Újabb cseh segítség a magyar-szerb határon
2015.10.29. 16:49
A rendőrök – kiket a cseh belügyminiszter és a cseh rendőrfőkapitány is személyesen búcsúztatott – csütörtök délután indultak útnak Prágából. A rendőrfőnök szerint a magyarországi misszió iránt nagy volt az érdeklődés, több mint négyszázan jelentkeztek a küldetésre:
Az egyik legfontosabb követelmény a nyelvi felkészültség - az angol nyelv ismerete - volt, és természetesen megvizsgáltuk a jelentkezők nemzetközi tapasztalatait is. Le kell azonban szögezni, hogy ezek a rendőrök ma lényegében az ismeretlenbe mentek, hiszen ilyen típusú bevetésben a cseh rendőrség még sosem vett részt."
Hozzátette, hogyha sikeres lesz az együttműködés, akkor akár több hónappal is meghosszabbíthatják az eredetileg december 15-ig tartó magyarországi misszió intervallumát.
A prágai kormányzatnak egyébként mintegy 10 millió koronájába (közel 115 millió forint) kerül a küldetés. Egy korábbi kormánydöntés alapján október közepétől már 21 cseh katona szolgál az országban, a katonákkal együtt pedig kilenc műszaki eszköz is érkezett hazánkba. A cseh rendőrök a magyar járőrökkel és katonákkal közösen járőröznek három Szegedhez közeli településen, s bár a járőrcsoportnak magyar parancsnoka lesz, a cseheknek ugyanaz a jogköre, mint magyar kollégáiké.
Csehország mellett a másik két visegrádi ország, Szlovákia és Lengyelország is nyújt segítséget a magyar hatóságoknak a déli határ mentén.
Egyébként az Unió más országaiban is egyre többször felmerül, hogy a tagállamok a migráns-válságban kölcsönös rendőri, határvédelmi támogatást adnak egymásnak. Az elmúlt vasárnap a balkáni vezetők uniós csúcsán például a válságban érintett országok megállapodtak, hogy igyekeznek kölcsönösen segíteni egymásnak a határok védelme és a migránsok regisztrációjának sikeressége érdekében. 400, köztük Németország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Magyarország, Szlovákia és Csehország által küldött rendőr érkezhet Szlovénia segítségére, akik segítenek majd a helyi rendőröknek és a hadseregnek a határ mentén.
(MTI, Reuters)























































































