Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Félrerestauráltak egy romániai várat, így megszívják

888.hu

2016.10.07. 21:58

Annyira szakszerûtlenül restaurálták a romániai Capidaván található római kori várromot, hogy most már nem lehet felvételét kérni az UNESCO világörökségi listájára - közölte a foter.ro portál pénteken.

A Duna jobb partján épült erőd Románia egyik legjelentősebb római kori műemléke: a csaknem tízezer négyzetméteren elterülő falmaradványok feltehetően a 4-6. századból maradtak fenn, és jól kivehetően jelzik a vár négyszögű, bástyákkal megerősített formáját, belső épületeinek elhelyezkedését. A régészek szerint Capidaván egy jóval korábbi, I. századi erődítmény maradványai is fellelhetők.

A római kori várrom helyreállítására, megőrzésére és idegenforgalmi hasznosítására a Konstanca (Constanta) megyei önkormányzat nyert el 16 millió eurós uniós támogatást a regionális operatív program keretében. A munkálatokat tavaly év végéig kellett volna befejezni, de a program lebonyolításában érintett egyes tisztségviselők ellen időközben eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, és ezért a capidavai restaurálás is félbe maradt.

A napokban az úgynevezett Limes-projekt szakértői keresték fel a helyszínt és nemcsak egy tíz hónapja elhagyott építési felvonulási terület találtak, hanem döbbenten tapasztalták, hogy az elvégzett helyreállítás nyomán súlyosan sérült a várrom hitelessége és eredetisége, ami alapfeltétele annak, hogy a világörökség részévé nyilvánítsák. A túlbuzgó "restaurátorok" nemcsak a történelmi korok rétegződését rontották el, de állítólag olyan építőanyagokkal erősítették meg a romokat, amelyeket az ókorban nem használtak, egyes várfalakat pedig egyszerűen továbbépítettek és a régészeti feltáráskor talált szintnél kétszer magasabbra emeltek.

A Limes-projekt egy nemzetközi kezdeményezés, amely a Római Birodalom egykori határain található emlékek védelmét és a világörökségi listára való felvételét célozza: a birodalomhatár leghosszabb, csaknem 1500 kilométeres szakaszának épített örökségeivel a bukaresti kulturális tárca által megbízott román Limes-bizottság foglalkozik.

A capidavai várrom helyreállítása összetettségében és anyagi ráfordításban a legjelentősebb, ókori műemléket érintő romániai helyreállítás. A bizottság jelentése szerint Capidavának minden esélye megvolt arra, hogy követendő példaként szolgáljon a Limes-projekt más romániai helyreállításai számára, de a szakszerűtlen beavatkozás nyomán inkább elrettentő példává vált.

(cultura, főtér.ro, MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére