon érdekes, amit mondasz, mert a jólétben elhülyültség – maradjunk akkor az antik görögöknél, úgy rémlik, hogy a lótuszevők szigetén Odüsszeusz három társa csak zabálják a lótuszt, teljesen meghülyülnek, és ott akarnak maradni, megdögleni lótuszzabálás közben – azt jelenti: itt vagyunk a phaiákok szigetén. Hogy is férne bele a phaiákok szigetébe vagy Kirké szigetébe, ahol mindenki disznóvá van változtatva, a katarzis? De most valami közeledik, valami jön, és most fog eldőlni, hogy lesz-e katarzis.

GFG: De a katarzisra késznek kell lenni, nem? Mégiscsak van egy belső készenlét az emberben.

Bayer: Na, ez egy jó kérdés. Készen kell-e állni a katarzisra? Ez egy nagyon jó kérdés. De vajon kikényszerítheti-e a világ azt, hogy 24 óra alatt készen álljál rá hirtelen? Nem tudom, én sem tudom rá a választ. Nem tudom, hogy a nyugatból ki fogja-e tudni kényszeríteni még tíz-, húsz- vagy százmilliós embertömeg Fekete-Afrikából a katarzist. Lehet, hogy nem, és akkor szép csöndben elmúlunk.

GFG: Oriana Fallaci ezzel a civilizációs kihívással kapcsolatban írja le azt a két szót, hogy „harag” és „büszkeség”.

Bayer: Igen.

GFG: Tudunk még egyáltalán büszkék lenni? Az európai kultúrára, arra, akik vagyunk?

Bayer: Az európai kultúrára irányuló büszkeség az per pillanat eltűnt, azért tűnt el, mert amire még büszkének lehet lenni, azt a mai európai generáció jelentős része már nem ismeri. Ami pedig van, az a NINCS. Nem akarnék most ebbe tényleg belebonyolódni, de hogyha a katolikus egyház feje meg tudja fogalmazni azt a mondatot, hogy azért kell mindenkit befogadni, mert az egyén mindig előrébb való, mint a nemzet – ezt két héttel ezelőtt mondta Ferenc pápa. Ha a katolikus egyház feje ezt a mondatot meg tudja fogalmazni, akkor elérkeztünk a NINCS kapujába, akkor a keresztény európai civilizációnak ezen a ponton bizonyos értelemben vége van. Innen már csak egy lépés James Joyce elhíresült mondata: „Haljon meg a haza értem.” És ezt még James Joyce is, amikor kimondta, talán szégyellte, a legszűkebben vett, legvadabb libsi barátai veregették meg érte a vállát. Ma a pápa képvisel egy ilyen álláspontot. Akkor mégiscsak a falnál állunk. Lássuk be! Ez viszont minden értelemben a katarzis pillanata. Valaminek történnie kell. Legyek Ura. Valaminek történnie kell.

GFG: Geert Wilders valahol azt mondja, hogy vannak olyan hülye, ostoba európai politikusok, akik ezt az egész népvándorlásos sztorit csupán az éghajlatváltozással magyarázzák, de majd megismerik a muszlim telet. A tél közeleg vagy már itt is van, hogy a Trónok harcát is beidézzük. Mit gondolsz erről? Tényleg ekkora a veszély? Itt vagyunk a télben?

Bayer: Nagy a baj! Ez megint messzire vezet és túlmutat önmagában a muszlim bevándorláson vagy a fekete-afrikai bevándorláson – amelynek 90%-a szintúgy muszlim. A legfontosabb megállapításom, hogy a fagyi visszanyalt. Mert tegyük fel a kérdést, hogy vajon a Nyugat – leszámítva Németországot, mert nekik számottevő gyarmatbirodalmuk sosem volt –, tehát Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Spanyolország mitől lett gazdag és mitől lett a világ ura? Hát a gyarmataiból. A fehér ember, a frank, az angolszász, a hollandus, a német-alföldi és a hispán egy adott történelmi korban leigázta a világot. Leigázta, meggyilkolta, kiirtotta, kulturálisan megsemmisítette és javait, és vagyontárgyait elrabolta. Ebből soha nem látott jólétet, gazdagságot – noch dazu – demokráciát teremtett magának. Most a fagyi bejelentkezett és azt mondta, helóka…

GFG: Mi jövünk!

Bayer: Jövök! Jövök, tesó! 200-300 évig te jöttél, mindenemet elvetted, most halihó. És ebben tetszik nekünk vagy nem – nem tetszik! Nekem nem tetszik, hogy nem tudok nyugodt szívvel elmenni Velencébe a kölykeimmel, és nem tudom nekik megmutatni a Szent Márk teret, mert attól kell félnem, hogy valami kretén barom fölrobbantja magát a hátam mögött. Nem tetszik! –, de hogy van ebben valami történelmi vagy isteni igazságtétel, abban biztos vagyok. De miért akarják ezt rálőcsölni a nagy habzsi-dőzsiből akkor kimaradt és mindig másodosztályú, mindig ezerszer szegényebb, mindig lenézett, mindig a perifériára és a félperifériára szorított nyomorult Kelet-Közép-Európára? Miért akarják ezt szétkenni?

GFG: Nem lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert ők a nagy játékosok, ők a varázslók?

Bayer: Gábor, de igen, azért. Csupa megannyi kicsi Cipolla. Ezt is olyan nehéz mondani, de azért régen a gazemberségben is óriások voltak. Ma a gazemberségben is pitlák szarjankók vannak. Mert nem mindegy. Hogy is fogalmazza ezt meg a magyar filmművészet egyik legcsodálatosabb alkotásában a Megáll az időben, mit is mond Pierre? „Az sem véletlen, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember.” Az sem mindegy, hogy milyen szinten vagy gazember. Hitler mégiscsak grandiózus gazember volt.

GFG: Tényleg elbűvöl Montefiore Jeruzsáleme. Amikor bajba kerül valami gazfickó vagy hívják fejedelemnek, a következő sorokat olvashatja az ember: „és kilovagolt a városból az éjszaka leple alatt mintegy 500 ágyasával”. Itt kezdődik a nagyság! (nevetés)

Bayer: Hát igen, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szinten vagánykodik az ember. Pierre-nek ebben mérhetetlenül nagy igazsága volt. És ma pitiáner szinten vagánykodunk. Most a Nyugatról beszélek. És – még egyszer mondom – érzek abban némi történelmi igazságot vagy igazságtételt, hogy az egykori gyarmatok lázadván, torzan, betegen, aljas, egyébként gyáva és ocsmány módon, de mégiscsak valamiféle létező igazság vagy éthosz nevében azt mondják, hogy „akkor most itt vagyunk”. De szeretném még egyszer hangsúlyozottan jelezni: nincsen nekünk ehhez közünk. Nincs! Volt az Osztrák-Magyar Monarchiának egy akkora gyarmata, mint ez a szoba. Úgy hívták, hogy Ferenc József-föld. Ez ma is megvan. Novaja Zemlja névre hallgat. Kizárólag rozmárok vannak rajta, meg egy orosz katonai bázis. (nevetés) Tehát, ha van történelmi igazságtétel, tizenkét rozmárt be kell fogadjunk, ezt vállalom.

GFG: Felajánlom erre a célre azt a szobát. (nevetés)

Bayer: Egyéb dolgunk ebben az ügyben nem nagyon van. És ezek a hülye dumák európai szolidaritásról, meg hogy „nem lehet ám csak a pénzt eltenni” – véres, ócska hazugság mindegyik. Mindegyik.

GFG: Na jó, de akkor visszatértünk a haraghoz, nem? Hát ennyi pitiánerség láttán mit lehet csinálni? Elkezdeni érvelni?

Bayer: Haragudni lehet, pontosan. A haragnak pontosan ez a lényege. Ha valakivel leülök beszélgetni és azt mondja, hogy ez a fehér csésze, amiből most a kávémat kortyolgatom, fekete, akkor valószínűleg van öt nyugodt mondatom, hogy érveljek neki: ez fehér. De ha ő egyre agresszívebben ordítja a pofámba, hogy márpedig ez fekete, akkor előbb-utóbb a fejéhez b888szom. Ez van. És az az utolsó érvem, hogy „bazmeg, ez fehér, a k888rva anyádat”. És itt be is van fejezve a beszélgetés. Lehet, hogy a túloldalon kizárólag pszichiáterek és pszichológusok vannak, akik egyébként napokig képesek amellett érvelni, hogy de ez fehér, én nem tartozom ezek közé. És amikor el van magyarázva, hogy miért kell befogadni minden migránst, hogy mi miért vagyunk szemét gazemberek, hogy miért jó az, hogy 72 féle nem közül lehet választani, és miért baromi klassz, hogy VV Aurelio a faszát pörgeti helikopterként a tévében, és ettől lettünk szabadok, amikor csak ez van mondva, egy idő után én kifogyok az érvekből, ezt be kell valljam.

GFG: És mégis jön a kórus, és azt mondja, hogy Zsolti, ilyet nem szabad.

Bayer: Igen, csak egy idő után az ember bele is merevedik ám a játékba. És például ők megpróbálják rámégetni ezt a billogot, és valószínűleg ők tényleg úgy képzelnek el engem, hogy én reggel fölkelek, mint a duli-fuli kismalac és mindenkire haragszom. Hogy így járok a világban. De komolyan: nálam vigyoribb, jókedvűbb, heherészősebb faszit én keveset ismerek. Engem amúgy kenyérre lehet kenni. Viszont engem ki is lehet hozni a sodromból. Nem kell hozzá sok. Elég ennyi. Visszatértünk hát a haraghoz.