Spanyolország választott
2015.12.20. 20:10

Az exit pollokkal kapcsolatos első benyomások: könnyen leolvasható a két nagy párttal kapcsolatos elégedetlenség; a Podemos támogatottságát alábecsülték, a Cuidadanosét túl. A szocialisták és a néppártiak váltókormányzásához számos korrupciós botrány és folyamatosan növekvő munkanélküliség tapadt, ezt a két új párt kampányában is kihasználta.
A kormányalakítási egyezkedések akár a végtelenségig is elnyúlhatnak. Akár a katalán és baszk szeparatistákon is múlhatna a kormánytöbbség, ez pedig mindenképp előmozdíthatja az autonómia-törekvéseiket.

A 26,8 százalékos többséget szerzett kormányzó párt eddigi legnagyobb ellenzéke, a PSOE, azaz a szocialisták csak harmadikak lettek a szavazatok 20,5 százalékával, ami még így is 81-85 mandátumra elég. A Podemos 21,7 százalékot szerezhetett, ez 76-80 mandátumra elég, a Cuidadanos pedig 15,2-t, amivel 47-50 képviselőt delegálhat.

Helyi idő szerint este nyolckor bezártak a szavazóhelyiségek Spanyolországban. A részvételi arány közel 70 százalék volt – magasabb, mint az előző, 2011-es választáson –, ami a délelőtti mérsékelt forgalom után meglepően jó eredménynek számít.
A hivatalos előzetes eredményeket fél 10-re ígérték, de az exit pollok szerint a legtöbb szavazatot a kormányfő Mariano Rajoy pártja kapta. Az előzetes számítások szerint a Néppárt 114-118 képviselőt delegálhat a parlamentbe, jóval kevesebbet, mint az abszolút többséghez szükséges 176 (összesen 350 mandátumot osztanak ki). Az előző, 2011-es választáson a Néppárt 186 mandátumot kaparintott meg, így egyedül alakított kormányt.
Elemzők a két nagy formáció, a néppárti és a szocialista dominanciájának végét várták a vasárnapi választásoktól. 1975 óta ez a két párt határozta meg Spanyolország politikáját, mára azonban két kihívójuk is akadt: a Ciudadanos középről, illetve a Podemos szélsőbalról.
Megjött a spanyolok kedve a választáshoz
Kétségek közt Spanyolország sorsa























































































