Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Németország még mindig nem tett le a közös európai menekültrendezésről

MTI

2020.05.17. 18:45

Soros elnökségük alatt kiemelt téma lesz az Európai Unió menekültügyi szabályozásának reformja. Már nem várják el minden tagállamtól, hogy bevándorlókat fogadjanak be, de azt igen, hogy „más módon” kötelezettséget vállaljanak.

Heiko Maas a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban elmondta, „nagy szégyenfolt”, hogy évek óta nem sikerül megállapodni a menekültügyi kérdésekről.

Nem hiszek már abban, hogy lesz olyan szabályozás, amelyben az EU mind a 27 tagállama hajlandó befogadni bizonyos számú menekültet

– tette hozzá a német diplomácia vezetője.

Mint mondta, nagyjából minden második tagállam lehet nyitott menedékkérők befogadására, de a többiek is felelősséggel tartoznak a közösség iránt. Ennek az elvárásnak úgy kell megfelelniük, hogy küzdenek a menekülésre késztető okok felszámolásáért, a korábbinál több pénzt fordítanak a menekültügy területére, és erőfeszítéseiket részben az EU-s keretek között fejtik ki.

A „migrációs téma” továbbra is az egyik leginkább megosztó ügy az EU-ban, és a soros EU-elnökség alatt is „nagyon foglalkoztat majd bennünket” – mondta a német külügyminiszter.

Aláhúzta: a német kormány mindig is közös, „európai megoldást” igyekezett elérni, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy csak néhány tagország foglalkozik a nemzetközi menekültügyi migrációval. Ugyanakkor

már nem ott tartunk, hogy azt mondjuk, ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenki vegyen át menekülteket, viszont azt akarjuk, hogy akik nem fogadnak be senkit, vállaljanak kötelezettséget más területen

– mondta Heiko Maas, hozzátéve: ez az egyik feltétele annak, hogy „európai megoldásról” lehessen beszélni.

Németország a 2015-ös nemzetközi migrációs válság óta az első számú célpont volt az EU területére menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával érkező emberek körében, rendre a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) érkezett a legtöbb kérelem.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére