Szemelvények a világsajtóból
2015.12.11. 10:18
Nem vagyunk az iszlám földje, és ha muzulmánok francia polgárokká válhatnak, akkor azzal a feltétellel tehetik, hogy elfogadják azokat a szokásokat és életformákat, amelyeket a görög, római befolyás és 16 évszázad kereszténység alakított”
– idézi a brit világlap a vasárnapi helyhatósági választásokon Provence-ban és a térségben győztes Marion Maréchal Le Pent, a Nemzeti Front képviselőjét, Le Pen korábbi pártelnök unokáját egy olyan cikkben, amely igyekszik feltárni a radikális jobbratolódás okát Franciaországban. Egy megszólaltatott egyetemi tanár elmondta,
az 1990-es évek vége tájékától kezdve a kormányok képtelenek voltak elfedni a válság hatásait. Most az emberek rendre és tekintélyre vágynak, amely abból az érzésből született, hogy a társadalom túl messze ment az individualizmus és a liberalizmus oldalán.”
Egy választó így magyarázta, miért szavaz az NF-re:
Teljesen rendben voltunk Mitterrand-ig. Aki nem csinált semmit gazdasági téren, viszont megváltoztatta életstílusunkat. Hirtelen korábbi gyarmataink adósai lettünk; hálával tartoztunk a feketéknek és az araboknak. A hagyományos értékeket, a hazafiságot és a szülői tekintélyt leeresztettük a fürdővízzel. Most pedig arra ébredtünk, hogy azon bevándorló származékok, akik a francia oktatási rendszernek részei voltak, legyilkolják honfitársainkat az utcán.”
A vezető francia lapban megjelent véleménycikk szerint a franciák azért szavaznak a szélsőjobbra, mert összeomlott kritikus ítélőképességük.
/Emlékeztető: a Le Monde nem vicclap./
2001. szeptember 11-e óta az amerikaiak még soha nem féltek ennyire terrortámadástól, mint most, derül ki a vezető amerikai lap és a CBS csatorna által közösen megrendelt felmérésből.
Az Európai Unió német és francia javaslatra olyan tervvel készül előállni, amely révén a Frontex kezébe nagyobb hatalmat helyeznének és így az uniós határvédelmi szervezet egy tagállam megkérdezése nélkül védené a tömb külső határát, jelenti az amerikai globális terjesztésű lap. Ez forradalmi lépés lenne abban, hogy Brüsszel döntési hatalmat venne át egy tagállamtól. A tervet az Európai Bizottság december 15-én hozná nyilvánosságra, az uniós vezetők következő heti találkozója előtt. A terv csak a schengeni övezet tagállamaira vonatkozna. A Frontex így napokon belül dönthetne egy adott határ fegyveres védelméről.
Svédország új intézkedéseket hozott létre, hogy megbirkózzon a menekültáradattal, mivel az állam már elérte képességei határát a menekültek fogadására, jelentette ki a svéd bevándorlásügyi miniszter. 2016-tól az országba vezető minden úton ellenőrizni fogják a belépők iratait, beleértve a dán fővárosból jövő buszokat, kompokat és vonatszerelvényeket. A miniszter azt is kijelentette, hogy országa arányánál jóval többet tett a menekültek befogadásáért, mint azt Európában elfoglalt demográfiai rangsora indokolná, és egyben megfeddte a dánokat, hogy nem tesznek eleget a menekültek befogadása terén.
Elértük a határt, míg Dánia nem”
– mondta. Lokke Rasmussen dán miniszterelnök azzal vágott vissza, hogy Dánia bírálata helyett foglalkozzanak saját problémáikkal, mert
az nem a svédek feladata, hogy ítélkezzenek a dán bevándorlási politikáról.”
Kijelentette azt is, ha a svédek a dán-svéd Oresund hídon is határellenőrzést vezetnek be, az negatívan befolyásolhatja a régió gazdasági növekedését.
Ha Stockholmot, Göteborg-t vagy Malmőt skandináv Bejrúttá akarják alakítani, ahol klánok háborúznak…csak tegyék”
– jelentette ki Pia Kjaersgaard a bevándorlásellenes Dán Néppárt alapítója. Dánia eddig 18 ezer, Svédország 190 ezer menekültkérőt fogad be az év végéig.
„Orbán meghátrált a civil szervezetekkel folytatott harcában” címmel az uniós ügyek vezető szakportálja arról számol be, hogy a magyar miniszterelnök tegnap meghátrált kormánya és Norvégia között az 1,8 milliárd összegű fejlesztési segéllyel kapcsolatos vitában. Ennek értelmében Budapest a magyarországi civil szervezetek mindenfajta vizsgálatát. Vidar Helgesen Norvégia európai ügyekért felelős minisztere kijelentette:
Kifizetődik kiállni az alapvető értékekért.”
Egy norvég tisztségviselő a megállapodásról így nyilatkozott a Politico-nak:
Budapest beadta a derekát. Az új fordulat a norvég álláspont totális győzelme…”
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint „jó kompromisszum történt”.
Az Izraelben bebörtönzött palesztin gyermekek száma a kétszeresére nőtt, ad számot a honlap a Palesztin Emberjogi Központ jelentéséről. A gyerekeket koszos zárkákban tartják és lelkileg is gyötrik őket. Az októberben és novemberben bírósági tárgyalás nélkül megölt 100 palesztinból 23 gyermek volt.
* * *
11 egyház és keresztény szervezet az izraeli katonai erők által az emberi jogokkal szemben elkövetett súlyos cselekedeteket tartalmazó bizonyítékokat küldött az amerikai külügyminisztériumnak követelve, hogy az Obama kormány alkalmazza az amerikai törvényeket, amelyek értelmében le kellene állítani a bűntettek elkövetéséért felelős izraeli egységeknek nyújtott amerikai katonai segélyeket. Ez évi 3 milliárd dollár, amelyet a kormány most évi 5 milliárdra szándékozik növelni. Az Obama-kormány makacsul ellenáll annak, hogy Izraelt felelősségre vonja az általa elkövetett háborús bűnökért és az emberi jogok súlyos megsértéséért, jegyzi meg a palesztinok jogait védelmező honlap.
Izrael az elmúlt években 400 ezer dollár értékű aranyat szállított Észak-Koreába egy ENSZ tilalom ellenére, derült ki az izraeli parlament gazdasági bizottságának egyik meghallgatásán, jelentette az angol nyelvű izraeli lap.
Milos Zeman cseh elnök a Radio Prahának adott interjújában azt mondta, Törökországot nem szabad felvenni az Európai Unióba, mert Ankara együttműködik az Iszlám Állammal, jelenti az orosz hírügynökség.
* * *
A hírügynökség elemzése szerint november 30-a és december 6-a között ismét a német sajtóban jelent meg a legtöbb negatív hír Oroszországról. Az ott megjelent 139 hírből 132 volt negatív. A Die Welt-ben „Oroszország bombasztikus Erdogan-ellenes showja” címmel jelent meg cikk arról, hogy Moszkva csak azt maximális nemzetközi figyelmet akar azzal, hogy Ankara szemére veti, indokolatlanul lőtték le Szu-24-es bombázóját. A második helyen az amerikai The Wall Street Journal, a harmadikon a brit The Independent áll az Oroszországgal szembeni negatív jelentésekkel.























































































